Semjén Zsolt: Ezek a vádak nemcsak nem igazak, hanem lehetetlenek

3885

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt vendége, ahol arról beszélt, hogy az ellene megfogalmazott vádak nemcsak nem igazak, hanem „lehetetlenek”. A politikus szerint nem ismeri a gyermekvédelmi intézményeket, a Szőlő utcai intézet környékén nem is járt, az intézmény korábbi igazgatóját, az emberkereskedelemmel vádolt Juhász Pétert életében nem látta. „Azt sem tudtam, hogy a világon van” – mondta Semjén az adásban Juhászról. A politikus hozzátette, hogy fiatalkorú érintettsége sértettként vagy elkövetőként sem merült fel az ügyben, ezért sem lehetnek igazak az ellene felhozott vádak.

Semjén arról is beszélt, hogy nem tervezte a parlamenti felszólalását, a párttársai sem tudtak róla, de miután személyesen neki címezték a kérdést, úgy döntött, válaszolnia kell. Szerinte ez olyan vérvád volt a kormány ellen, amire reagálnia kellett. Hozzátette azt is, hogy ha ezek a vádak igazak lennének, akkor nemcsak a magyar kormányba, hanem az egész állami rendszerbe vetett hit is súlyosan meginogna.

Semjén Zsolt korábban a parlament őszi ülésszakának nyitónapján a Szőlő utcai javítóintézetben történt prostitúciós bűncselekmények ügyénél szólalt fel. A DK-s Arató Gergely Orbán Viktortól azt kérdezte, kik azok a kormányzati politikusok, akik lehetővé tették, hogy ott „tíz évig ez a gyalázat történjen”, majd egy ponton feltette a kérdést: „ki az a Zsolti bácsi?”

Semjén Zsolt nem sokkal ezután szót kért, majd határozattan és többször is kijelentette, hogy soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt köze. A KDNP-s politikus a vádakat egy „ördögien felépített karaktergyilkossági kísérlet”-nek nevezte, amely szerinte „maga a vérvád, a Bibliából ismert Belzebub-vád”. Semjén ezután azzal érvelt, hogy ő a pedofília esküdt ellensége, és ő volt az első, aki „az LMBTQ-lobbival szembe mert menni”. A parlament első őszi ülésnapján történtekről a Telex videót készített, ezt itt lehet megnézni:

Semjént azután vette célba a DK, majd később más ellenzéki szereplők, hogy korábban a Szőlő utcai javítóintézettel és annak letartóztatásban lévő egykori vezetőjével, Juhász Péter Pállal kapcsolatban különféle nem bizonyított és nem is ellenőrzött információk, szóbeszédek kezdtek terjedni, elsősorban a közösségi médiában. Pletyka pedig így még nem vágta nyakon a Fideszt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!