Horváth János Antal: A beszélgetés rettenetesen fontos dolog, pont most, amikor a hatalom próbálja ránk erőltetni hogy ne beszélgessünk, maradjunk csendben
„Ahogy telnek-múlnak a napok egyre sötétebbnek látom ezt az egészet” – mondta Lovas Rozi színésznő a Telexnek az ellehetetlenítési törvényjavaslatról, elmondása szerint nagyon komoly mélységeket járt meg emiatt az elmúlt napokban. Horváth János Antal író-rendező, a Loupe Színházi Társulás tagja szerint a törvény egy vörös vonal, ami a független sajtó mellett a független színházra is komoly veszélyt jelenthet.
Horváth János Antal hozzátette, bármennyire is azon dolgozik a hatalom, hogy a vidéket kulturálisan ellehetetlenítse, próbálnak ellene menni ennek a folyamatnak és igyekeznek minél többet vidéken játszani.
„Az mindig visszaránt a valóságba, hogy mennyibe kerül egy ytong tégla” – mondta Horváth János Antal azzal kapcsolatban, ilyen siker és nyomás mellett hogyan tudnak a földön maradni. „A beszélgetés rettenetesen fontos dolog, pont most, amikor a hatalom próbálja ránk erőltetni hogy ne beszélgessünk, maradjunk csendben, ne forduljunk a másikhoz” – fogalmazott a rendező.