
Ezt a közvetítést már lezártuk.
- Gulyás a szeptembertől induló Otthon Start részleteiről beszélt, kiderült többek közt, hogy a házak és tanyák esetében 150, lakásoknál pedig 100 millió forint a felső határ.
- A közalkalmazottak otthontámogatási kedvezmények részleteiről jövő héten dönt a kormány.
- Gulyás szerint ha hölgy az illető, rendben van, hogy a köztársasági elnöknek közpénzből vesznek ruhákat.
- Vitályos Eszter szerint két külön dolog az, hogy Dopeman csatlakozott Orbán Digitális Polgári Köréhez és az, hogy a rappernek mi van a dalszövegeiben.
- Gulyás Gergely szerint Orbán Viktor jobb vámmegállapodást tudott volna kötni Donald Trumppal, mint Ursula von der Leyen. A mostani egyezmény a kormány szerint ellentétes Európa érdekeivel.
- „A célkitűzésben nincs vita, az eszközökről van” – mondta Gulyás Gergely arról, hogy Orbán Viktor kijelentette: az elhalasztott ellehetetlenítési (átláthatósági) törvényt mindenképpen elfogadják majd.
- Gulyás Gergely azt mondta, hogy most minden jel arra utal, jövőre gazdasági növekedés lesz, de ehhez le kell zárni a háborút.
- Kiderült, hogy a kedvezőtlen gazdasági adatok ellenére Orbán Viktor bizalma töretlen a gazdasági vezetésben.
Gulyás Gergelynek és Vitályos Eszternek 11:50-kor mennie kellett, gyorsan le is zárták a kormányinfót, amit legközelebb jövő héten tartanak majd.
Gulyás Gergely részleteiben nem ismeri Dopeman munkásságát, nem is tervez jobban elmélyülni benne, olyan képet pedig nem látott, amin Orbán és a rapper együtt pózolna. Szerinte se Dopeman, se más esetében nincs rendben, ha valaki gyűlöletre uszít, a Digitális Polgári Körökhöz pedig bárki csatlakozhatott.
Somogyi Polgári Piknik néven, a Miniszterelnökség támogatásával és Witzmann Mihály fideszes parlamenti képviselő ajánlásával települt ki Balatonföldvárra a Polgári Mulató nevű budapesti jobboldali klub, amit a laposföld-hívő, antiszemita és rasszista Mikus Márton vezet. „Én senkit se futtatok” – mondta Gulyás az esemény támogatásáról. Szerinte soha olyan apparátus nem lesz, amelyik meg tudja vizsgálni, hogy milyen eseményre kit hívnak meg, az mit fog mondani. „Vannak olyan rendezvények, ahol vállalhatatlan dolgok hangzanak el, remélem, nincs ebből sok” – mondta.
A 444 arra kérdezett rá, hogy ha a kormány kitiltotta a Kneecapet az országból, akkor nem kellene a holokauszttagadó, a Hezbollahot anyagilag is támogató Mahmud Ahmadinezsád volt iráni elnököt is kitiltani, aki kétszer is tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Gulyás erre szűkszavúan annyit válaszolt, hogy a kettő között semmilyen összefüggés nincsen, ezt kétszer is elmondta, de ennél többet nem volt hajlandó hozzátenni, csak azt, hogy az újságíró vagy elhiszi neki, vagy nem.
„Politikai közösségünk azért harcol nap mint nap, hogy egy ilyen, az ország szempontjából negatív helyzet ne fordulhasson elő” – mondta arról Gulyás, hogy Orbán tusványosi beszédében kijelentette: se a Tiszát, se a DK-t nem fogják hatalomra engedni.
A miniszter nem árulta el, hogy ki készítette és ki finanszírozta azt a kutatást, ami alapján Orbán Viktor azt állította, jelen állás szerint 80 választókerületet megnyernének a 106-ból. Annyit mondott csak, hogy adófizetői pénz nem érintett.
Gulyás Gergely azt állította, hogy civil kezdeményezés az, hogy drónokat küldenek a Tisza rendezvényei felé, hogy megnézzék a résztvevők számát.
