Vida Benjámin

Vida Benjámin

A dilivonaton nincs fék: Trump átnevezné az amerikai idegenrendészetet ICE-ról NICE-ra
Mert az ice angolul jég, a nice pedig kedves. Trump a követőivel is megszavaztatta a névcserét, amitől a „hazafiatlan” újságírók totális összezavarodását reméli.
Trump nem akar Melonival barátkozni
Az amerikai elnök továbbra is azt állítja, hogy Meloni akart vele egy közös képet csinálni a G7-csúcson. Meloni szerint Trumpnak a saját népszerűsége miatt kellene inkább aggódnia.
Nyolc évre ítélték a tömegmészárlással fenyegetőző, Magyarországon élő norvég férfit
A férfi korábban arról is beszélt, hogy túl akarja szárnyalni a norvég tömeggyilkos, Anders Breivik mészárlását, aki 77 embert ölt meg 2011-ben.
Trump bemutatta az új Air Force One-t: egy Katartól ajándékba kapott gépet
Trump szerint olyan luxusszínvonalú „repülő Fehér Házzá” alakították át az ideiglenes elnöki gépet, amilyet még soha senki nem látott.
Sulyok Tamás a Politicónak azt mondta, küzdeni fog, hogy köztársasági elnök maradhasson
A köztársasági elnök szerint a Tisza 16 hét alatt nagyobb hatalomkoncentrációt akar elérni, mint a Fidesz 16 év alatt.
Mégsem nyújtják be jövő héten a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról szóló javaslatot
Magyar Péter azt mondta, előtte társadalmi egyeztetésre bocsátják a törvénytervezetet, de reméli, hogy szeptember elején fel tud állni a hivatal.
Pósfai Gábor szerint minden sportágban szigorúbb kontrollt vezetnek be az állami források...
A belügyminiszter közölte, hogy céljuk egy olyan együttműködés kialakítása, ahol transzparensen meg tudják beszélni a közös ügyeket.
Jól hangzik! – reagálta Trump arra, hogy Hitlerhez, Maóhoz és Sztálinhoz hasonlították
Az amerikai elnök újraosztott egy szöveget, amiben amellett érvelt a szerző, hogy Trump még a félelmet keltő történelmi személyiségeknél is befolyásosabb.
Karácsony: Ha ez a város tíz év alatt utolérné saját magát, akkor tudna olimpiát rendezni
A főpolgármester szerint egy olimpia gazdaságilag nyereséges, és ő már 2015-ben is támogatta az akkori pályázatot.
Anne Hathaway gyereket vár
A 43 éves amerikai színésznő 2012-ben házasodott össze párjával, azóta már két gyerekük született.
Kövess minket Facebookon is!