Világi Máté
A rendőrség szerint egyelőre semmi nem utal arra, hogy lakásmaffia ügyködne Óbudán
Nemrég egy lakásszövetkezeti elnök arra hívta fel a lakók figyelmét, hogy volt olyan idős ember, aki aláírt egy eltartási szerződést, majd hamar „gyanús körülmények között” elhalálozott.
Két kamion ütközött össze Szolnoknál a 4-es úton, mindkét sofőr meghalt
A forgalmat a 32-es úton Szolnokon át terelik el.
Fuldoklót mentett ki a Dunából az Országgyűlési Őrség egyik tagja
Egy arra járó segítségével húzták ki az elsodort férfit, akit látható sérülések nélkül adtak át a mentőknek.
Sorozat készül az Aranybulláról, a készítők 600 milliós támogatást kaptak az NFI-től
Korában úgy volt, hogy film lesz és Rákay Philip rendezi, de a sorozatnak már az egyik producere lesz.
Magyar nyelvű infografika készült a hosszú Covid kezelési lehetőségeiről
Az ábra tömören, átláthatóan mutatja be, hogy hogyan is lehet kezelni a betegséget a közellátásban és otthon.
Az üléséhez szigszalagoztak egy amerikai férfit, mert részegen megfogdosta és megütötte a...
Két légiutas-kísérő melleit is megfogta, majd üvöltözött az utasokkal, és megütötte a személyzet egyik tagját.
Időkristályt hozhattak létre a Google kvantumszámítógépes laborjában
Ha valóban sikerült, akkor a legoptimistább forgatókönyv szerint például néhány évtizeden belül egynapos retúrjeggyel utazhatunk a Marsra.
Pamela Anderson helyi rekordáron adta el a fényűző malibui házát, amihez még privát partszakasz is...
A házban van négy hálószoba és egy szauna, valamint tartozik hozzá egy medence és egy különálló vendégház.
Az LMP visszahívja Bodolai Lászlót a Nemzeti Választási Bizottságból
A párt már korábban is megpróbálta visszahívni a delegáltját az Indexben történtek után, akkor nem sikerült, de a bizottsági tagok most ellenszavazat nélkül megszavazták.
Döcögött a héten a CIB Bank pénztári szolgáltatása, de szerintük ez kevés ügyfelet érintett
Szerdán fennakadás volt a 4,5 millió forint feletti összegek ki- és befizetésével, de elvileg ajánlottak helyettesítő megoldást.