A Telex rákérdezett a Gazdagrétre tervezett, de a helyiek által ellenzett Lidl-építésre, amit közcélú kiemelt beruházásra emelt a kormány. A kérdésre, hogy ha a helyiek az önkormányzat által indított véleménynyilvánító szavazásán az jön ki, hogy a lakók nem akarják a beruházást, megszüntetik-e, Gulyás azt mondta: egy applikáción való véleménynyilvánítás nem bír jogi garanciával.
Fontosnak tartják azt, hogy két választás közötti időszakban az emberek a lehető legtöbbet elmondhassák a véleményüket, de ennek közjogi következménye nincsen, a kormányzati felelősséget ez nem írja felül, mondta.
Amikor a költségvetést elfogadták, akkor az abban szereplő gazdasági növekedési célszámot minden komolyan vehető szereplő előrejelzése megalapozottnak vagy közel megalapozottnak találta, mondta Gulyás a Telex kérdésére, hogy ki a felelős a rossz előrejelzések miatt. Megint a háborús helyzetet hozta fel első számú okként a mérsékelt növekedésre.

Gulyás végeredményt még nem hirdetne arról, hogy Donald Trump békepróbálkozása kudarcot vallott-e, vagy sem, mert ha idén béke lesz, még nagyon jól jártunk ahhoz képest, amivel egy demokrata vezetéssel jártunk volna , mondta. „Mi mindig abban bíztunk, hogy a béke megteremthető, és az, hogy az USA elnöke és adminisztrációja a béke mellett áll, az akkor is esélyt ad a békére, ha eddig nem jártak sikerrel” – tette hozzá.
„Orbán Viktor nem azért kötött volna jobb megállapodást, mert jobban tárgyal, hanem azért, mert nincs olyan előélete, mint ami az Európai Unió és az amerikai adminisztráció között megvolt” – mondta Gulyás Gergely arról, hogy miért kötött volna a miniszterelnök jobb vámmegállapodást Donald Trumppal, mint Ursula von der Leyen. Szerinte Orbán Viktor mindent megtett, hogy a vámokról szóló megállapodásokat minél jobb pozícióból kezdhesse, ellentétben az EU-val.
Az 3 százalékos hitellel kapcsolatban Gulyás azt mondta: a kínálat oldaláról az engedélyezés kapcsán szeretnének könnyíteni, mert a beruházás oldalon a pénz és a kapacitás rendelkezésre áll. Ez nem átlépést jelent majd az engedélyezési folyamaton, hanem könnyítést.
Nem tervezik egyszerűsíteni a kormányzati lakástámogatási rendszert, viszont a szabályokat összhangba hozzák, ami elsősorban a csokot érinti, például a 80 millió forintos felső értékhatárt. Szerinte nem gond, hogy ennyiféle, különböző szabályokkal dolgozó lakástámogatási rendszer van, mert az „olyan sokszínű, mint az élet”.
Ami az EU és az USA közti megállapodás „titkos záradékát illeti”, „750 milliárd dollár értékű beszerzésre vállalt kötelezettséget az Európai Unió”, „ennek része az is, hogy amerikai katonai felszerelések és fegyverek vásárlására” is költenének – jelentette ki Gulyás Gergely.
Az Európai Bizottság szerdán külön, egy részletes magyarázatban is megerősítette: a 750 milliárd dolláros (700 milliárd eurós) összeg energetikai vásárlásról szól. Ezt a dokumentum szerint abból becsülték, mekkora behozatal várható az eddigiből kiindulva az orosz energiát kivezető terv hatásával, valamint az USA további befektetéseivel például kis moduláris atomreaktorok fejlesztésére (ilyet a magyar és szlovák kormány épp szerdán jelentett be). Magyarul az Európai Bizottság olvasatában nem olyan vásárlásról van szó, amely egyébként ne történne meg, ha az orosz energiát kivezető jogszabályt elfogadják. (Ugyanakkor ez elég irreális összegnek tűnik.)
Kötelezettségvállalásról már csak azért sem lehet beszélni, mert egyelőre egy informális alkuról van szó.
