A Political Capital már 2018-ban felhívta a figyelmet arra, hogy úton vagyunk egy törzsi társadalom felé. Most úgy tűnik, megérkeztünk. A teljes politikai osztálynak észhez kellene térnie, hogy ne erősítse tovább a politikai polarizációt és az összeesküvéses gondolkodást a magyar társadalomban. Ennek azonban egyelőre épp az ellenkezője zajlik, pedig a következmények a politikusok számára is elviselhetetlenek lesznek. A „Zsolti bácsi-ügynek” hosszú távon nem lesz politikai nyertese.
Kegyelmi botrány 2.0
Az elmúlt hetekben a kormány postázni kezdte a „Tisza-adó” rémével riogató kérdőíveit, a Tisza pedig elindította az újabb Nemzet Hangja akcióját, ám a politikai közbeszéd elsősorban a Szőlő utcai botránytól volt hangos. Hiába nincs jelenleg semmiféle ténybeli alapja annak, hogy a gyermekvédelmi rendszer rendőrség által is vizsgált pedofilgyanús ügyei magas rangú politikusokhoz lennének köthetők, ez a pletykákon alapuló feltételezés minden más témát háttérbe szorított a nyilvánosságban.
Bár kormánypárti politikusokat pedofíliával vádoló szóbeszédek már évek óta terjednek a közösségi oldalakon, és a kormányzati kommunikáció is rendszeresen bélyegzett pedofilnak ellenzéki politikusokat, a „Zsolti bácsi-ügy” mégis meglepő hirtelenséggel tört a felszínre, majd minden eddiginél nagyobb hullámokat vert. Ez az erős társadalmi hatás nem magyar sajátosság. Számos külföldi példa van arra, hogy a gyermekek ellen elkövetett különféle bűncselekmények vádja heves érzelmi reakciót képes kiváltani a választókból, ezért a negatív kampányok kiagyalói előszeretettel vetnek be pedofilvádakat. A legismertebb ilyen eset talán a Pizzagate néven ismert összeesküvés-elmélet, amely a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány során vált virálissá, és amelynek hívői egy, a Demokrata Párt vezetőiből álló pedofil hálózatot vizionáltak. Mindennek komoly szerepe volt Donald Trump első elnökválasztási győzelmében.
Nagy különbség, hogy a Pizzagate-nek semmiféle valóságmagja nem volt, nálunk viszont a Szőlő utcai javítóintézet ügyei kapcsán elhúzódó nyomozások, megválaszolatlan kérdések sora (például, hogy miként maradhatott évtizedekig fontos pozíciókban Juhász Péter Pál) alapozta meg azt a gyanút, hogy akár magas rangú politikusok is érintettek lehetnek. A púposodó szőnyegre előbb a tavalyi kegyelmi ügy taposott rá. Később úgy tűnt, ez a csoda is csak három napig tartott, de mivel máig nem kaptunk választ arra az egyszerű kérdésre, miért kaphatott K. Endre kegyelmet (és mivel a kormány néhány nagyon bátortalan lépést tett csak a gyermekvédelem helyzetének javítása érdekében), egy újabb szikra elég volt ahhoz, hogy ismét lángra kapjon egy pedofilbotrány.
A válaszok nélkül hagyott alapkérdések, és az ezekből fakadó össznépi magyarázatkeresés óhatatlanul konteók termelésével jár együtt. Ez vezetett a zsoltibácsizáshoz, amely egyfajta második kegyelmi botránnyá vált. Az Orbán-kormány, érzékelve a politikai kockázatot, szinte hisztérikusan reagált a kialakult helyzetre, ami csak tovább erősítette az összeesküvés-elméleteket.
Ismert, Semjén Zsolt parlamenti felszólalásával rántotta magára az ügyet, pedig azt megelőzően egyetlen komolyan vehető médium sem hozott összefüggésbe konkrét politikust a botránnyal. A kormányzati kommunikáció nem talált más kiutat, mint hogy az összeesküvés-elméletre ellenösszeesküvés-elmélettel válaszoljon: Tuzson Bence igazságügyi miniszter kapkodva kiadott egy jelentésnek nevezett Facebook-posztokból álló gyűjtést, amely azt próbálta elhinteni, hogy egy a brit titkosszolgálat által is szervezett, jól felépített lejárató kampány indult Semjén Zsolt ellen, amelynek a végső célja a kormány megbuktatása, sőt „az alkotmányos rend megdöntése”. Rogán Antal egy interjújában a brit mellett már ukrán titkosszolgálati akciót (is) emlegetett, tovább fokozva a konteós közhangulatot.
Egy másik vonalon Gulyás Gergely igyekezett zavart kelteni: azt kezdte hangsúlyozni, hogy az egész Szőlő utcai botrány álhír, mivel szerinte az ügynek nincs is kiskorú érintettje. Ez azonban csak részben igaz, hiszen maguk a nyomozati dokumentumok és az azokról szóló rendőrségi közlemények támasztják alá, hogy az ügy kezdetén kiskorúak voltak azok a lányok, akiket Juhász Péter Pál és élettársa a gyanú szerint később prostituáltként futtatott. A miniszterelnök az ismert tények ellenére szintén azzal érvelt, hogy nincs kiskorú érintett, álhír az egész ügy, és az ezt terjesztők kormányt akarnak buktatni.
