Vida Benjámin

Vida Benjámin

Jövő héten lesz a következő orosz–amerikai tárgyalás Szaúd-Arábiában
Jurij Usakov, Putyin külügyi tanácsadója ezt a Mike Waltzcal folytatott telefonbeszélgetése után erősítette meg.
A Kreml szerint Európa háborúpártivá vált
Dmitrij Peszkov azt mondta, a Brüsszelből érkező jelzések arra mutatnak, hogy Európa fegyverkezésbe kezdett.
Kórházba kerülése óta először fotózták le Ferenc pápát
Az egyházfő tolószékben ülve imádkozott a kórházi magánkápolnában.
Meccs közben vitték el a rendőrök a Balatonfüred női röplabdacsapatának edzőjét
A klub közleménye szerint Tomás Varga összetűzésbe került a csapat táppénzen lévő másodedzőjével, aki korábban provokálta őt.
Kitoloncoltak több mint kétszáz venezuelait az Egyesült Államokból
Donald Trump egy többszáz éves törvényre hivatkozva rendelte el a vélt bűnözők Salvadorba küldését.
Másokat is megtámadott a fahusángos férfi, aki megölte egy kisbolt eladóját Fonóban
Horváth László kormánybiztos szerint a férfi kábítószeres állapotban támadt rá áldozataira, a rendőrség azt írta a Telexnek, hogy az elkövető drog gyorstesztje THC-ra pozitív lett.
Kocsis Máté szerint Magyar Pétert a fél ország poloskának hívja
A Fidesz frakcióvezetője viszont nem ugyanarra a poloskára gondolt, mint Orbán a március 15-i beszédében.
Középső ujjnak öltözve mutattak fityiszt Trumpnak egy svájci karneválon
Bár a Bázelben tartott fesztivál szatirikus és politikai témáiról híres, a jelmezesek csak párbeszédre akarták buzdítani az embereket.
Orrát befogva, de Magyar Péterre szavaz 2026-ban Gyurcsány volt honvédelmi minisztere
Juhász Ferenc azt mondta, azért fog a Tisza Pártra szavazni, hogy leváltsa az Orbán-rendszert.
Kövess minket Facebookon is!