Lázár János: A pedofilokat ki kell herélni, nincs más megoldás

Lázár János: A pedofilokat ki kell herélni, nincs más megoldás
Lázár János építési és közlekedési miniszter Sopronban 2025. szeptember 25-én – Fotó: Lázár János / Facebook

3569

Feszült hangulatban kezdődött Lázár János első őszi Lázárinfója Sopronban. A minisztert az elmúlt napok eseményeire utalva „Ki az a Zsolti bácsi?” feliratú transzparensekkel várták, és a fórum során szinte folyamatosak voltak a bekiabálások. Helyszíni tudósítónk szerint biztonsági őrök próbálták megfékezni az indulatokat, de a miniszter is türelmet kért a résztvevőktől, és nyugalomra intette a bekiabálókat. Azzal kezdte, hogy szeretne Sopronról beszélni, de később akár a gyermekvédelem is szóba kerülhet.

Szerinte Sopronban az jelenti a nehézséget, hogy a magyar béreknek az osztrák bérekkel kell versenyeznie. A kormány az infrastruktúra-fejlesztés mellett igyekszik munkahelyeket teremteni Nyugat-Magyarországon, például Sopronban, Szombathelyen és Győrben. Arról is beszélt, hogy versenyképes fizetések kellenek ahhoz, hogy a régió megtartsa a népességét és a munkavállalókat.

Fotó: Simor Dániel / Telex
Fotó: Simor Dániel / Telex

A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos bekiabálás miatt Lázár hamar rátért a gyermekvédelemre. „Ha lehagyta volna a »kurvaanyját«, akkor is megértettem volna” – jegyezte meg, majd azt mondta, hogy ő radikális ebben a kérdésben. „Két javaslatot teszek a kormány asztalára és a parlament asztalára: akit pedofil bűncselekményen kapnak el, és bebizonyosodik a bűnössége, azt lehessen Magyarországon tényleges életfogytiglanra ítélni, magyarul a pedofil rohadjon meg a börtönben.”

A másik javaslata pedig az, hogy Magyarországon is vezessék be a kémiai kasztrálást a pedofil bűncselekmények esetében.

„A pedofilokat ki kell herélni, nincs más megoldás, ez az egyetlen megoldás.”

Azt is hozzátette, hogy amikor alaptalanul vádolnak valakit pedofil bűncselekménnyel, akkor a vádaskodót „következetesen meg kell büntetni”. Szerinte sem a Fidesz-kormányzatban, sem a Fidesz vezetésében sincs egyetlenegy pedofil sem. „Minden vád teljes egészében alaptalan.”

Később azt is mondta, hogy ő személy szerint régóta a halálbüntetés pártján áll. Mint fogalmazott, az az ember nem érdemli meg, hogy közöttünk maradjon, aki kábítószer hatása alatt megölt egy 22 hónapos csecsemőt.

Az építési és közlekedési minisztert rögtön az elején a közbeszéd állapotáról kérdezték. Szerinte óriási baj lenne, ha 35 évvel a rendszerváltás után elszabadulna az erőszak az országban. „Felelőtlen dolog, amit velem csináltak, hogy az akasztásomat kívánták, és az is felelőtlen dolog, hogy egy korábbi magas rangú katonai vezető (...) fegyverrel jár lakossági fórumra. Erre semmi szükség nincsen.”

Fotó: Lázár János / Facebook
Fotó: Lázár János / Facebook

Azt is mondta, hogy vannak olyanok Keleten és Nyugaton is, akik azt akarják, hogy a magyarok egymásnak menjenek. „Destabilizálni akarják kívülről ezt az országot, és azt akarják, hogy Magyarország is káoszba süllyedjen”, mint sok más ország a világon. Szerinte azonban az minden magyar érdeke, hogy béke legyen a választásokig az országban, és kulturáltak maradjanak a politikai viták. „A rend fenntartása mindenki érdeke, nem lehet az országot káoszba nyomni, káoszba taszítani.”

