A Magyar Pétert Zelenszkijhez hasonlító plakátok után döntötték el a Loupe tagjai, hogy ezt már nem hagyhatják szó nélkül
„Hiába szokta meg a szemünk az elmúlt 15 évben, ezek a plakátok meghatározzák, hogyan érezzük magunkat az országban, és hatnak a közbeszédre is, hogy mit engednek meg a politikusok egymással és a civilekkel szemben” – mondta Rainer-Micsinyei Nóra színész, humorista, a Loupe Színházi Társulás vasárnapi tüntetésének egyik szervezője és szónoka korábban arról, hogy miért szerveznek tüntetést a szabad közterekért és a tiszta közbeszédért a Hősök terén.
„Szeretnénk egy kollektív élményt adni. Közéletileg egy nagyon nehéz időszak jön, az egész társadalomban van egy általános szorongás, amit lehet oldani azzal, ha megtapasztaljuk, hogy nem vagyunk egyedül. Ez segíthet, hogy a következő időszakot ép ésszel túl lehessen élni” – mondta a tüntetés céljáról Horváth János Antal rendező, író, a Loupe Színházi Társulás egyik alapítója, művészeti vezetője.
A rendező arról is beszélt, hogy a Magyar Pétert Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz hasonlító két tojásos plakátkampány volt az a pont, amikor eldöntötték, hogy bele kell állniuk ebbe az ügybe. Személyesen is megérintette őket, hogy a gyerekeiknek kellett elmagyarázniuk a plakátokat, amiket a megafonos Apáti Bence vezette Nemzeti Ellenállás Mozgalom terjesztett.
„Az volt a gyújtópont, hogy rengeteg pénzt elköltöttek erre az infantilizmusra, és hogy ennyire hülyének nézik az embereket. Az a kampány mindent mindennel összemosott. Azt gondoltuk, ez már egy olyan mélysége a közbeszédnek és a közterek felhasználásának, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.”