Vida Benjámin

Vida Benjámin

A Guardian nem posztol többet az X-en
A brit lap szerkesztősége szerint az idei amerikai elnökválasztás nyilvánvalóvá tette, hogy az X egy mérgező médiaplatform.
Halászni mentek, de atom-tengeralattjárót találtak a norvég fiatalok
A norvég parti őrség értesítette a halászokat, az Egyesült Államok pedig megerősítette, hogy a fiatalok amerikai tengeralattjáróra akadtak.
Még Trump beiktatása előtt lemondhat a különleges ügyész, aki a büntetőügyeit vizsgálta
Jack Smith utolsó feladata az lehet, hogy jelentést ír a Trump elleni vizsgálatokról.
Tavaly külföldi tulajdonba került minden ötödik lakás Budapest belső kerületeiben
2023-ban a legtöbbet az oroszok és a vietnámiak költötték, átlagosan több mint 70 millió forintért vettek lakást.
Nem valószínű, hogy Melania Trump beköltözik a Fehér Házba
És úgy tűnik, hogy Donald Trump felesége kihagyja a szerdai találkozóját Jill Biden leköszönő first ladyvel is.
A német GDP 1 százalékába fájhat, ha Trump megvalósítja a terveit, és ez nekünk is rossz lesz
Joachim Nagel, a német jegybank elnöke azt mondta, hogy Trump védővámjai akár negatív tartományba is lökhetik a német gazdaságot.
Macron és Nehammer is segítséget ajánlott Magyarnak, de a Tisza Párt önállóan szeretne építkezni
Magyar Péter az Egyenes beszédben arról is beszélt, hogy pártja a Fideszből kiábrándult szakértőket is befogadná.
Mostani tizenegy jelölésével már Beyoncé a Grammy történetének legtöbbször jelölt művésze
Bejelentették az idei jelölteket, Kendrick Lamar Not Like Us című diss trackje is több kategóriában szerepel.
Gyapotszedésről szóló rasszista üzeneteket küldtek afroamerikaiaknak az Egyesült Államokban
Volt olyan üzenet, amely Donald Trump elnökválasztási győzelmével hozta összefüggésbe a rabszolgaságot. Az FBI már vizsgálja az ügyet.
Sárközi Ákos: Az utolsó pillanatig azt hittem, hogy leszek A Konyhafőnökben
A séf azt állítja, két héttel a forgatás előtt tudta meg, hogy lecserélik.
Kövess minket Facebookon is!