„Én színész vagyok, és keresztény vallását gyakorló, kétgyerekes családanya is vagyok” – mondta Lovas Rozi, a Loupe Színházi Társulás egyik alapítója. „Itt vagyok, mert félek, szorongok, és felemészt az az igazságtalanság, ahogy a fejem fölött zajló hazug csatározások szétszakítják a családomat, a hazámat.”

„Nem létező, a mesterséges intelligencia által generált emberek beszélnek hozzánk a képernyőkről, néznek le ránk a plakátokról, és szajkóznak egymás ellen uszító hazugságokat, rombolják a kultúránkat. Belemásznak az agyunkba, a lelkünkbe, az életünkbe” – tette hozzá.
Azt mondta, hogy ez a társadalom, amiben most élünk, gyűlöletre hergel minket és bántalmaz, és felelősségünk van abban, hogy megállítsuk ezt a jelenséget. „Hiszek abban, hogy a szavainkban, az érzékenységünknek, a kiállásunknak ereje van.” Ezután Ferenc pápát idézte.