Vida Benjámin

Vida Benjámin

Horváth László szerint van különbség az alkohol- és drogfogyasztás között, mert az előbbi a...
A drogügyi kormánybiztos az MCC konferenciáján azt mondta, a nyugat-európai országok már menthetetlenek, de Magyarországnak még van esélye drogmentessé válni.
Napok óta nem találják a több ezer szarvasmarhát szállító hajót a Földközi-tengeren
Egy állatvédő szervezet szerint kevés szarvasmarha fogja túlélni az utazást, ha a hajó visszatér Uruguayba.
Akár három hónapra is bezárathatják azokat a helyeket, ahol drogot találnak
Az üzlet bejáratainak mindegyikére ki kell írni, hogy miért nem tarthat nyitva a hely.
Trump szerint az ABC riportere kínos helyzetbe hozta a szaúdi koronaherceget
Mohamed bin Szalmánt egy újságíró 2018-as meggyilkolásáról kérdezték, amihez neki is köze lehetett.
Rövid, MI-generált tartalmakat is készíthetnek majd a felhasználók a Disney streamingfelületén
A Disney vezérigazgatója nagy változásokat lengetett be, köztük a mesterséges intelligenciás funkciók bevezetését.
„Mustár, egyértelműen!” – Orbán Viktor meghívta lányát egy csípős hot dogra Washingtonban
Orbán Ráhel még egyetlen hot dogot sem evett azóta, hogy kiköltözött az Egyesült Államokba.
Kövess minket Facebookon is!