Tenczer Gábor

Tenczer Gábor

Meghalt a kétegyházi láncfűrészes verekedés egyik sérültje
Az egyik áldozatnak vascsővel verték szét a fejét, levágták több ujját. A másik férfinak az alkarját kaszabolták össze motoros láncfűrésszel.
22-en már hazamehettek a kórházból a buszbaleset sérültjei közül
A kilenc Budapestre szállított sérült közül már csak ketten szorulnak kórházi ellátásra, a nyolc, Veszprémbe szállított sérültből heten hazamehettek.
Soha nem látott méretű ragadozómadár-mérgezés Turánál
Több mint száz mérgezett csalétek és félszáz mérgezett állat, 96%-ban védett madár teteme került elő néhány nap alatt.
Három érmet hoztak el magyar diákok a földrajzi diákolimpiáról
A nemzetközi versenyben Csada Lili, a magyar csapat történetében másodikként lett aranyérmes.
Újabb MSZP-s lépett át a DK-ba
Csorba István, Fót MSZP-s önkormányzati képviselője hétfőtől vált pártot.
Sms-ben, telefonon támadnak furán beszélő adathalászok OTP-s ügyfelekre
Ha kapott egy szinte érthetetlen sms-t, egy linkkel az OTP Bank nevében, azonnal törölje.
Győr fideszes polgármestere nekirontott a Facebookon egy helyi újságírónak
Dézsi Csaba arrogáns, kiképzett provokátornak nevezte, sőt, még a családját is belekeverte az ügybe, amit az újságíró aljasnak és undorítónak tart. Pöcsözés, hülyézés, álfüggetlen újságírózás egy...
Ráröpült a bringásreggelire a politika Óbudán
Több alkalommal is ingyen eteti a bicikliseket a volt fideszes polgármester és az új DK-s vezetés is a kerületben.
Leteszteltük a Budapest–Balaton kerékpárút Velencéig tartó részét: hosszú, izzasztó és hiányos
Etyekig majdnem, Biatorbágyig lényegében kész, de már most látszik, hogy az emelkedők miatt nyáron sokan átkozódni fognak. Etyektől Velencéig még szinte semmi sincs. Nem lesz ez nehéz, gondoltuk,...
Meghalt idősebb Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió alapítója
Matolcsy György stúdióvezetéséhez olyan neves alkotások fűződnek, mint a János vitéz, Lúdas Matyi, Vuk vagy a Gusztáv-sorozat.
Kövess minket Facebookon is!