Váczi István

Nem sok minden maradt a patinás cseh légitársaságból
Mindössze két géppel és százfős létszámmal várja a CSA a hitelezők döntését, hogy folytathatja-e a működését, vagy megszűnik a világ ötödik legrégibb légitársasága.
Felesleges volt oltási káoszt csinálni, külföldre is küldünk százezer Pfizert
Szerdáig negyedmillió Sinopharmot sikerült beadni, aztán tegnap történt valami, ami miatt a kormány kijátszotta a Pfizer-kártyát. Hiány akkor sem lesz belőle, ha az összes 16-17 éves beadatja.
A teraszok megnyitását leginkább a Pfizernek köszönhetjük
Sőt, a nyitást általánosságban is, hiszen nemcsak ez a legnagyobb mennyiségben megrendelt, hanem a legegyenletesebben érkező oltóanyag is.
Végül a BMW-t is elérte a chiphiány
Mostanáig a BMW azon nagyon kevés autógyártó egyike volt, amelynek nem kellett korlátoznia termelését a chiphiány miatt, de már a bajor vállalatot is elérte a probléma.
Két-három héten belül a legválogatósabbak is megkaphatják a vakcinájukat
A következő egy hét során még kevesen juthatnak Pfizerhez és Modernához, utána viszont valószínűleg már aránylag gyorsan beadathatja, aki ezekhez ragaszkodik.
Erősen indult a tömeges Sinopharm-oltás, még Orbán célja is teljesülhet
Hozta az eddigi legsikeresebb Sinopharm-hét átlagát a kínai vakcina hétfőn, de a négymillió beoltott gyors eléréséhez a többi oltóanyag beadását is fel kell pörgetni.
A hétvége megmutatta, miért nyomja annyira a kínai vakcinát a kormány
Utoljára február 28-án adtak be olyan kevés első oltást Magyarországon, mint vasárnap, a Sinopharm nélkül nem lenne meg gyorsan a négymillió beoltott.
300 ezer embernek kell elfogadnia a kínai vakcinát, hogy tartható legyen Orbán menetrendje
Jön a bizalmi szavazás a Sinopharmról, ha leszerepel, lassulni fog az oltási tempó Magyarországon.
Begyújtották a Szputnyik-rakétát a magyar oltási programban
A kormány és az oltásra várók együttes akaratára lesz szükség ahhoz, hogy a javuló vakcinaellátottság látványosan megjelenjen majd az oltási statisztikában.
Szinte már az összes kínai vakcinát beadták Magyarországon
A Pfizer és a Moderna beadási aránya a Sinopharménál is magasabb, de ez nem meglepő. Az utóbbi napok híreinek hatása akkor lesz lemérhető, amikor újabb szállítmányok érkeznek majd a kínai vakcinából.
Kövess minket Facebookon is!