
Egy jól meghatározható csoport előre eltervezett, titkosszolgálati segítséggel végrehajtott, brutális lejáratóakciójának nevezte Kocsis Máté, hogy az elmúlt hetekben pedofilvádakkal illették a magyar kormány két tagját. A Fidesz frakcióvezetője a Harcosok órája szerda délutáni műsorában úgy fogalmazott: ez egy olyan példátlan és előre megtervezett támadás volt a magyar kormány és államszervezet ellen, illetve a rendőrség és titkosszolgálat lejáratása, amit „a lehető legbrutálisabban kell megtorolni.”
Azt is mondta, hogy az Igazságügyi Minisztérium szerdai jelentésében szereplő embereknek mind felelnie kell politikailag és jogilag is.
„A magyar politikában eddig soha nem látott megtorlásnak kell következnie.”
Ha nem számolják fel az aljas módon felépített támadás mögötti hálózatot, akkor az a fideszes politikus szerint „olyan zavargásokat, indulatokat és forrongást kelt az országban, amit lehet, hogy nem tudunk egy idő után kezelni.”
A Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot kezdeményez az ügyben, és a létező összes jogi eszközt be fogják vetni, hogy felszámolják a minisztérium jelentésében szereplő hálózatot. A Fidesz-frakció elvárja az ügyészségtől, a titkosszolgálatoktól, a Belügyminisztériumtól és a kormány egészétől, hogy az összes létező eszközzel torolja meg az alaptalan vádaskodást.
Arról is beszélt Kocsis, hogy fel kell tárni az összes olyan Facebook-oldal hátterét, üzemeltetőjét, amely részt vett a lejáratóakcióban. Külön is megemlítette a Testbeszéd nevű YouTube-csatornát, amely részletes videóban elemezte ki Semjén Zsolt hétfői parlamenti felszólalását. Kocsis szerint felelnie kell Juhász Péternek a hamis videójáért, Jámbor Andrásnak és Dobrev Klárának távoznia kell a közéletből, de még Magyar Péter is bajba kerülhet. „Meg kell nevezni a résztvevői, számon kell őket kérni a politikában, a jog eszközeivel és a nyilvánosság előtt minden eszközzel.”
A frakcióvezető a megtorlás előtt hosszasan beszélt a szerda délután bemutatott jelentésről. Nagyon érdekesnek tartja például azt a részletet, hogy aznap jelentette be a gyűlöletkeltés elleni szeptember 21-i tüntetést a Loupe Színházi Társulás, amikor Kuslits Gábor gyermekvédelmi szakember interjúja megjelent a Válasz Online-on. Ebben az interjúban került először szóba két kormánytag érintettsége. A Tegyesz volt vezetője azt mondta: két nagyon magas rangú politikus védhette a Szőlő utcai javítóintézet vezetőjét. „Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat.”
Kocsis szerint „elég gagyi történettel állt elő” később Juhász Péter videójában egy ismeretlen férfi arról, hogy egy bizonyos Zsolti bácsi nevű politikus rendszeresen járt az ózdi gyermekotthonba, és szexuálisan megerőszakolt gyerekeket. „Az ózdi járásban nincsen gyermekotthon” – mondta a Fidesz frakcióvezetője, és arról is beszélt: a nyilvánosságban keveredett a Szőlő utcai javítóintézet és a nem létező ózdi gyerekotthon.
„A Juhász Péter által kreált hanganyag nem történhetett meg, és az az ember, aki a Zsolti bácsi karaktert megrajzolta, az nem létezhet, vagy nem mondott igazat.”
A fideszes politikus szerint hétfőn a parlamentben Semjén az őt érintő, vérvádnak nevezett állításokat cáfolta, de azt látták, hogy ezután is folytatódott a hiteltelenítési támadás, amely célja a magyar kormány cselekvőképességének megbénítása volt. „Lényegében egy állami szervezettel szembeni támadás” – jegyezte meg Kocsis, aki szerint a külföldi titkosszolgálati érintettséggel egy olyan társadalmi feszültséget akartak szítani, amire nagyon régóta nem volt példa a magyar politikában.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter szerdán mutatta be azt a jelentésnek nevezett dokumentumot, amit a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos büntetőügyről és a nyilvánosságban megjelent állításokról készített a Nemzeti Nyomozó Iroda és az Alkotmányvédelmi Hivatal által biztosított adatok alapján.
A vizsgálat megállapította, hogy
- a Szőlő utcát érintő büntetőügyben kiskorú sértett nem merült fel,
- „aljas rágalom az, hogy az ügyben politikus neve felmerült volna”,
- a miniszterek ártatlanságához kétség nem fér,
- az ügyhöz kapcsolódóan szervezett akció zajlik,
- és az ügyben idegen titkosszolgálati szál is felmerül.
A jelentésben megpróbálták összeszedni, hogyan terjedt el a nyilvánosságban az az információ, ami szerint a Szőlő utcai javítóintézet vezetőjét két magas rangú politikus védhette, az egyikhez állítólag lányokat, a másikhoz fiúkat vittek szexre. Az eredeti forrás a Válasz Online interjúja Kuslits Gáborral, a Tegyesz volt vezetőjével.
Felsoroltak több Facebook-posztot és cikket is, amelyek ezután születtek az ügyben. Leírták, hogy többször is posztolt a témában Jámbor András országgyűlési képviselő, de külön is megemlítették Molnár Áron színművészt, Vályi István újságírót, Erdei Sándor Zsoltot (Rokker Zsolti), az Izraelben élő Dániel Pétert, Káncz Csaba geopolitikai szakértőt, és a felsorolásba belekerült egy Tisza Szigethez köthető személy neve is. A jelentés szerint Kánczot tanúként is kihallgatták, aki azt mondta, nem rendelkezik bizonyítékokkal az ügyben, információit a két kormánytag érintettségéről egy országosan ismert befolyásos politikus család befolyásos tagjától szerezte. „Nem kérdezték meg tőlem, hogy van-e konkrét bizonyítékom” – mondta a Telexnek Káncz.
Semjén Zsolt hétfőn a parlamentben határozattan és többször is kijelentette, hogy soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt köze. A KDNP-s politikus a vádakat egy „ördögien felépített karaktergyilkossági kísérlet”-nek nevezte, amely szerinte „maga a vérvád, a Bibliából ismert Belzebub-vád”. Semjén ezután azzal érvelt, hogy ő a pedofília esküdt ellensége, és ő volt az első, aki „az LMBTQ-lobbival szembe mert menni”.