Torontáli Zoltán
Azért állt le Hollywood, mert a technológia átírta az üzleti modelljét
Egy nap gázsiért örökké mellékszereplővé válhat bárki.
Majdnem duplájával nőtt a magyar cégek nyeresége, mint amennyivel a fizetéseket megemelték
Mindez úgy következett be, hogy a fizetések reálértéke csökkent.
A kormány nem rakott az Árfigyelőbe magyar boltot, mi megtettük, és ezt láttuk
Hogyan muzsikál a CBA-hoz tartozó Prima lánc a nagy multikkal szemben, ha közvetlenül összehasonlítjuk az árakat?
Alig maradt olyan Budapest környéki település, ahol a falusi csok elérhető
A közelségi-távolsági versenyt Perbál nyeri, de 50 kilométeren belül már 27 települést találtunk, ahol még igénybe vehető a csok.
Magyarország sokkal barátságtalanabb hely lett a nálunk dolgozó külföldiek szerint
Egyetlen év alatt főleg az emberi tényezőket nézve romlott sokat a megítélésünk.
A bioélelmiszerek drágultak jobban, vagy a vegyszerrel kezeltek?
Van pár logikus érv arra, hogy a bio élelmiszert kevésbé sújtja az infláció, a német adatokon ez látszik is, a magyaroknál viszont elég vegyes a kép.
Nagyon durván esik vissza az élelmiszerek drágulása
Saját összeállítású nagy bevásárlásunk egy év alatt már „csak” 16,4 százalékkal drágult, és ezt még a kormányzati árfigyelő beindítása előtt mértük.
2025-től még csökkentheti is időnként a német háztartások villanyszámláját az áramfogyasztás
Németországban 2025-től megnyílik a lehetősége annak, hogy a lakosság is az aktuális piaci áron kapja az áramot.
Sosem láttunk még Fidesz-kormányt ilyen elszántan spórolási lehetőségeket keresni
Annyira nincs pénz, hogy már a kormányzati kiadások legalább 20 százalékán próbálnak fogni valamit.
Három évig csak kísérletezett az ország legnagyobb csipkebogyóültetvényével, míg rájött, mi kell a...
Ma már alig van, aki a vadon termő csipkebogyót leszedje, ezért termeszteni és gépesíteni kell, de megéri-e egyáltalán ezzel próbálkozni?