A „titkos záradékon” napok óta pörög a kormánypárt és a hozzá közel álló média az Euractiv egyik cikke alapján. Eszerint az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa, Maroš Šefčovič kijelentette, hogy „a kereskedelmi alku »Ukrajnáról is szól«”, bár az idézőjelet a címben sem terjesztette ki az egyezségre. Az Euractivnak adott válaszban – ami videón is elérhető az Európai Bizottság oldalán, kb. 17:45-től, az idézett rész 19:05-től – Šefčovič arról beszélt, hogy „az alku meggyőződésem szerint megmenti a kereskedelmet, a kereskedelmi forgalmat, a munkahelyeket Európában, és új fejezetet nyit az EU-USA kapcsolatokban, hogy hogyan alkalmazkodjunk a kölcsönös kereskedelmi mintáinkhoz ebben az új geogazdasági és geopolitikai korban. Ez nekem nagyon fontos politikai válasz, mert ez nem csak a kereskedelemről szól. Ez a biztonságról szól. Ez Ukrajnáról szól. Ez a jelenlegi geopolitikai bizonytalanságról szól. Nem mehetek bele az összes részletbe, mi mindenről volt szó tegnap, de biztosíthatom önöket, hogy nem csak a kereskedelemről. Így annak, hogy megvan a két legnagyobb gazdaságnak és a két legszorosabb szövetségesnek a lehetősége, hogy nyíltan beszéljenek minden érzékeny ügyről – és én úgy tudom a tegnapi beszélgetésből megítélni, hogy nagyon is egy irányban állnak a mai geopolitikai ügyekben, azt hiszem –, hozzáadott értéke van.” Az alku után „a fejlesztésre mehetünk rá, szorosabb együttműködésre, méltányos kereskedelmi megállapodásra, és egyszerűen dolgozhatunk mindezeken az ügyeken”. Innentől mindenki szabadon eldöntheti, hogy a kereskedelmi biztos a megállapodásra egy alapként tekint, amiből kiindulva más témákban is egyeztettek, de még nem állapodtak meg róluk, vagy egy titkos záradékot kottyintott el egy olyan, nem csak kereskedelmi részletekre kiterjedő informális alkuban, aminél egyébként még a kereskedelmi részről sincs teljes egyetértés.
A sajtótájékoztatón (kb. 14:30-tól) Šefčovič többek között azt is elmondta, hogy folyamatosan egyeztetett a tagállami kormányok állandó nagyköveteinek testületével, a COREPER-rel.
Pillanatnyilag a Tisza Párt eddig egy vitát vállalt, ahol megsemmisítő vereséget szenvedett – mondta Gulyás arról, hogy Magyar Péter kihívta Orbán Viktort egy vitára. A miniszter azt mondta, hogy a miniszterelnök érdemi vitára hajlandó kiállni, de szerinte Magyar Péter esetében Brüsszellel kellene, mert ők a Tisza elnökének „gazdái”.
A közös uniós hadügyi hitelfelvételről nem volt vita a kormányban, mondta Gulyás, ők tartózkodtak a szavazásnál, a döntés viszont így is megszületett. „A kérdés az volt, hogy ezt a pénzt mindet elviszik Ukrajnába, vagy mi is kapjunk belőle” – mondta Gulyás arról, hogy miért hív le Magyarország arányosan kifejezetten sok pénzt a hadügyi hitelből. Az nem számít, hogy Ukrajna nem vehet részt a programban, mert az európai országok fegyvert vesznek belőle, amit elvisznek az országba, tette hozzá.
Ezt a forrást itthon felhasználják majd a már korábban tervezett beruházásokra és az azon felüli, új beruházásokra és vásárlásokra is.
Olyan optimisták voltunk, mint a jegybank, a bizottság és a nemzetközi intézetek – mondta Gulyás Gergely arról, hogy miért terveztek a költségvetésben jóval nagyobb gazdasági növekedéssel. Szerinte ha marad a háború, akkor a jövő évre betervezett 4 százalékos növekedés nem érhető el. „Annyi optimizmusunk maradjon meg, hogy Amerika békét akar elérni, most nem tartozik az irreális képek közé, hogy a következő fél-egy évben béke legyen” – mondta.

A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány szeretné azt a forgatókönyvet elkerülni, hogy Donald Trump olyan szankciókat vessen ki az oroszokra, amik a Magyarországra érkező orosz energiát kedvezőtlenül érintenék.