Szerinte a jelenlegi kormány nemcsak ígérget és dumál, hanem valóra váltja azt, amit mások évtizedekig csak megígértek a választóknak. Velük szemben áll a Tisza Párt, amely a miniszter szerint azért nem mondja el, hogy mit szeretne, mert akkor senki nem szavazna rájuk. Lázár szerint Magyar Péterék valójában Brüsszel programját akarják végre hajtani, aminek az a célja, hogy megszüntessék az egykulcsos szja-t, a 13. havi nyugdíjat és az alacsony rezsiárakat.

Arról is beszélt, hogy a kormány az Otthon Start Programmal azt szeretné elérni, hogy mindenkinek saját otthona legyen. „Mi bérleményellenesek vagyunk. Nem akarjuk, hogy lakásbérlők országa legyen Magyarország, nem akarjuk, hogy lakásbérlők városa legyen Sopron. Mi azt akarjuk, hogy minden családnak (…) saját otthona legyen.”

Ha jót akarnak maguknak a soproniak, és stabilitásra vágynak, akkor Lázár szerint Orbán Viktorra és a Fideszre kell szavazni. Lehet vitatni, kritizálni a kormány elmúlt 15 éves tevékenységét, de ő azt gondolja, hogy a következő évtizedben megbízható, stabil, tapasztalt, kiszámítható vezetőkre van szüksége az országnak. „Aki a Tiszára szavaz, az meg fogja bánni. Aki ránk szavaz, az nyerni fog ezzel. Sőt, velünk még azok is nyernek, akik nem ránk adták a szavazatukat.”

„Tizenöt év kétharmados kormányzás után van bőr a képükön másokra mutogatni”

– mondta a közönség soraiból idegesen egy volt börtönőr, aki azért kérte számon Lázárt, hogy miért tüntettek ki több pedofil bűnelkövetőt is 2010 óta, de több más téma mellett azt is felemlegette, hogy a miniszterelnök március 15-én lepoloskázta az ország egy részét.

A fideszes politikus megjegyezte, hogy ő soha senkire egy rossz szót nem mondott, miközben az ellenzék folyamatosan azzal kampányol, hogy gyalázza a fideszeseket. „Én nem akarom azt elfogadni, hogy ebben az országban az erőszaknak a politikában helye lehet.” Szerinte minden magyar jót akar a másiknak, és nem hajlandó felmenni arra a pályára, ami a gyűlöletbeszédről, anyázásról és mocskolódásról szól. „Ez az ország a saját vesztébe rohan, ha gyalázatra, gyűlöletre építi a politikát.”

Lázár a magyar kormány nevében elnézést kért minden sopronitól a Fertő tónál történt rombolás miatt. Tarthatatlannak tartja, hogy hét éve le van zárva a tó magyarországi oldala, de a társadalmi egyeztetés és konszenzus előtt nem akar hozzáfogni semmilyen építkezéshez. „Nem volt jól előkészítve a beruházás, ezért kellett leállítani” – ismerte el a miniszter.

„Én nem látom, hogy a kormány gazdagodott volna”

– mondta a fideszes politikus arra a felvetésre, hogy az elmúlt években csak a kormány tagjai lettek gazdagabbak, az emberek nem. Lázár szerint az ország gyarapodott, de korántsem eléggé. A politikusok vagyoni viszonyairól pedig legendák terjednek, és „ha a fele igaz lenne, már az is jó lenne”. Másrészt a választók úgy hoznak döntéseket, folytatta, hogy nyilvánosak a politikusok vagyonnyilatkozatai. „Engem folyamatosan vádolnak, támadnak. (…) Hatszor megválasztottak egyéni képviselőnek. Nem választottak volna meg az ember hatszor egy kisvárosban, ha nem tudnák, hogy milyen ember vagyok.”

Arról is beszélt, hogy a politika harc, a politikusoknak pedig edzettnek kell lennie, és együtt kell azzal is élnie, hogy bárkit bármivel meg lehet vádolni. „Aki nem bírja a küzdelmet, nem bírja a harcot, az ne legyen politikus. A következő években a helyi politika is küzdelem lesz.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!