
Szente Katica
J.K. Rowling bejelentette, hogy hamarosan egy futurisztikus regényen kezd el dolgozni
A Harry Potter-regények írója az X-en jelentette be, hogy új regényen dolgozik.
Cillian Murphy lerántja a leplet a katolikus egyház titkairól a Small Things Like These előzetesében
A film a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, a producerek között pedig ott van Matt Damon és Ben Affleck is.
Florence Pugh életében először szüneteltette a pályafutását, mert attól félt, hogy lemarad az...
A színésznő az elmúlt években rengeteget dolgozott, és a kimerültség miatt muszáj volt szünetet tartania.
Minden eddiginél több sámándobot, ölelkezést és vért hozott a Sztárbox maszkulin negyeddöntője
Elképesztő mennyiségű reklámmal, érdektelen párbeszédekkel és bizarr meccsekkel folytatódott az RTL verekedős szuperprodukciója.
A lemondáson gondolkodnék Csabi helyében – erős gondolatok a Szimler Bálint-interjúból
Az After+ vendége Szimler Bálint, a Locarnói Filmfesztiválon három díjjal elismert Fekete pont rendezője volt. Néhány fontos idézetet szöveges formában is kiemeltünk az interjúból.
Szimler Bálint: Nagyon unalmas már a meghunyászkodás
A magyarokra jellemző humor helyét a kisebbségi komplexus veszi át – mondja a Fekete pont rendezője, Szimler Bálint, aki szerint a rendelésre készülő történelmi filmeknek nincs kulturális értéke.
Lady Gaga helyretette egykori csoporttársait, akik azon gúnyolódtak, hogy sosem lesz híres
Lady Gaga először kommentelte nyilvánosan azt a régi Facebook-csoportot, ami régóta keringett a rajongók körében.
Körbeugrálnak a tévében, aztán be kell lépni a falunap dohos öltözőjébe
Idén Tóth Andi tartaná kordában férfi kollégáit az X-Faktorban. Az egyik válogatón jártunk, ahol Majka a műsor abszurdumáról, Gáspár Laci az új generáció mentalitásáról beszélt.
Margaret Island: Most, négy év után játszunk annyit, mint a Covid előtt
A Telex After vendége a Margaret Island zenekar volt, a tagok meséltek az idő előtti kiégésről, a járvány okozta nehézségekről, az ötödik lemezükről és arról, mi tartja őket össze több mint tíz éve.
A fiatalok szabadok és szerelmesek akarnak lenni, politikai rezsimtől függetlenül
Fotózta már Iggy Popot, Zara Larssont, Aurora új lemezének borítóját is ő alkotta. A kétlaki életet élő Martin Wanda és édesapja, Martin Gábor közös kiállításon mutatják meg, hogy Békéscsaba és...