Gulyás szerint a Magyarországon jelen lévő autógyártó cégeket érinti az, hogy Kínából kevesebb félvezető érkezik a gazdasági vámok miatt. „Látszik, hogy a globális kereskedelmi háborúnak Európa vesztese az Egyesült Államokkal szemben, és Kínával szemben is, mert ott mi érvényesítünk olyan vámszabályokat, amire határozott válaszok érkeznek” – mondta.
Szerinte látszik, hogy Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, mert nekik az lenne az érdekük, hogy az EU kereskedjen mindenkivel. A versenyképességünk csökkenése pedig összefügg azzal, hogy az orosz nyersanyagokból már nem vásárol sok európai ország, tette hozzá.
A miniszterelnök bizalma a gazdaságpolitikánkban és a gazdasági vezetésben töretlen – mondta a kedvezőtlen gazdasági adatokról Gulyás Gergely.
Szerinte háborús helyzetben többet nem tudnak elérni, a Magyarország által elért növekedés pedig még így is dobogósnak számít. „Ahhoz, hogy visszatérjünk a 4-5 százalékos gazdasági növekedés időszakához, véget kell vetni a háborúnak” – mondta. A miniszter szerint abban még a szakértők között sincs vita, hogy ennél nagyobb növekedést ilyen közegben nem lehet elérni.
Vitályos Esztert saját Digitális Polgári Köréről kérdezte az RTL, ami a Nők a bántalmazás ellen nevet kapta. Vitályos nem ismeri a Dopeman azon számát, ahol stricikről, kurvákról és lányok megerőszakolásáról rappel. Dopeman tagja az Orbán Viktor által létrehozott polgári körnek. Szerinte két külön téma, hogy valaki valamiről énekel, és tagja akar lenni egy polgári körnek.
Az RTL rákérdezett Novák Katalin közpénzes költéseire azzal kapcsolatban, hogy Gulyás korábban bírálta Ruszin-Szendi Romuluszt azzal kapcsolatban, hogy fürdőruhát kért magának közpénzen Budai Gyula fideszes képviselő szerint. Ezzel szemben Novák Katalin fürdőköpenyt, táskát és fürdőköpenyt is kapott közpénzből.
„Úgy gondolom, hogy ez nem korrekt beállítása a közölt információknak”, mondta Gulyás Novák Katalin költéseiről, szerinte az rendben van, hogy a Sándor-palotába vesznek használati tárgyakat, sőt, ha „hölgy az illető”, mármint a köztársasági elnök, akkor még az is belefér, hogy ruhákat vesznek neki.
Az otthonteremtési támogatás esetén az érintetti kör körülbelül 18 százalékának, egyötödének lehet hitele, ők lehetnek jogosultak erre a lehetőségre. A támogatás mindenkinek járni fog, aki jogosult rá. Van becslés arra, hogy mennyibe fog ez kerülni a költségvetésnek, de Gulyás azt mondta: pontos számokkal megvárná a jövő hét szerdát, mert akkor fognak dönteni a részletekről. Azt mondta, hogy ő nem nevezné osztogatásnak, ami most zajlik a gazdaságban.
„Fegyelmezett költségvetési gazdálkodás van, de a kormány által biztosított programok beleférnek akár az 1 százalékos növekedés mellett is” – mondta Gulyás Gergely arról, hogy miből biztosítják a kormány által bejelentett intézkedések (Otthon Start, közalkalmazottak támogatása stb.) pénzügyi háttérét.
A miniszter arról is beszélt, hogy semmilyen jogalapja nem lenne annak, hogy kötelezettségszegési eljárást indítsanak Magyarország ellen, ha kimarad az EU-USA vámmegállapodás keretében megkötött egyezményből.
Régóta csinálnak közvélemény-kutatásokat, amik eddig mindig pontosnak bizonyultak, mondta Gulyás azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor Tusványoson azt mondta: ha most lennének a választások, a 106 egyéni választókerületből 80 egyéni mandátumot szerezne a Fidesz.
Megjegyezte, hogy szerinte vannak olyan közvélemény-kutatások, amelyek nem a valóságot tükrözik, hanem tulajdonképpen hitviták, és az ellenzéket próbálják segíteni azzal, hogy esélyesnek tüntetik fel.
