Azt éreztem, ha nem 120 százalékon teljesítesz mindennap, a földbe döngölnek – interjú Csipes Tamarával
Sporton belüli verbális bántalmazások, a családbarát kampány visszautasítása, szülés utáni visszatérés, az asszertív kommunikáció fontossága, tabutémák kezelése, a közegükön kívül némán maradó sportolók és természetesen versenysport. A Most jövök legújabb adásának vendége Csipes Tamara többszörös olimpiai bajnok kajakozó.
A másfél órás interjúból néhány fontos állítást szöveges formában is kiemeltünk, ezeket ide kattintva olvashatják.
Csipes Tamarát 2011-ben az év női sportolójának választották az újságírók szavazatai alapján, majd nem jutott ki a 2012-es londoni olimpiára. Ezek után elment tíz hónapra Ausztráliába, ami igazi szanatóriumot jelentett neki. 2015-ben rövid időre eltiltották kokainhasználat miatt. Utána, 26 évesen nemcsak részt vehetett élete első olimpiáján, hanem győzött is a kajaknégyessel Rióban. Három olimpián két arany-, három ezüst- és egy bronzérmet gyűjtött össze. Tokióra és Párizsra egyedülálló anyaként készült fel. Még Párizsban bejelentette, hogy egy évet kihagy és nem versenyzik. 35 éves most, a sportágban nem ritka, általános trend, hogy még idősebben is sikeresek a versenyzők.
Kéthetente jelennek meg a Most jövök új részei. Az adások a Telex Spotify- és Apple Podcast-csatornáin is elérhetők, iratkozzatok fel!