Nem lesz önkormányzati rendezvény a Pécs Pride, de az emberjogi fesztivál megnyitóján beszédet mond a polgármester

Nem lesz önkormányzati rendezvény a Pécs Pride, de az emberjogi fesztivál megnyitóján beszédet mond a polgármester
A pécsi pride-ok visszatérő kelléke a város országgyűlési képviselőjének dekorált plakátja. A kép a 2022-es felvonuláson készült a Kossuth téren – Fotó: Gűth Ervin / Telex
Gűth Ervin
Pécsi tudósító

328

Pécs ellenzéki polgármestere a szervezők felkérésére részt vesz a Freedom of My Identity emberjogi fesztivál nyitóeseményén és beszédet is mond. Péterffy Attila szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, az előző négy fesztiválon azért nem vett részt, mert úgy véli, hogy nincs helye a politikának egy civil eseményen. „A helyzet megváltozott, Európa szívében az emberi jogok sérülnek, a demokráciánk veszélyben van. Nem értek egyet az alaptörvény legutóbbi módosításával és gyülekezési törvény korlátozásával sem” – tette hozzá a polgármester.

Ugyanakkor újságírói kérdésre sem adott határozott választ, hogy részt vesz-e az egyhetes programsorozat záróeseményén vagyis az október 4-i Pécs Pride-on.

Péterffy Attila 2019 óta vezeti a várost, az első Pride előtt pedig még közvéleménykutatást is rendelt az önkormányzat, arról, hogy mennyire támogatják a pécsiek, hogy helyi politikusok részt vegyenek az eseményen. A polgármester elmondta, véleménye szerint a rendőrség eleinte túlbiztosította az emberi jogi tüntetést, míg az elmúlt években már arányos volt a hatósági jelenlét. Azt ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy a jelen helyzetben – úgy hogy kúriai döntés erősítette meg a rendezvény tiltását – milyen biztosításra, esetleges jogkövetkezményekre számíthatnak a résztvevők.

A Pécs Pride-okat szervező Diverse Youth Network vezetője korábban azt nyilatkozta a Telexnek, nem is szeretnék, hogy a felvonulás önkormányzati rendezvény legyen. „Már az is jó, ha nem ellenünk dolgoznak” – mondta Buzás-Hábel Géza.

Magyarországon továbbra is Pécs az egyetlen vidéki város, ahol évente megszervezik a melegjogi felvonulást. Az elmúlt években egyre kevesebben vettek részt rajta, az ellentüntetők pedig lényegében el is tűntek. Az idei lesz az ötödik Pride a városban, amit a Freedom of My Identity Emberi Jogi Fesztivál záróeseményeként tartanak meg október 4-én.

A fesztivál és a felvonulás szervezője 2025-ben is a Diverse Youth Network nevű civil szervezet, amely korábban már reagált a Kúria döntésére. Azt írták: „Ez a döntés újabb bizonyítéka annak, hogy a hatalom jogi eszközökkel igyekszik korlátozni az alapvető szabadságjogok érvényesülését, és ellehetetleníteni a békés gyülekezéshez való jog gyakorlását.” A rendőrségi tiltás ellenére a részvétel mellett döntőknek pedig több jogvédő szervezet kínál segítséget, és ad tájékoztatást a lehetséges következményekről.

A rendezvény idejére a Mi Hazánk több ellentüntetést is bejelentett, míg egy furcsa, vadkár elleni felvonulást a Kúria a rendőrségi tiltóhatározat ellenére engedélyezett. Sőt, a CitizenGo nemzetközi szervezet a rendőrség melletti kiállásra buzdít, ellenfelvonulást jelentett be, igaz, egyelőre igen gyér érdeklődés övezi.

A cikk szerzője a Pécsről szóló Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője, amire itt lehet feliratkozni.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!