
Zách Dániel
Petárdával szétrobbantott kezek, alkoholtól kihűlő szervezet: a mentősök is készülnek a...
Az alkohol nem segít a hidegben, sőt, könnyebben kerülhet bajba aki így próbálja meg elviselni az éjszakai fagyokat az utcán. A rendőrség a legális és illegális pirotechnikai eszközökre vonatkozó...
Orosz rakéta repült Lengyelország légterébe, majd vissza Ukrajnába
Az eset éppen akkor történt, amikor Oroszország az utóbbi idők legnagyobb légitámadását hajtotta végre több ukrán nagyváros ellen.
Árverésre írtak ki 749 darab lélegeztetőgépet, amiket még a Covid miatt szereztek be
Az árverést a koronavírus-járvány idején a Külügyminisztériummal üzletelő cégek egyikének több mint 4 milliárd forintos tartozása miatt hirdették meg.
Krisztina továbbra is lábadozik, az autójának csapódó Mercedes vezetője hamarosan visszakapja a...
Aránytalanul enyhe szankciók, az eltiltottak esélyeit növelő jogi kiskapuk, és az utánképzés, amely a közlekedéspszichológust is megrázza. Kedvenc videóink 2023-ból, negyedik rész.
Szexuális zaklatással vádolják Vin Dieselt, a Halálos iramban filmek sztárját
Korábbi asszisztense azért fordult a bírósághoz, mert állítása szerint a színész erőszakosan közeledett hozzá amikor kettesben maradtak egy szállodai szobában.
VSquare: Habony és emberei a Magyarországon bevált kampányfogások exportján dolgoznak
A recept nem tökéletes, a lengyel Jog és Igazságosság Párt a választási vereség után nem volt elégedett a kampánytanácsadókkal, de a módszerek iránt Trump környezetében is érdeklődnek.
300 milliárd forint: Rekordáron épül a mohácsi Duna-híd
Nem is tévedhetett volna nagyobbat, ha azt gondolta, hogy a több mint 50 milliárd forintért felhúzott kőröshegyi völgyhídnál drágább átkelő elképzelhetetlen Magyarországon.
Megszüntették a nyomozást azokban a bántalmazási ügyekben, amelyekről Szilágyi Liliána beszélt a...
A rendőrség szerint az ügyek többsége elévült, az úszónőnek viszont továbbra is bizonyítania kell a bíróságon a vele szemben folyó becsületsértési ügyben, hogy állításai megfelelnek a valóságnak.
Novemberben több új autót adtak el az Európai Unióban, Magyarországon viszont egész évben kevesebbet
Az eladások zömét továbbra is a benzines és hibridhajtású modellek teszik ki, a dízelek iránti kereslet csökkenése folytatódik, és egyre többen vásárolnak villanyautót.
Húsz éve fillérekért vettem, most egymilliót ér egy Simson
Magyarországon több Simsont lopnak, mint Opelt, Suzukit vagy Volkswagent. A keletnémet kismotorokat sokáig megvetették, de amikor Németországban tömegek kezdtek nosztalgiázni, itthon is hatalmas...