Egy youtuber élőben közvetítette, ahogy 200 ezerszer kinyit és becsuk egy hajtogatható telefont
A hajtogatható telefonokkal kapcsolatos ellenérzéseket általában két dolog fűti: az áruk, illetve a bizalmatlanság azzal szemben, hogy a képernyő hogyan bírja hosszú távon a hajtogatást. Bár a gyártók igyekeznek bizonygatni, hogy százezres nagyságrendű hajlítást kibírnak a készülékek probléma nélkül (vagyis nem kell attól tartani, hogy például nem lehet majd használtan eladni őket), a szkepticizmus sok potenciális vásárlóban megvan így is. Erre érzett rá egy koreai youtuber, aki beült a kamerája elé, és élőben közvetítette a követőinek, hogy 200 ezerszer meghajlít egy Samsung Galaxy Fold 7 telefont. Ez valószínűleg az első eset, hogy ezt bárki kézi erővel megcsinálta, a telefongyártók külön erre fejlesztett hajtogatógépekkel tesztelik a készülékek strapabíróságát.
A teszt abból a szempontból sikerrel zajlott, hogy a telefon úgy-ahogy használható maradt a végére is, de azért sok kellemetlen és néhány egészen fura tünetet mutatott közben. Hatezer hajlításnál például spontán újraindult a telefonon futó Android rendszer, majd ez nagyjából 10 ezer hajlításonként megismétlődött. 75 ezer hajlításnál fura fekete folyadék kezdett el szivárogni a telefonból a hajtás helyén, amiről a stream nézői azonnal a Marvel-képregények egyik ikonikus szereplőjére, Venomra asszociáltak (pedig asszociálhattak volna a Fidesz rövid úton hírhedtté vált propagandavideójára is), de ez a telefon működésében nem okozott semmilyen látható zavart, és később nem is fordult elő. Végül 175 ezer hajlításnál a telefon hangszórói megnémultak, de ezenfelül minden kibírta a 200 ezer kinyitás-becsukást.
A PC Gamer becslése szerint napi 10-40 hajlításnak lehet kitéve egy átlagos hajtogatós telefon a mindennapi használat során, ez azt jelenti, hogy (a becslés felső határértékével számolva) 150 nap, azaz öt hónap kell az első spontán újraindulásig, ami aztán nagyjából nyolchavonta jön elő újra – már ha feltételezzük, hogy ezt nem terhelés folyamatossága okozta. Hasonlóképpen a fekete folyadék szivárgására kicsit több mint 5 évnyi hajtogatás után számíthatunk, a hangszórók halálára pedig 12 év folyamatos használat után.