Archívum

Úgy tűnik, visszatértek a földönkívüliek a Földre
Miután évekig rohamosan csökkent az UFO-észlelések száma, az elmúlt néhány hónapban meglepő módon ismét emelkedni kezdett.
Négy szerződéssel annyit dobott ki az állam, mint a nyugdíjpénztári vagyon
Számításaink szerint 2853 milliárd forinttal járt volna jobban az ország, ha az M5-ös és M6-os autópályánál ppp-szerződések helyett inkább hitelt vesz fel.
Olyan felkapott lett, hogy az aranynál is többet ér a csiganyál
Annyi csiganyálas kézkrém és arcpakolás fogy, hogy már egész ágazat épült ki az alapanyag-utánpótlás biztosítására Thaiföldön.
Akár 42 milliárdból is kijöhetne az újabb vizes vb, de nem fog
Teljesen új létesítményt valóban nem kell építeni, ideigleneseket azonban igen, és a meglévőeknél is szükség lesz milliárdos átalakításokra.
Nem csak klímaválságba szaladunk bele, ha nem szakadunk el az olajtól és a széntől
Egyre nagyobb energiaráfordítással lehet csak felhasználni a fosszilis energiahordozókat, így szerepük a klímaváltozástól függetlenül is megkérdőjeleződik.
Hiába dolgozunk sokat, az átlagbérben nehéz lesz felzárkózni
Ugyanannyi ledolgozott munkaórára több átlagos bér jutott tavaly, mint 2017-ben, nemzetközi összehasonlításban azonban továbbra sem állunk valami fényesen.
208 millióért szólt Orbán Viktor a Sziget Zrt. fesztiválozóihoz
Hat év alatt kétmilliárd forint állami pénz. Ha nem kapna ennyi támogatást a Sziget, feleakkora lenne a profit.
A pénzügyi válság, ami négyszáz éve romba döntötte Németországot
A hercegek egymást akarták aláásni a pénzrontással, de végül mindenki rosszul jött ki az őrületből.
Hiába akarod elkerülni a génmódosított alapanyagú élelmiszereket, ez lehetetlen
Abban a hisztérikus megközelítésben, amely Magyarországra is egyre jellemzőbb, nem sok értelme van a GMO-ellenességnek.
Hat napig süket volt az EU-s GPS. Egyáltalán miért költünk erre?
Valószínűleg ott van a mobiljában, az amerikaiak rakétákkal ki akarták lőni, és nem is tud róla. Miért költ rá az EU több mint tízmilliárd eurót?
Kövess minket Facebookon is!