
Ezt a cikket a Telex és az autóMAGAZIN együttműködésének keretében olvashatják.
Amikor az első hírek érkeztek arról, hogy a Kínában kapható, BYD Seagull nevű városi villanyautó európai változata is bekerül a cég magyarországi kínálatába, sokan arra számítottak, hogy a konstrukció alig változik, így nálunk is nagyjából 2,6 millió forintnak megfelelő összegért árusítják majd az alig 3,8 méteres, de jól használható típust. Ehhez képest az európai biztonsági szabványoknak megfelelő, büntetővámmal is sújtott, Dolphin Surf névre átkeresztelt BYD négy méter hosszú, és már az alapváltozata is 8 millió forintba kerül. Jelenleg így is ez a második legolcsóbb villanyautó Magyarországon a félmillió forinttal olcsóbb, szintén kínai Leapmotor T03 után.
A formát a BYD ügyes trükkökkel, a hátsó ajtónál meredeken emelkedő övvonallal, nagy domborításokkal és sötét elemekkel kiegészítve tartotta meg. Beülve jön a meglepetés, az elöl ülők ugyanis bőséges helyet találnak. A kilátás előre pompás, és hamar kiderül, hogy a Dolphin Surf manőverezés közben is hozza a kisautós vonásokat. Jól fordul, a kormányerők pont jól vannak beállítva a kis helyen végzett manőverekhez, ugyanakkor nagyobb sebességnél sem túlérzékeny.

Az autót hajtó egyetlen villanymotor 65 kilowattos (kb. 88 lóerős) teljesítménye autópályás haladáshoz is elég, a kis BYD ott sem túl hangos, bár némi szélzaj keletkezik a tükrein. Ez a kivitel 11,1 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre, és az összes Dolphin Surf végsebességét 150 kilométer/órára korlátozta a gyártó.
Országúton és városban van igazán elemében a legkisebb BYD, és ott kifejezetten élvezetes is vezetni. Változtatható visszatáplálással, illetve okos tempomattal ugyan nem szerelték fel, de a gáz- és fékpedál használata, illetve a kormány tekerése önmagában kellemes érzéssel tölti el a vezetőt. A teszt során több kolléga szintén ezt mondta, és mosolyogva szálltak ki az autóból. A hátsó ablakon kinézve inkább a fák lombjait látjuk ugyan, de sebaj, mert a BYD kamerarendszere kifogástalan, és mint a cég többi modelljében megszokhattuk, 360 fokban pontosan megmutatja, mi van az autó körül. Az összeszerelés minősége is az, amit eddig a márkától kaptunk: nagyon össze van rakva a Dolphin Surf is.

Az utastérben nézegetve aztán szöget üt a fejünkbe, hogy ez a BYD nem is igazán a méreteivel kisautós, hanem inkább az egyszerűbb megoldásaival. Az utastérben például nincs semmi olyan játékosság, mint ami a nagyobb és drágább Atto 2-ben vagy a Dolphinban megvan. A hátul ülő utasok tulajdonképpen elég láb- és fejteret kapnak, de valahogy az ülőlap és a háttámla szöge nem az igazi, nem is állíthatók, az üléseket nem lehet sínen húzni sem, hogy igény szerint az utasoknak vagy épp a csomagoknak legyen több hely. A csomagtartó alaphelyzetben alig több mint 300 literes, előredöntött hátsó ülésekkel viszont akár egy köbméternyi rakteret kapunk.


Végre megoldás született az eddigi BYD-k legbosszantóbb hibájára, az utastér-szellőztetés hőmérséklet-állítására, még ha felemás is. Eddig az amúgy jó képminőségű, a márka hagyományai szerint elforgatható központi kijelzőn szereplő hőmérsékletértékek köszönőviszonyban sem voltak azzal, hogy milyen levegőt fújt be a kellően nagy teljesítményű klímarendszer. Ha a felső tartományokba, a többi BYD-ben 30 Celsius-fok fölé tekertük, ahol sok és hosszú piros nyíl volt látható a kijelzőn, akkor fűtött, ha le, 15 Celsius-fok környékére, ahol hosszú kék csíkokat láttunk, akkor hűtött. A Dolphin Surfben már nincsenek számok, maradtak viszont a színes csíkok, az érintőképernyő és a különböző üzemmódok, a hőmérsékletértékeket viszont nem mutatja a kijelző. Érdekes apróság ez, ami elviselhető egy belépőszintű villanyautóban, de érdemes számítani rá a vásárlás előtt.


Vajon tényleg jó-e a BYD Dolphin Surf ára a versenytársakéhoz képest? Az alap Active változat 7,9 millió forintba kerül. Ez jól hangzik, de az akkumulátora csak 30 kilowattórás, amihez a BYD 220 kilométeres WLTP mérési ciklus szerinti hatótávot, illetve száz kilométerenként, átlagosan 15,5 kilowattóra energiafogyasztást ígér. Ez a kivitel kifejezetten rövid ingázásokhoz lehet megfelelő, ráadásul ha fűteni vagy hűteni kell az utasteret, a megtehető távolság is erősen csökken. Így viszont még az agglomerációból Budapestre ingázva is kellemetlenül gyakori akkutöltés várhat ránk, különösen télen. Az autót egyébként 11 kilowattos, váltóáramú (AC) töltéssel 3,5 óra alatt tölthetjük fel teljesen, miután lemerült, míg egyenáramú (DC) gyorstöltés esetén 65 kilowatt a maximális töltőteljesítmény, így 35 perc alatt juthatunk el 10-ről 80 százalékos töltöttségi szintig.

A Boost és Comfort kivitelű BYD Dolphin Surfök 43,2 kilowattóra kapacitású akkumulátorral készülnek. Ezekkel vegyes használatban 300 kilométert tehetünk meg két töltés közt, 85 kilowattos DC-gyorstöltéssel pedig szintén 30 perc alatt lehet őket 10-ről 80 százalékra tölteni. Az előbbi változat ugyanúgy 65 kilowattos villanymotorral készül, mint az alapmodell, az utóbbi viszont 85 kilowattossal (ami kb. 156 lóerő), ezzel akár 9 másodperc alatt gyorsulhatunk 100 kilométer/órára. A komolyabb műszaki tartalomért cserébe ezek az autók 9,8 és 10, 8 millió forintba kerülnek, ezen az árszinten viszont már erős ellenfeleik vannak, például a Hyundai Inster, ami kisautóságban és praktikumban tud többet adni, másrészt a Renault 5, ami stílusban és helykínálatban múlja felül, ráadásul mindkettő igen ügyes és fejlett vezetéstámogató és infotainment rendszert is tartalmaz.
Szöveg és kép: Busánszky Lajos