
Tenczer Gábor
A szlovák kormányfő is rajta lehetett a pozsonyi lövöldöző halállistáján
A két embert lelövő férfi lefényképezte a lehetséges célpontjait, köztük Heger kormányfő lakhelyét is.
29 új Mercedes buszt kapott a BKV
A cég frissíti buszflottáját, összesen 135 új busz áll majd forgalomba.
Leszakadt a turisták alatt egy függőhíd Szerbiában, két ember meghalt
Különböző híradások szerint több mint húszan estek bele az éppen áradó Nyugati-Morava folyóba, egy turista belegabalyodott a hídkábelbe, és megfulladt.
Túra Budapest egy szem tengerszeméhez
A főváros legnagyobb hegyi tavához Budaörsről indultunk a Budai Piros túraúton, ami a Béka-tavat elhagyva a Vörös-pocsolyás-háton kígyózik ki a városból.
Egyeskő, ahonnan az állatkerti Nagysziklát „lopták”
A „természet napórájának roppant árnyvetője”, az égig magasuló félelmes, kopár-meztelen sziklatömeg ijesztőnek tűnik, de könnyen mászható, és a kilátás róla megfizethetetlen.
Gigantikus fa szószék a Duna-kanyar fölött
Jó masszív, van benne anyag! – ez volt az első, kissé ironikus mondat, amit a Prédikálószéken hat éve átadott kilátón hallottam.
Lejtő után a kanyarba építettek fekvőrendőrt a Budapest–Balaton-bringaúton, az önkormányzat...
Sok kerékpáros veszélyesnek tartja a hevenyészett aszfaltbukkanót Kajászónál, a bukkanó a közepes sebességnél is nagyot dob a bringán. Az önkormányzat azzal védekezik: pont a kerékpárosokat akarják...
Megnéztük, mennyire átkozott a koszovói Elátkozott-hegység
Koszovó az az ország, amelyik két legmagasabb csúccsal is büszkélkedhet. Megmásztuk mindkettőt, hogy eldöntsük, melyik a szebb.
A világ végének csücskén lovagolva: Moher sziklái
Tengerparton sétálni jó. Egy 200 méter magas szakadék szélén lépkedni szuper. Egy 5 kilométer hosszú óceánparti szirtfalon végigtúrázni: elképesztően szuperjó.
67 évesen kilakoltatták a Budapesti Sakkszövetség egykori főtitkárát
Adóssághálóba került, öt perce volt elhagyni a lakását, amikor kitették otthonról.