Szlovákia is megy, csak Magyarország marad ki az EU keleti határaira tervezett drónfal megbeszéléséből
Szlovákia nyolc másik uniós tagállam mellett vesz részt az EU keleti határára tervezett drónfalról szóló találkozón, jelentette be az Ukrainska Pravda cikke szerint Thomas Regnier, az Európai Bizottság szóvivője. Az Ukrajnával határos tagállamok közül csak Magyarország marad ki a megbeszélésből.
Szeptember 26-án az Európai Unió megrendezi azt a találkozót, amelyet Andrius Kubilius, az Európai Bizottság védelmi ügyekért felelős biztosa hívott össze. Ennek apropója, hogy Lengyelország légterébe legalább 19 orosz drón repült be, ami után az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen évértékelő beszédében kijelentette, hogy egy drónfal kialakítására van szükség az Európai Unió keleti határainak megvédésére.
A találkozón részt vesz Ukrajna egy képviselője. Mellette hét frontvonalbeli állam (Észtország, Lettország, Finnország, Litvánia, Lengyelország, Románia és Bulgária), illetve Dánia megy el a megbeszélésre. Regnier a pontos napirendről még nem tudott nyilatkozni, de nem csak egy „papírformán szépnek tűnő” találkozóra számít. „Erős elkötelezettség, konkrét eredmények” lesznek a tárgyalásból, mondta. A drónfalról tárgyalni fognak a NATO-partnerekkel is.
Szeptember elején tizenkilenc orosz drón lépett Lengyelország légterébe, a lengyelek a légteret megsértő orosz drónok egy részét kilőtték. Azóta jelent meg orosz drón Romániában is. Nemrég Osló és Koppenhága reptereit is le kellett zárni drónok megjelenése miatt. Drónok, vadászgépek, légtérsértések: ebben a cikkben írtunk arról, hogy Putyin emeli a tétet, mert megteheti.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az európai uniós drónfal kiépítése mekkora összeget fog felemészteni, és mennyi időbe kerül a felállítása, de elemzők szerint egy éven belül meg lehet oldani – mondta a Reutersnek korábban Kubilius. Az EU védelmi biztosa szerint egyelőre a korai fázisban vannak az erről szóló beszélgetések, de ő több szenzorból, különböző fegyverekből és zavaróeszközökből álló rendszert képzel el, ami képes lesz az érkező drónok gyors érzékelésére és semlegesítésére.