Archívum

Bemászott a családi ház ablakán, és az alvó gyerekek mellől lopta el a mobiltelefont
A visszaeső bűnelkövető egy éven át tartotta félelemben a Heves megyei Halmajugra község lakóit, most vádat emeltek ellene.
Ha leírtad Rogán nevét, a főszerkesztőnek már habzott a szája – indexes dolgozók beszéltek a lap...
A 444.hu hét olyan munkatárssal interjúzott a választás után, akik az elmúlt években újságíróként vagy szerkesztőként dolgoztak az Indexnél.
Fogy a magyar, kevesebb a foglalkoztatott
Egy év alatt 55 ezerrel csökkent a magyar foglalkoztatottak száma, pedig a munkanélküliség nem nőtt.
Nyugdíjba megy a Klebelsberg Központ elnöke
A Tisza-kormány közben azt ígéri, egyik első dolguk lesz felülvizsgálni a Klebelsberg Központ működésének rendszerét.
Még hányszor hiszi el az olajpiac Donald Trumpnak, hogy közel a háború vége?
Donald Trump bejelenti, hogy közel a megállapodás Iránnal, erre leesik az olaj ára, majd valamilyen harci cselekmény jelzi, hogy mégsem olyan jó a helyzet, erre felmegy az olaj ára. Hetek óta tart a...
Joe Biden felesége azt hitte, hogy a férje a Trump elleni elnökjelölti vita alatt sztrókot kapott
A 2024 júniusában rendezett vitán a rekedt hangú Biden többször elakadt a beszéde közben.
Műholdképen a májusi európai hőhullám
Már több halottja van az extrém forróságnak több nyugat-európai országban, sok helyen megdőltek a havi hőmérsékleti rekordok.
A Médiahatóság szerint nem jogszerű, hogy a kormány költségvetési biztost küld rájuk
A kormány szerint súlyos aggályok merültek fel az NMHH és a közmédia gazdálkodásánál. A Médiahatóság szerint minden transzparens náluk.
Folyamatosan költöztetik a javítóintézetekben élő gyerekeket az intézmények
A bezárt Szőlő utcai javítóintézet egykori lakóin kívül január óta 70 gyereket helyeztek át másik intézménybe.
Kövess minket Facebookon is!