Világi Máté
Az űrből számolják az elefántokat a természetvédők
A kutatók képeken magyarázzák el az algoritmusnak, hogy melyik szürke paca elefánt, és melyik nem.
Kutatók szerint egyedülálló és tökéletes dinóánuszt találtak
Még megkövült ürüléket is találtak a kloákánál.
Február 1-jétől négy százalékkal emelkedhet a minimálbér
A minimálbér bruttó 167 400 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 219 ezer forintra emelkedhet.
Több millió dollárral támogatja a Google a közép- és kelet-európai digitális felzárkóztatást
A Google.org Impact Challenge célja még a gazdasági növekedés is.
Alkotmánybíróság: Részben alaptörvény-ellenes a kormány hulladékgazdálkodási törvénye
Sérti a tulajdonjogot, ha valakinek fizetnie kell azért, hogy a hasznos hulladékot átadja az „ államnak, a koncesszornak vagy a koncesszori alvállalkozónak”.
Február közepén kapják meg a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíj első részletét
Zsigó Róbert államtitkár szerint aki átlagos, 150 ezer forintos nyugdíjban részesül, az közel 37 650 forintot kap.
Két év múlva érkezik a film Willy Wonka csokigyárosról
A Charlie és a csokigyár édességmágnásának aranybiléta előtti életéről szól majd.
Húszmillió dolláros összdíjazással indít idén Fortnite-bajnokságokat az Epic Games
Január végén egy nagyobb focis update is érkezik a játékba.
Deportálják a digitális nomádot, aki a határzár ellenére a Balira való költözést népszerűsítette
Kristen Gray a hatóságok szerint olyan, a köznyugalom megzavarására alkalmas dolgokat állított, mint például az, hogy Bali egy LMBT-barát hely.
Nem egy napja, hanem már majdnem egy éve csináltak távol-keleti randioldalt hekkerek a Nemzeti...
Van cikk, amiben elvileg egy volt tengerészgyalogos szexmunkás karrieréről lehet olvasni.