Mindezzel párhuzamosan a fenyegetőzés is beindult, Kocsis Máté frakcióvezető például „soha nem látott megtorlást” helyezett kilátásba, de az ügy iránti érdeklődést (eddig legalábbis) nem igazán sikerült lecsavarni. A Lázárinfón is többen szembesítették a minisztert a meg nem válaszolt kérdésekkel, az internetes keresésekben és a kommentmezőkben pedig alig csitul a zsoltibácsizás. Sokak számára épp a túlságosan keménykedő kormányzati fellépés kelti azt az érzetet, hogy a hatalmon lévők félnek, és el akarják tussolni az ügyet. A kormányellenes választók tömege bizonyítékok nélkül is hiszi, hogy a hatalmon lévők pedofil hálózatot működtetnek, és ebben a hitükben a kormányzati reakciók csak megerősítik őket.
Ez részben arra vezethető vissza, hogy a kormánypárt beleesett a csapdába, amelyet maga ásott hosszú éveken át az ellenzéki politikusok elleni fekete kampányokkal. Ennél azonban többről van szó: nem egyszerűen visszanyalt a fagyi, valójában ez az ügy mély társadalmi-politikai válságot jelez, amelyből csak a politikusok sokkal felelősségteljesebb magatartása vezethetne ki, különösen az éppen alakulóban lévő, egyre törzsiesebb kétpártrendszerben.
A saját tábornak jó lesz
A Political Capital már 2018-ban azt találta egy összehasonlító lengyel–magyar kutatás során, hogy a törzsies politizálás és a társadalmi polarizáció (vagy ha úgy tetszik, a megosztottság) kölcsönösen erősítik egymást. Ennek a folyamatnak a lényege, hogy a politikai táborok vagy törzsek a saját vezérük köré gyűlnek, szinte feltétel nélkül követik, és elutasítják a másik törzset. Ez az attitűd a fekete-fehér, a világot a jóra és a rosszra felosztó gondolkodás és az erős vezetőben bízó tekintélyelvűség kombinációja.
A kutatás idején Magyarországon a megkérdezettek ötöde válaszolta azt, hogy meg lehet mondani egy emberről, hogy jó vagy rossz pusztán az alapján, ha tudjuk, melyik politikai szekértáborba sorolható. Könnyen lehet, hogy ez az arány ma még nagyobb, hiszen jelenleg a pártrendszer szintjén is kialakult egy erős kétosztatúság, immár az ellenzéki oldalnak is van egy vitathatatlan vezére, miközben a politikai közhangulat sokkal rosszabb lett.
Ilyen körülmények között az ellenoldal politikusának megvádolása szinte bármivel lehetséges, a saját tábor nem igényel bizonyítékokat. Sőt minél erősebb a vád, annál jobb, hiszen beleillik abba a törzsi gondolkodásba, hogy a másik oldal szereplői eredendően gonoszak. A mai Magyarországon az ellenzéki választók túlnyomó többsége vélhetően a lehető legrosszabbat feltételezi Semjén Zsoltról, de ha nem is feltétlenül hiszi el a konkrét vádakat, nincs gondja azzal, hogy esetlegesen igaztalan vádakkal illetik őt, hiszen az ellenséges tábor támadásáról van szó. Ironikus, hogy ennek most épp az a Semjén Zsolt a szenvedő alanya, aki húsz évvel ezelőtt meghonosította a pedofíliával való vádaskodást a rendszerváltás utáni Magyarországon. „Aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re!” – jelentette ki akkor Semjén, és ezzel minden alap nélkül pedofíliával vádolt egy egész pártot.
Az ő esete is mutatja, hogy ebben a politikai szembenállásban bárki bármikor a vesztes oldalra kerülhet. A politikai táborok egymás ellen használt eszközei formálják a teljes társadalmat. Ha például valaki hajlamos hinni egy bizonyos összeesküvés-elméletben, az nagy valószínűséggel hajlamos hinni más, azzal logikailag össze nem kapcsolódó összeesküvés-elméletekben is. 2022-ben végeztünk olyan kutatást, amely ezt a tételt Magyarországon is igazolta. Továbbá arra is van empirikus adat, hogy a konspirációs mentalitásban – abban, hogy valaki mennyire hajlamos közéleti eseményeket összeesküvés-elméletekkel magyarázni – az ellenzéki oldal legalább olyan erős, mint a kormányoldal.
Ezt a társadalmi közeget az ellenzéki oldalon 15 év hatalomtól való megfosztottság, a kormányoldalon pedig a Fidesz rendszere együtt termelte ki. Ezért a politikusoknak most együtt kellene elgondolkodniuk azon, hogy miként lehet mérsékelni a bárki ellen fordítható polarizációt. Ha folytatódik a kizárólag a saját tábornak szóló politizálás, a politikai ellenfelek ellenségként való ábrázolása, a politika nyelve pedig egyre erőszakosabb lesz, akkor nyertes itt hosszú távon nem lesz. Csak vesztesek lesznek, akiknek úgy kell kiállniuk a politika színpadára, hogy a közönség fele már eleve gyűlölködni fog. Borzalmas lesz ilyen közegben élni, és még csak nem is a politikusoknak lesz a legrosszabb. Hanem nekünk, mindannyiunknak, a magyar állampolgárok közösségének, mert ha végleg eluralkodik rajtunk a törzsies gondolkodás, képtelenek leszünk megbeszélni közös dolgainkat.
