Torontáli Zoltán
A fröccsnek annyi, ha ilyen tempóban tör előre az alkoholos ízesített szóda
Megőrülnek az emberek az új italért, amely nem hizlal annyira, mint a sör vagy a bor.
Legalább havi bruttó félmilliós fizetést kell adni egy osztrák biciklis futárnak
Jövőre életbe lép az ágazati kollektív szerződés, bérminimummal és karácsonyi pénzzel.
Büntető adóval fognák vissza a húsfogyasztást Németországban
Úgy tűnik, hogy az ötletet az Angela Merkel vezette kormányzópárt sem veti el, pedig egyáltalán nem egyértelmű, hogy a megvalósítással el lehet érni minden célt.
Lebomló változatot készítettek a környezetszennyezés egyik szimbólumából
Egy tévéshow-ban robbantott a német Rezemo, az alapítók nem értik, hogy miért nem találta ki senki előttük ugyanezt.
Miért lett hirtelen közellenség a városi terepjáró Németországban?
Nagyobb tömegű és magasabb építésű autó súlyosabb balesetet okoz, gondolnánk, de a statisztika nem feltétlenül ezt mutatja.
Matolcsynak vagy Vargának van igaza? Kétszer nyolc grafikon a vita eldöntéséhez
A németek készülnek a recesszióra, és minden jel szerint meg is van az okuk erre, a magyarok azonban mintha egész más pályán mozognának.
Ugyanilyen kevés pénzből is lehetne jobb egészségügyet működtetni
Vannak még európai országok, amelyek olyan keveset költenek egészségügyre, mint mi, de szinte kivétel nélkül jobb szolgáltatást hoznak ki belőle, és náluk az emberek is tovább élnek.
Kellemetlen csörtéje lehetett a Príma Péknek az adóhivatallal
Rombolta az ismert cég hírnevét, hogy jogszabálysértés miatt be kellett zárnia az egyik üzletét 12 munkanapra.
A magyarok nem szeretnek temetőben futni, ezért érdekes kísérlet lesz a sírkerti pálya
A Fiumei úti sírkertben lesz egy futókör, de az adatok szerint a magyaroknak eddig eszük ágában sem volt befutni egy temetőbe.
Ha elég jó marketinget csinálnak a rovaroknak, akkor nagy étvággyal fogjuk enni őket
Le lehet győzni az undort, mert nem a természettől való. Kellene is formálni rajta, hogy ne pocsékoljunk el ennyi élelmiszert.