Ameddig Európa háborútól szenved, addig érdemi, nagyobb növekedést nem tudunk elérni – reagált Gulyás arra, hogy a második negyedéves és így egyben az első féléves gazdasági adatok szerint 2025 első félévében 0,1 százalékkal visszaesett a magyar gazdaság.

Gulyás Gergely azt mondta, hogy miniszterelnök nem beszélt a gazdasági növekedésről, de Nagy Márton gazdasági miniszter beszámolt az aktuális trendekről. Szerinte most minden jel arra utal, hogy gyorsuló növekedés lesz. „Az sajnos az igazság, hogy ameddig Európa nem áll a béke pártjára, addig a növekedés el fog maradni” – mondta.
Folyik egy átvilágítás, ezt követően állnak a főváros rendelkezésére, vagy ha nagyon sürgős helyzet alakul ki, akkor eközben is, mondta Gulyás a budapesti költségvetési helyzetről. A főváros finanszírozási problémái több okból és oldalról is megoldódtak, ennek ellenére a kormány érdeke, hogy Budapest működjön, tette hozzá.
Arról, hogy a szolidaritási adó rendszerén változtatnak-e, egyelőre nincs kormánydöntés, de a személyes véleménye Gulyásnak az, hogy az adónemet a megyei jogú városok nagy része nem vitatja. Az a képlet viszont, amivel a szolidaritási adó összegét kiszámolják most, nem jó, mert bünteti a sikert, és a mértékéről is lehet vitatkozni, illetve arról is, hogy ennek egy részét nem célszerű-e otthagyni a városoknál. Erről jelenleg egyeztetés folyik a megyei jogú városokkal.
„A célkitűzésben nincs vita, az eszközökről van” – mondta Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor kijelentette: az elhalasztott ellehetetlenítési (átláthatósági) törvényt mindenképpen elfogadják majd.
Szerinte az minden államnak legitim célja, hogy a közéletet ne lehessen külföldről befolyásolni. A miniszter azt mondta, hogy a Fidesz-frakció csak olyan javaslatot fog majd előterjeszteni, amit minden képviselőjük támogat. A jelenlegi verziót azért tették félre, mert azt nem tartották elfogadhatónak, de a kormányülésen egyelőre nem volt téma a javaslat.
A köztisztviselők egymilliós támogatásáról Gulyás Gergely azt mondta, hogy az összeget várhatóan lehet majd végtörlesztésre is használni, de a részletekről a jövő heti kormányülésen egyezzenek meg.
Olyan nagyságrendű újlakásépítéssel számolhatunk, amire nagyon rég nem volt példa – mondta Gulyás az otthonteremtési hitelprogrammal kapcsolatban.
Arra a kérdésre, hogy nem fogja-e ez feljebb nyomni az ingatlanárakat, és hogy ezért felülvizsgálják-e a négyzetméteráras plafont, Gulyás azt mondta: nem akarják módosítani a 1,5 millió forintos négyzetméterárat, mert nem csak árfelhajtó hatása lehet a programnak. Szerinte az ingatlanfejlesztők abban lesznek érdekeltek, hogy eladják az ingatlanjaikat, ezért a már most 1,5 millió forintos négyzetméteráras területeken nem fogja meghaladni ezt a határt. Gulyás azt is mondta, hogy kormányzati intézkedések fogják segíteni azt, hogy olyan lakások épüljenek, amelyek megfelelnek ennek a kitételnek.
Gulyás az ÁSZ-jelentés összefoglalóját olvasta csak el az MNB-ügyről, és szerinte a konkrét károkról egyelőre csak feltételezések vannak, de ha bárki ilyen bűncselekményt elkövetett, annak börtönben a helye. Azt mondta, hogy arról, hogy ki bűnöző, és ki nem, nem a kormánynak, hanem a rendőrségnek kell döntenie.
„Nincs ebben semmi meglepő, a Tisza Párt a hazugság és a jellemtelenség pártja” – mondta Gulyás arról, hogy állítása szerint a tiszás Kulja András korábban elfogadta Takács Péter államtitkár meghívását egy újabb vitára, majd visszamondta. A miniszter szerint Takács az előző vitán „felmosta a padlót” Kuljával, ezért Magyar Péter nem engedi vitázni.
