Szalma Baksi Ferenc
Ha ez beakad, jó eséllyel megvan a vb legnagyobb gólja
Az üzbég Karimov az utolsó percben bődületes kapufát lőtt 25 méterről, Kolumbia győzelme ekkor már nem volt veszélyben.
Kezd betelni a pohár, a szurkolók több meccsen kifütyülték az ivószünetet
Hidratálni esőben is muszáj.
Na, eddig milyen ez a vb?
Lement a csoportkör első fordulója, de nem áll meg az élet. Összeszedtük az eddigi érdekességeket.
Miért rúgatták újra az angolok tizenegyesét a horvátok ellen?
Harry Kane azt mondta, tudta, hogy a toporgással ki fogja ugrasztani a horvát kapust.
Díaz góllal és gólpasszal mutatkozott be, Kolumbia 3-1-es győzelemmel kezdte a vb-t
A csoportkör első fordulójának utolsó meccsén az újonc Üzbegisztán feladta a leckét Díazéknak, de a vége sima lett.
Ghána az utolsó percekben szerezte meg a 3 pontot Panama ellen, és megőrizte a továbbjutási esélyt
Sokáig úgy tűnt, Panamának meglesz a történelmi pontszerzés, de egy kontra végén Yirenkyi betalált.
Megvan az új parlament alakuló ülésének időpontja
Sulyok Tamás köztársasági elnök a Facebookon jelentette be: május kilencedikén, 10 órakor lesz.
Magyar Péter azt ígéri, hogy vasárnap ott lesznek minden szavazókörnél, és mindent rögzíteni fognak
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor újra elővette a félelemkártyát a Török Áramlat elleni állítólagos merényletkísérlettel, és harmadosztályú operett-előadásnak nevezte a látottakat.
Trump most Macronon gúnyolódott, aki szerinte „még mindig lábadozik” a feleségétől kapott ütésből
Az amerikai elnök a tavalyi reptéri videón élcelődött egy munkaebéden, ahol az iráni háborúról tárgyaltak.
Zsinórban a második kormányinfón sem kérdezhetett a Telex
Pedig nagyon szerettük volna megtudni, ki az a Henry.









