Világi Máté

Világi Máté

Friedrich Merz lett Angela Merkel pártjának új elnöke
Úgy tűnik, a CDU tagsága konzervatívabb, mint ahogy azt sokan gondolták.
Új rakétákkal szereli fel a Gripeneket a honvédség
IRIS-T önirányítású rakétákra cserélik a Sidewindereket.
Végső búcsút vettek Kóbor Jánostól a Szent István-bazilikában
A szertartáson részt vett Pataky Attila, Nagy Feró és Németh Szilárd is.
Piros tangát húzott az arcára maszk helyett, leszállították a repülőről az amerikai férfit
A férfi így tiltakozik a maszkok ellen, és ugyanolyan bátornak tartja magát, mint az 50-es évek egyenjogúsági úttörői.
Nem engedélyezik az EU-ban a kétes hatásosságú Alzheimer-gyógyszert
A vizsgálatok nem győzték meg az EMA-t, sőt, a szer még akár veszélyes is lehet.
Több ezer eurót kell fizetnie annak a német özvegynek, akit beperelt Eric Clapton
A nő a neten árulta az elhunyt férje egyik régi CD-jét, amiről nem tudta, hogy egy kalózfelvétel Clapton egyik régi koncertjéről.
Bombariadó volt a Sugárban
A tűzszerészek végül nem találtak robbanóanyagot.
Új vakcinának adott vészhelyzeti engedélyt a WHO
A kétdózisú Covovax a kilencedik oltóanyag, ami megkapta az engedélyt.
Az 5G ellenes medálok veszélyes mértékű radioaktív sugárzást árasztanak, Hollandiában be is...
Rövid távon még nem annyira veszélyes, de hosszabb távon egészségkárosodást okozhatnak, betiltották ezeket az ékszereket.
Kövess minket Facebookon is!