A Lenovo létrehozná az MI-ikreinket, amik mindent látnak és hallanak, amit mi, és helyettünk gondolkodnak

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Az új MI személyi asszisztensed azt látja, amit te látsz, úgy gondolkodik, ahogy te gondolkodsz, és úgy cselekszik, ahogy te cselekednél” – ezzel promózta a Qira nevű legújabb funkcióját a Lenovo a Las Vegas-i Sphere-ben, a CES techexpó keretein belül. Míg a cég ezt abszolút pozitívumként sorolta fel, hozzátéve, hogy természetesen mindezt csak akkor végzi, ha engedélyt adunk rá, ha az ember technopesszimista, már látja is benne az orwelli utópiát.

A Lenovo Tech World nevű előadására rengetegen voltak kíváncsiak, bár valószínűleg ez ugyanannyira a helyszínnek, mint a techcégnek köszönhető: a Sphere – vagy ahogy magyarul hívni szoktuk: a Gömböc – a 2,3 milliárd dollárból felépített, 150 méter magas gömb kívül-belül LED-fallal van borítva, vagyis kifelé gigantikus reklámtáblaként, befelé meg extravagáns moziteremként funkcionál, ahol a vizuális elemeket a gömb majdnem teljes belsejére vetítik.

Bár valószínűleg egy direkt erre a célra készült film még ennél is sokkal látványosabb, a Lenovo-esemény alatt a teremben helyet foglaló 14 ezer ember még így is hanyatt esett a látványos animációktól, a cég pedig kétségkívül jól használta ki a Gömböc adta lehetőségeket. Jól látszott, hogy nem sajnálták a pénzt a rendezvényre, a bejelentések utánra még egy Gwen Stefani-koncertet is leszerveztek, de korábban le kellett lépnem, így arról sajnos nem tudok beszámolni, hogy ez milyen volt – a tavalyi Lenny Kravitz-koncertből kiindulva biztosan jó.

Az idei CES-en minden a mesterséges intelligencia körül forog, a cégek igyekeznek rálicitálni egymásra az újabb és újabb MI-fejlesztésekkel, amiből a Lenovo sem maradt ki. Pattogtak a buzzwordök, mint a hibrid MI, az ágensnatív jövő vagy a kognitív ember-gép interfész, Jang Jüan-csing, a cég vezérigazgatója pedig bemutatta a Qirát, egy új, több eszközön átívelő MI-asszisztenst, ami a Lenovo laptopokon, a Motorola telefonokon, a tableteken és a viselhető eszközökön él majd. Ez a Lenovo eddigi legambiciózusabb MI-projektje, és jól mutatja, hogy a cég hogyan képzeli el az MI jövőjét – ami egyszerre fantasztikus és ijesztő, attól függően, hogy valaki mennyire bírja, hogy egy algoritmus mászik bele az élete majdnem minden területébe.

A Qira ugyanis a Lenovo elmondása szerint abban különbözik a többi MI-ügynöktől, hogy eszközökön átívelve nemcsak reagál arra, hogy mit kér tőle a felhasználó, hanem a viselhető eszközökön keresztül látja is, amit ő lát, előre megjósolja, mit szeretnénk majd tenni, és hosszú távú memóriája lesz a felhasználójáról. Nem egyetlen MI-modell köré épül, moduláris felépítésű, helyben futó és felhőalapú megoldásokat ötvöz, amik a Microsoft és az OpenAI Azure-ön keresztül elérhető infrastruktúrájára támaszkodnak. Luca Rossi, a Lenovo ügyvezető alelnöke azt mondta: a Qira nagyjából az első lépés a felhasználó mesterségesintelligencia-ikréhez vezető úton.

Fotó: Nagy Nikoletta / Telex.hu
Fotó: Nagy Nikoletta / Telex.hu

Angelina Gomez, a Lenovóhoz tartozó Motorola Mobility szoftveres termékmarketingért felelős vezetője a színpadon be is mutatta, hogy működik a Qira: az okosszemüvegén keresztül az MI látja, amit ő lát, hallja, amit ő hall, ez alapján képes összefoglalni, mi történt vele egy adott időintervallumon belül, kiválogatja, mi a fontos az aznapi történések közül. Emaileket szelektál, ír és olvas, vagy akár képet választ a fotók közül, amit aztán feltölt a közösségi médiába.

Gomez egy új, viselhető eszközkoncepciót is bemutatott: egy nagyobb USB-nek tűnő kütyüt, egy figyelő MI-társat, ami gyakorlatilag Qira szeme és füle lehet. Ezzel a személyi MI nemcsak utasításokra reagál, hanem szenzoradatok, kontextus és helyzetek alapján is működik. És a mély szoftveres integrációnak köszönhetően a használatához nem kell külön alkalmazást sem megnyitni.

A Sphere-ben láthatóan a közönség véleménye is megoszlott a Qiráról – nem csoda, hiszen nem mindenki szeretné ennyire mélyen integrálni az életébe a mesterséges intelligenciát, pláne egy kínai cégét. Aki viszont igen, annak ez a rendszer, ha valóban működni fog a gyakorlatban is, biztosan nagyon megkönnyíti az életét, főleg akkor, ha tényleg az egész termékskálát megveszi, a telefontól kezdve a laptopon át a viselhető eszközökig.

A Lenovo bejelentett még egy sor izgalmas együttműködést: Lenovo AI Cloud Gigafactory indul például az Nvidiával közösen, az Intel Core Ultra Series 3 és Ultra X processzor belekerül egy sor közelgő Lenovo-termékbe, például a legújabb Aura-laptopokba. Érkeznek új laptopok a Lenovo ThinkPad, Yoga és ThinkCentre sorozatban is, és bejelentették az új hajtogathatós telefonjukat, a Motorola Razr Foldot 8,1 hüvelykes kijelzővel, új MI-funkciókkal (amiket valamiért jó ötletnek tartottak azzal illusztrálni, hogy a telefon bármilyen rajzot képes gagyi MI-képpé varázsolni), és egész napos üzemidővel. Bemutatták az új, szuperprémium telefonszériájukat, a Motorola Signature-t is, ami tényleg elegáns és gyönyörű, ráadásul a cég szerint nagyon strapabíró. Vékony és könnyű, az 5200 milliamperes akkumulátor pedig 52 órás üzemidőt ígér. És persze miért ne jönne egy különkiadás is hozzá Swarovski-kövekkel?

Érkezik egy új gaming laptop is, a Legion Pro Rollable, ami a 7i processzorra épül, és vízszintesen tágul, szemben az általunk is tesztelt ThinkBook Plus Gen 6 modellel például, ami fel-le tekerhető. Alapból hagyományos 16 hüvelykes képernyője van, de 21,5 hüvelykesre nyúlik. Volt szó a Lenovo új, MI-inferenciára optimalizált szerveréről, a ThinkSystem SR675i-ről is, és egy ponton a Hungaroring is megjelent a Sphere gömbképernyőjén, rámutatva a cég és a Forma–1 együttműködésére.

Idén is a helyszínről tudósítunk a techvilág újdonságairól, a Las Vegas-i CES-en bemutatott legérdekesebb kütyükről, fejlesztésekről. További cikkeink itt olvashatók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!