Archívum
Trump kijelentette a merényletkísérlet miatt megismételt tudósítói vacsorán, hogy újra elindul a...
Azzal viccelődött, hogy 2028-ban a negyedik választását is megnyeri, bár ennek még van néhány akadálya.
Magyar: Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges
Reagált a kormányfő Orbán Viktor tusványosi beszédére.
Az NRÜ 1,5 milliárdért rendelt meg egy 3 órás koncertet, „Mándoki koncert” munkacímmel – igaz, a...
A programot augusztus 19-21 közöttre tervezték, Balásy Gyula Lounge Event ügynökségével szerződtek.
Augusztus 1-től még könnyebb lesz éjszaka kijutni Budapest agglomerációjába
Több új járat is indul, amik az utolsó metrókhoz, HÉV-ekhez és vonatokhoz is igazodnak.
Magyar Péter Orbán beszéde előtt: Készítek egy hűsítő latte avokadót, szigorúan slimfitben
A miniszterelnök Orbán négyötödös pólójával illusztrálta gondolatait.
Jön a következő God of War Kratosszal, kapcsolódni fog Laufey sztorijához
Kratos feleségének játéka a tervek szerint februárban érkezik.
Orbán Viktor Tusványoson: Hát voltam már jobban is – Élőben elemeztük a beszédet
Egy széteső Fidesznek kell irányt mutatnia a kétharmados Tiszával szemben – úgy, hogy valószínűleg már soha nem lehet miniszterelnök. Élőben közvetítettük Orbán Viktor tusványosi beszédét, és...
Szeptemberben indul a kórházi fertőzések nyilvános adatbázisa
Az adatok értelmezéséhez nem elég tudni, hogy egy kórházban hány fertőzés volt, így az értelmezést további mutatók is segítik majd.
Orbán Viktor Tusványoson: A fiatalok öregnek, fáradtnak és unalmasnak látják a Fideszt
Orbán Viktor szerint napról napra nőni fog az ellenállás, és nőni fog a szabadság, azaz a Fidesz tábora. A volt miniszterelnök szerint vírus támadta meg Magyarországot, és parasztvakítás folyik, az...
Még nem telt el egy nap, újabb drónt lőttek le Románia légterében
A védelmi minisztérium szerint ugyanaz a román pilóta lőtte le a mostani drónt is, aki pénteken a Bukaresttől alig 90 kilométerre berepülő drónt semlegesítette.









