Vida Benjámin

Vida Benjámin

Saját céget alapított Hajdu János, a TEK volt főigazgatója, akit jogellenes fogvatartással...
Hajdu a Fidesz biztonsági főnöke lett, miután felmentették a TEK éléről.
Auchanos vöröshagymás tepertőkrémet hívtak vissza szalmonella miatt
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság jelezte, hogy követi a forgalmazó intézkedéseit, és a visszahívott termékek további sorsát.
Elhagyta Oroszországot a háborúellenes Borisz Nagyezsgyin
A külföldi ügynöknek minősített orosz ellenzéki politikus Párizsból jelentkezett be.
Rácz András lett a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgató-helyettese
A Külügyminisztérium nemrég azt is bejelentette, hogy Feledy Botond lesz az intézet új vezetője.
„Az emberek jöttek, hogy elbúcsúzzanak tőlem” – Phil Collins majdnem belehalt az alkoholizmusába
A legendás zenész szerint a túlzott alkoholfogyasztása odáig fajult, hogy már reggelihez is bort ivott, majd 2023-ban hét hónapra kórházba került.
Az eBay közel 50 millió dollárt fizet az amerikai házaspárnak, amelyet csótányokkal és más bizarr...
Kezdetben fenyegető üzeneteket küldtek nekik, később már azt tervezték az eBay volt munkatársai, hogy nyomkövetőt szerelnek a házaspár autójára.
Jared Leto: Soha életemben nem bántalmaztam senkit szexuálisan
Az 54 éves színész arra reagált, hogy a BBC dokumentumfilmjében újabb nők vádolják őt szexuális zaklatással.
6,5 millió forintért szállt meg egy napra Katarban Szijjártó Péter a 2022-es foci-vb idején
A volt külügyminiszter akkoriban azt írta a látogatásról, hogy először misére megy, aztán energetikai és külügyi tárgyalásokat folytat.
Egyösszegű kompenzációt ajánlott az IKEA vezetése a szakszervezetnek
A cég elutasította a dolgozók 6 százalékos alapbéremelésre vonatkozó követelését, a bértárgyalások decemberben folytatódnak.
Kövess minket Facebookon is!