Váczi István
Rekord meleg volt globálisan az itthon hűvös május
Saját tapasztalataink alapján meglepő lehet, de a világ egészét tekintve a mérések kezdete óta soha nem volt még olyan meleg a május, mint a mögöttünk hagyott hónap
Milliókat fizet egy cég azoknak, akik hajlandóak később elkezdeni a munkát
Az Evercore 15-25 ezer dollárt kínál a már felvett, de még munkába nem állt pályakezdőinek, ha hajlandók fél-egy évvel elhalasztani a belépés időpontját.
Szennyezőbb kocsikat vettünk, megintette az autógyártókat az EU
A 2018-as emissziós statisztika kapcsán az Európai Bizottság felszólította a járműgyártókat, hogy tegyenek többet a kibocsátás csökkentése érdekében.
Újabb erős érv szól a négynapos munkahét mellett
Sok embernek most vagy pénze nincs, vagy ideje, ami a kelleténél is borúsabbá teszi a turisztikai kilátásokat. Rövidebb munkaidővel ezen is lehetne segíteni.
Évtizedekig kísértheti a mostani huszonéveseket a mostani válság
A gazdasági satufék miatt a fiatal dolgozóknak most különösen nem könnyű, de hosszú távon az oktatás és a képzés leállása érinti igazán érzékenyen a korcsoportot.
Mire vége a járványnak, nagyon felkészültek leszünk rá
Az egészségügyi felszerelések terén önellátásra törekszik a kormány, sőt, mintha ezt más ágazatokra is ki akarná terjeszteni, ami furcsa egy nyitott gazdaságban.
A világ legnagyobb utasszállító repülője is járvány áldozata
Évek óta rossz idők járnak már az Airbus A380-as típusára, de a koronavírus-járvány tovább ritkítja a flottát.
222 méter átmérőjű szélturbinát épít a Siemens
Ha elkészül, 18 ezer háztartást lesz képes ellátni energiával.
Olajtanker-csetepatétól tartanak az irániak
Segítene Irán Venezuelának benzint gyártani, de tart az amerikai flotta beavatkozásától.
Száraz, forró nyarat jósolnak Európa jelentős részére
A hosszú távon megszokottnál melegebb és szárazabb nyarat jósol az EU Copernicus szolgálata Dél- és Közép-Európában.









