Semjén Zsolt: Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm

4308

Semjén Zsolt a parlament hétfői ülésén határozattan kijelentette, hogy soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt köze. A miniszterelnök-helyettes azután szólalt fel, hogy a DK-s Arató Gergely szóba hozta a Szőlő utcai javítóintézetben történt prostitúciós bűncselekményeket, majd az kérdezte, hogy „ki az a Zsolti bácsi”.

A Demokratikus Koalíció képviselője Orbán Viktor miniszterelnöknek címezve azt mondta: „Ön nem beszélt arról, hogy mi a helyzet a Szőlő utcai gyalázattal. Nem beszélt egy szót sem arról, hogy kik azok a kormányzati politikusok, felelősök, akik lehetővé tették azt, hogy itt tíz évig ez a gyalázat történjen.” Arató a felszólását azzal folytatta, hogy Fidesz egykori csepeli polgármesterjelöltje volt az, aki a hírek szerint Juhász Péter Pált ajánlotta az intézet igazgatójának.

„Válaszolnia kell arra, hogy kik azok a magas rangú politikusok, akiket a szakmai körökben emlegetnek, és akik a letartóztatott Juhász Péter Pált fedezték, támogatták. Válaszolnia kell arra, hogy miért nem intézkedtek az állami hivatalok, rendőrség, miközben lehetett tudni erről az emberről a szakmában, hogy kicsoda és micsoda. Hogyan működhetett a kormány szeme láttára egy olyan prostitúciós hálózat, ahol gyerekeket közvetíttettek ki” – mondta a DK képviselője, aki a felszólalását azzal a kérdéssel zárta, hogy: „Válaszoljon Semjén Zsolt, hogy ki az a Zsolti bácsi?”

Arató után a KDNP frakcióvezetője, Simicskó István kapta meg a szót, aki visszautasította a vádakat. „Alapvető hazugságot terjeszt itt, e ház falai között. Ha bármely kormánytagot ilyen típusú váddal illeti, azért felelnie is kell. Amit itt fölvetett, az abszurd képtelenség is. Alaptalan vádaskodásokat tett a kormány tagjaira, miniszterelnök-helyettes úrra nézve, vagy bárkit is gondolt ez alatt” – mondta Simicskó. „Azt kell hogy mondjam, visszautasítom ezeket a vádakat, hiszen az jól látható, hogy önmagukra mindenáron fel akarják hívni a figyelmet, ezért nagyot mondanak, nagy butaságokat és nagy aljasságokat” – tette hozzá a volt honvédelmi miniszter.

Az ülésen később felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki szintén kitért a Szőlő utcai ügyre is. Azt mondta: „Többen szóba hozták ezt a Szőlő utcai esetet. Van egy konkrét ügy, amelyről a következő tájékoztatást adom önöknek: Dobrev Klára sajtónak tett nyilatkozata minden olyan valóságalapot nélkülöz, amely megalapozna bármilyen jogi eljárást.”

Orbán szerint ez „egy sunyi, a kommunista időket idéző rágalomhadjárat a kormány kiszemelt tagjaival szemben”. „Az a helyzet, hogy a kormány minden tagja nemzetbiztonsági ellenőrzés alatt áll, ezt én garantálom önöknek, és azt is garantálom, hogy mindenki, aki rágalmazott, mindenki, aki hamis vádat fogalmazott meg és mindenki, aki megtámadta a kormánytagokat, a megfelelő jogi eljárással fogja magát szembe találni” – mondta a miniszterelnök.

Orbán után Semjén Zsolt kért szót, és azt mondta, ez egy „ördögien felépített karaktergyilkossági kísérlet”. „Ez maga a vérvád, a Bibliából ismert Belzebub-vád. Szemenszedett hazugság, forrás nélküli rágalom. A feljelentéseket megtettük” – mondta a KDNP elnöke. Semjén ezután arról beszélt, hogy ő a pedofília esküdt ellensége, és ő volt az első, aki „az LMBTQ-lobbival szembe mert menni”.

„A DK-nak pedig az fáj, hogy az egyházat megvédtem a támadásaiktól, és most ez a bosszú. És a legaljasabb az egészben, hogy tudván tudják, hogy nem igaz belőle semmi, de azt gondolják, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.

Nem kell a politikai nézeteimmel egyetérteni, de ilyen aljasság a magyar politika történetében a rendszerváltás óta nem volt. Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm. Megismétlem még egyszer: soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm”

– jelentette ki Semjén.

A miniszterelnök-helyettes elmondása szerint a rendőrség tíz éve vizsgálja az ügyet, és az ügyészség is gőzerővel dolgozik. „Miniszter vagyok, aláírtam, hogy teljes kontroll lehet fölöttem. Figyelhetnek, ellenőrizhetnek, pont az én védelmemben. Ebben az országban én vagyok az egyik legátvilágítottabb ember, átvilágítottabb vagyok, mint maguk közül bárki, és ezért nem hagyom magam ártatlanul tönkretenni, és nem hagyom magam megfélemlíteni” – zárta felszólalását Semjén Zsolt.

A rendőrség emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással gyanúsítja azt az 57 éves férfit, aki a Szőlő utcai javítóintézetet vezette a május végi letartóztatásáig. A gyanú szerint a lányokat legtöbbször egy budai szállodába vihették szexmunkára. A férfi és élettársa ellen lányok futtatása miatt folyó eljárásban többen tanúskodtak már, de eddig semmi nem bizonyítja azt a pletykát, miszerint a volt igazgatót miniszteri szinten védték volna.

Kuslits Gábor, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat korábbi igazgatója a Válasz Online-nak adott interjújában részletesen beszélt Juhász Péter Pál ügyéről, és arról, hogy a hírek szerint magas rangú politikusoknak vihettek lányokat és fiúkat a Szőlő utcai gyermekotthonból. Az Igazságügyi Minisztérium szerint azonban fel sem merült kormánytag érintettsége az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!