
Vincze Barbara
L. Simon László Sepsiszentgyörgyről talányosat üzent haza, megkérdeztük tőle, mit jelentett az...
„A fenntartó hagyja békén a múzeumot szakmailag működni. Ezt otthonra üzenem” – mondta a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. A Telexnek kifejtette, mire gondolt.
Költségvetési csalás ügyében indított eljárást elnökségi tagok ellen a Magyar Ökölvívó Szövetség
A nyomozási szakasz elindult, Kurtucz Csaba exelnök szerint a sportág érdekeit szolgálja a megtisztulás. Eközben őt pazarló gazdálkodással vádolják.
Paraziták elleni szert árulnak csalók a neten Karikó Katalin nevével
Vérnyomásproblémákat szabályozó szert is kötnek a nevéhez nem először, miközben a tudós nem árul és nem is reklámoz semmilyen gyógyhatásúnak mondott készítményt vagy eljárást.
Prostituáltakat futtató családot fogott el a rendőrség Mezőtúron
A Svájcban nekik dolgozó nők egy év alatt több tízmillió forintot küldtek haza, amiből a család szépen meggazdagodott.
Bardóczi: Ne gyömöszöljük nejlonzsákba az avart, hagyjuk inkább a kertben
Az avar elégetése a lehető legrosszabb opció Budapest főtájépítésze szerint, bár az sem sokkal jobb, ha belegyömöszöljük egy nejlonzsákba, amit elégetnek egy erőműben. A megoldás a komposzt.
Az esőerdőben talált egymásra a holokauszt elől elmenekült, félig magyar nő és a népirtás elől...
Claudia Andujar Nagyváradról Brazíliába menekült, az Amazonas vidékén megismert egy kiszolgáltatott indián törzset. Évtizedeket töltött el velük, és közben fényképezőgépét egyre inkább politikai...
Poliészter ruhát hordani nagyjából annyira természetes, mint műfűvel borítani a kertünket
Ruhatenger szennyezi a Földet. Ebben is, ahogy a magyar divatiparban, csak pár dolognak kellene megváltoznia ahhoz, hogy jobbra forduljanak a dolgok, azoknak viszont azonnal.
What has yet to be outsourced to Asia is sewn here
Vincze Barbara – Spadacene Dominic (translation) – Dominika Klimek – Bartosz Józefiak – Tómó Margaréta – Fehér Rózsa
The fashion industry in East-Central Europe is still holding out, but competing with Turkey, China and South-East Asia is becoming increasingly difficult. Five journalists in Hungary, Serbia and...
Azt varrják itt, amit még nem Ázsiában
Kelet-Közép-Európában még úgy-ahogy kitart a divatipar, de egyre nehezebben bírja a harcot a török, kínai és délkelet-ázsiai konkurenciával. Riportkörúttal mutatjuk be a régiót, lengyel kollégánk...
570 ezres kabátokat varrnak, minimálbéren élnek
„Az ujjpercek elhasználódnak, ez elég jellemző a varrónőkre. Egészen addig fáj, ameddig a vége meg nem görbül.” Sok magyar varrónő mindennap több olyan ruhát készít, amelyből élete során egyet sem...