Zách Dániel
Celine Dion betegsége miatt lemondta európai turnéját
A kanadai énekesnő 2022 decemberében beszélt először arról a ritka neurológiai rendellenességről, amely mozgását és az éneklést is nehezíti.
Borzalmas körülményeket találtak a gyöngyösi állatmentők egy szaporítótelepen
A telep felszámolásáról Facebook-bejegyzést tett közzé a helyi állatmentő alapítvány, és később nyilatkozatot adott ki Dolly, a Hungária együttes énekesnője is, aki kilenc kutyát hozott el a telepről.
János „garantált áron” rendelt meg egy autót, amit aztán drágábban és kevesebb extrával akartak...
Olvasónk több mint másfél éve vár az új Kia Sorentóra, de a márkakereskedés az importőrre, az pedig a gyárra és a nemzetközi helyzetre hivatkozik. A Kia Hungary szerint pedig nem írhatunk az ügyről,...
TikTok-trendből tömeges autólopások az Egyesült Államokban: a Kia Boys-sztori
Több ezer, 2010 és 2021 közt gyártott Kiát és Hyundait loptak el tizenévesek az utóbbi években, miután megnézték a közönséges USB-kábelre épülő módszert bemutató videót. A két cég emiatt közel 70...
A luxusdömperek korában egy szép BMW igazi meglepetés
Az új 5-ös sorozat legfontosabb változata elektromos hajtású, de meghagyták a turbós benzineseket, továbbfejlesztették a plug-in hibridet, és lesznek dízelek is.
Orbán telefonon beszélt Erdoğannal
A miniszterelnök gratulált a török államfőnek és pártjának a választáson elért eredményekhez, de elmondta azt is, hogy milyen Törökországot szeretne.
Arcvakság – ez a ritka betegség lehet a hosszú Covid legújabb azonosított tünete
Egy koronavírus-fertőzésen átesett nő nem ismerte fel az apját, és nem tud megjegyezni képen látott arcokat sem.
Szabálytalan teherautókra és buszokra vadászott a rendőrség: többen a pihenőidővel trükköztek
A szabálysértő sofőrök közt voltak gyorshajtók, néhányan ittasan ültek a volán mögé és akadt, akinek a papírjai nem voltak rendben.
Matteo Salvini Magyarországgal közösen akadályozná, hogy szigorítsák az új autók környezetvédelmi...
Az Euro 7 norma szerinti benzines és dízelmotoros autóknak nemcsak újként kéne teljesíteniük a szigorú szabványt, de tíz év és 200 ezer kilométer után is, sőt, a villanyautókat is vizsgálnák.
Kétszáz halott és hatszáz eltűnt a kenyai szekta leleplezésének eddigi mérlege
Ha önként éhen halnak, közelebb kerülhetnek Jézushoz a mennyországban, ígérte híveinek az eredetileg taxisofőrként dolgozó kenyai prédikátor. Most terrorizmussal és emberöléssel vádolják.








