
Thüringer Barbara
Árpa Attila olyan nőt keres A Nagy Ő-ben, aki eltartja
A műsor után forgatókönyvet akar írni és filmet forgatni, a tartalékait viszont már felélte.
Több mint 10 centis hó hullott már a Kőszegi-hegységben
Hógolyózni vágyók az Alpokalja és a Dunántúl csúcsai felé vegyék az irányt.
Januártól megáll a 3-as metró a Deák térnél és a Ferenciek terén
A Nyugati pályaudvar és Arany János utca metróállomásokon várhatóan jövő márciusban indul újra az utasforgalom.
Kőolajat talált a Mol Vecsés közelében
A Vecsés-2 nevű olajkút a Mol harmadik legnagyobb hozamú magyarországi kútja lett.
Összejött az egymillió forint az értelmi sérült gyerekek szállítására a Szimbiózis Alapítványnak
Pedig már úgy volt, hogy a miskolci alapítvány a téli szünetig nem tudja iskolába vinni a rászoruló gyerekeket.
Újabb magyar siker: a magyar bádogosok a világ második legjobbjai
A Vlkovszky Norbert és Márk András alkotta páros a német válogatottat megelőzve lett második.
Erős földrengés rázta meg Indonéziát: 56 halott, 700 sérült
Jáva szigetén egy bentlakásos iskola, egy kórház és más közintézmények is megrongálódtak.
A saját részegsége miatt a disznókon állt bosszút egy macsétával őrjöngő kaposvári férfi
A férfit állatkínzás miatt három év fegyházbüntetésre ítélték.
Halálra gázolt két huszonévest a vonat a Kerepesi útnál
Hétfő reggel érkezett a bejelentés a rendőrségre, miszerint egy 20 körüli férfi és egy szintén 20 év körüli nő holttestét találták meg a sínek mellett.
Jöjjenek be, melegedjenek meg, töltődjenek fel és távozzanak mosolyogva
Valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy pont Budapest egyik leggazdagabbnak gondolt kerületében nyílik meg az országban elsőként egy nappali melegedő olyan embereknek, akiknek problémát jelent...