Váczi István
Tovább gyógyult a magyar és az európai autópiac júniusban
Normális körülmények között az újautó-eladások 22 százalékos csökkenése tragikus adat lenne, most viszont egészen biztatónak számít.
Megírta a pártlap, hogy az alkoholt meg kell inni, két és fél OTP-nyit zuhant egy főzde értéke
Túl nagy lett a lelkesedés a kínai tőzsdén, a kormányzat a legértékesebb céget megcélozva hűtötte le a kedélyeket.
Csatát nyert a szakszervezet, kilőttek a bérek a Magyar Suzukinál
Látványosan nőttek a kerestek az esztergomi Suzukinál, ahol a mostoha körülmények ellenére meg tudta vetni a lábát a szakszervezet.
Fejre állt a világ, most a kínaiak vásárolják fel az acélt külföldön
Olyan nagy különbség alakult ki a hazai és a külföldi árak között, hogy megéri külföldön vásárolni a kínai vállalatok számára.
Mesterséges intelligencia alkotja meg az új parfümöket már több cégnél is
Elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy az új, gyakran egyénre szabott illatok megalkotásával foglalkozó parfümőrök az utolsók között vannak, akiknek a munkáját kiválthatják a gépek, a jelek szerint...
Csökken a kibocsátás, mégis drágul a szén-dioxid-kvóta
Több mint tíz éve nem látott szintre, 30 euró fölé drágult az egy tonna szén-dioxid kibocsátását lehetővé tevő kvóta ára az uniós kereskedelmi rendszerben.
A turistahajók egy része nem fogja túlélni a mostani időszakot
Miné hosszabb ideig állnak, annál több probléma lesz a tengerjáró turistahajókkal. Néhány nem fogja elkerülni a hajóbontót.
Ha járvány van, akkor muszáj megcsapolni a nagy kínai disznóhústartalékot
A kínai államapparátusnak egy olyan problémával kell ismét foglalkoznia, amely sok energiáját kötötte le tavaly: a sertéshús drágulásával.
Nyáron is leállnak a magyar autógyárak, mi lesz a dolgozóikkal?
Nemrég indultak újra, a Suzuki ma indítja a második műszakot, de nyáron ismét minimum egyhetes szünetet tartanak. A keresetek visszaesnek, főleg a beszállítóknál.
A legnagyobb hirdetők próbálnák észhez téríteni a Facebookot, egyelőre kevés sikerrel
A hirdetők bojkottja nem fogja megroppantani a céget, de ha nem maradnak szövetségesei, könnyen feldarabolhatja egy új amerikai kormányzat.