A Hír TV arról érdeklődött, hogy Majka fejbe lövést imitáló performanszának köze lehet-e ahhoz, hogy Debrecenben elfogtak egy nőt, aki kommentben fenyegette meg Orbánt. A rendőrség most internetes agresszió elkövetésével gyanúsítja a 48 éves debreceni nőt. Azután azonosították és fogták el a lakásában, hogy egy miniszterelnökről szóló videós poszt alá azt kommentelte egy közösségi oldalon, hogy: „8 mm megoldaná, mint anno Romániában … ne élvezzék azt, ami nem az övéké.” Gulyás nem beszélt konkrét összefüggésről, de szerinte az ilyen erőszakra való felhívásokat mindenkinek el kell ítélnie.
Magyarországon van tere az egymásnak ellentmondó véleményeknek is, de a gyűlöletre uszításnak nincs helye, mondta Gulyás a Kneecap kitiltásával kapcsolatos kérdésre. Azt is mondta, hogy Mazen Al Ramahi, aki a Mandiner szerint a Sziget Fesztivál alapítójának jordániai üzlettársa, a magyar titkosszolgálat látókörében van, de ennél többet nem árult el.
750 milliárd dollár értékű beszerzésre vállalt kötelezettséget az Európai Unió a kereskedelmi megállapodásban, aminek része az is, hogy amerikai katonai felszerelések és fegyverek vásárlására is költene az EU, amelyeket Európa Ukrajnába szállítana. Az amerikaiak a háború finanszírozásából kiszálltak, de az amerikai fegyveriparnak ez még üzlet, különösen, ha Európa veszi a fegyvereket és szállítja Ukrajnába, mondta Gulyás.
Sajóbábonyban megépült a kilátó, páratlan természeti környezetben; Levél településen átadták az új közösségi házat; Hangácson pedig megújult az úttest az utóbbi hetekben – jelentette Vitályos Eszter a kormányinfókon szokásossá vált jóhír-percek blokkjában, amiben az elmúlt hetek elkészült beruházásait sorolja fel. Bónusz jó hírként a kormányszóvivő bejelentette: jövő héten is tartanak majd kormányinfót.
A kormány értékelte az EU és az Egyesült Államok között létrejött kereskedelmi megállapodást is, ami szerintük ellentétes Európa érdekeivel, és hátrányos Magyarországra is. Gulyás Gergely szerint Orbán Viktor jobb megállapodást tudott volna Donald Trumppal kötni, mint ami az Európai Uniónak sikerült. Ennek ellenére elfogadják a 15 százalékos vámkulcsokat.
Az EU arra is kötelességet vállalt, hogy nagy mennyiségben fog vásárolni többek között energiát az Egyesült Államoktól, Gulyás azt mondta, hogy a befektetéspolitika és energiapolitika tagállami hatáskörben van, így nem biztos, hogy ez jogilag megfelelő. Szerinte a Bizottságnak se joga, se lehetősége nincs arra, hogy rákényszerítse az ilyen megállapodásokat az országokra. Magyarország nem vállal semmit ezzel kapcsolatban, mivel ilyen kötelezettsége nincsen, mondta.
A kormány kiterjeszti az 5000 fő alatti településekre vonatkozó élelmiszerüzlet támogatást. A kisboltok az érintett településeken 3 millió forintra pályázhattak. Az utóbbi hónapokban több mint 10 milliárd forint értékben érkezett pályázat, de a kormány által meghatározott keret csak 4 milliárd forint volt. Úgy döntöttek, hogy a szükséges forrást biztosítják, aki megfelel a feltételeknek az megkapja majd a támogatást.
Otthontámogatási program is indul, ami lakáshitel törlesztésére vagy új lakáshitel önrészének kifizetésére költhető, összeköthető az Otthon Start programmal, és köztisztviselőknek ajánlják fel. A kormány itt a végleges részleteket a jövő hét szerdai kormányülésen fogja megbeszélni.
Az biztos, hogy évente nettó 1 millió forintos támogatást jelent, és ugyanolyan kedvező adózási szabályok vonatkoznak rá, mint a cafeteriánál.
