Menczer Tamás feketeöves gyűlöletkeltőknek nevezte a szervezőket

„Balliberális aktivisták – akik magukat influenszernek, színésznek stb. nevezik – ma tüntetést rendeznek a gyűlölet – értsd a kormány – ellen” – írta Facebook-posztjában Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Szerinte a szervezők politikai munkát végeznek, mert a Magyar Pétert Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz hasonlító két tojásos plakátkampány volt az a pont, amikor eldöntötték, hogy bele kell állniuk ebbe az ügybe. „A mai tüntetés színpadán az itthoni feketeöves gyűlöletkeltők közül több is randevút ad egymásnak” – írta.

„Dehogy fontos nektek a levegő meg a közbeszéd állapota. Politikai munkát végeztek. Hiszen mi is a tüntetés eredeti oka? Az, hogy nem tetszett nektek a két tojás plakát, amely bemutatta, hogy Zelenszkij és Magyar Péter egyforma. Pedig ezt a vak is látja. Az ukrán komédiás meg a magyar ripacs olyan, mint két tojás. Az egyik már tönkretette az országát, a másik erre készül, és ezzel le is bukott. Tisza-adó, rémlik? Mint két tojás. A plakátok ezt bemutatták, és ez kiverte a biztosítékot a balliberális oldalon. Még a végén kiderül a Petiről az igazság. Na, azt nem lehet” – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!