Orbán Viktor a Szőlő utcai ügyről: Ez egy sunyi, kommunista időket idéző rágalomhadjárat

Orbán Viktor a Szőlő utcai ügyről: Ez egy sunyi, kommunista időket idéző rágalomhadjárat
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

424

Űrispánról, az Európai Unió végéről és a drogkereskedők elleni szigorúbb fellépésről beszélt Orbán Viktor az őszi ülésszak első napján a parlamentben. A DK-s Arató Gergely arról kérdezte, hogy a kormányból kik érintettek a Szőlő utcai javítóintézet ügyében. Orbán szerint ez egy sunyi, kommunista időket idéző rágalomhadjárat, Semjén Zsolt pedig szemenszedett hazugságnak nevezte a vádat. Percről perce közvetítettük a miniszterelnök beszédét és a képviselőik reakcióit.

Ezt a közvetítést már lezártuk.

A többi napirend előtti felszólalással folytatódik a hétfői ülésnap. Lezárjuk közvetítésünket.

„A valóság a barátunk” – mondta Orbán, majd a Szőlő utcai javítóintézet ügyére tért át. Egy tájékoztatást olvasott fel: „Dobrev Klára sajtónak tett nyilatkozata mellőz minden valóságalapot, ami megalapozna bármilyen jogi eljárást” – mondta. Szerinte ez egy „sunyi, kommunista időket idéző rágalomhadjárat” a kormány kiszemelt tagjai ellen.

„A kormány minden tagja nemzetbiztonsági ellenőrzés alatt áll, ezt én garantálom, ahogy azt is, hogy mindenki, aki rágalmazott, a megfelelő jogi eljárással fogja magát szembetalálni” – mondta a miniszterelnök.

​Orbán után Semjén Zsolt kért szót a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban. A miniszterelnök-helyettes szerint egy ördögien felépített karaktergyilkosság zajlik, ami „maga a vérvád”. Szemenszedett hazugságnak és forrás nélküli rágalomnak tartja az ügyet, a feljelentéseket pedig megtették.

Semjén azt mondta, hogy ő az esküdt ellensége a pedofíliának: „én voltam az első, aki szembe mert menni az LMBTQ-propagandával”. Szerinte a DK azért támadja, mert az egyházat megvédte a támadásaiktól. „Most ez a bosszú. Tudják, hogy nem igaz belőle semmi, de nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél” – mondta. Hozzátette:

„Nem kell a nézeteimmel egyetérteni, de ilyen politikai aljasság a rendszerváltás óta nem volt Magyarországon.”

„Soha, semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm” – fogalmazott. Szerinte Magyarországon ő a legátvilágítottabb ember. „Nem hagyom magam ártatlanul tönkretenni, és nem hagyom magam megfélemlíteni” – mondta.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Orbán Viktor Toroczkai László felszólalására reagálva azt mondta: nem volt olyan szándék, hogy megalázzák Dúró Dórát, amikor a fideszes képviselők benyújtották azt a törvényjavaslatot, amit korábban a Mi Hazánk képviselője terjesztett a parlament elé. A javaslat szerint a forgalmazóknak figyelmeztetéseket kell elhelyezniük a digitális eszközök mellett, hogy azok használata nem ajánlott hatéves kor alatt.

„Nem állítom, hogy elegáns, de a dolog lényege, hogy befogadtuk az ellenzéki képviselő javaslatát. Ezt vegye inkább elismerésnek. Elismerjük azt a munkát, amit végez”

– üzente Dúró Dórának a miniszterelnök.

Orbán szerint nincs igaza Lukács László Györgynek, amikor azt állítja, hogy szabadon engednék az embercsempészeket. Az igazság az, hogy kitoloncolják őket az országból. Kinevette Arató Gergelyt, hogy a nyugdíjakat kérte számon a kormányon, miközben a baloldali kormány volt az, amelyik elvette a 13. havi nyugdíjat. „Önök elvették, mi visszaadtuk. Ez a DK–Fidesz-meccs állása.”

Orbán ezután arról is beszélt, hogy egy gazdaság valódi teljesítményét az mutatja, hogy ma minden fiatal 3 százalékos hitellel saját ingatlant vehet, és 1 millió édesanya nem fizet szja-t. „Mondhatnak makrogazdasági mutatókat, ez a valóság. (…) A valóság a magyar kormány oldalán áll, és ezért meg is fogjuk nyerni a választásokat.”

Orbán Viktor reakciójában egyenként reagált az ellenzéki felszólalásokra. Toroczkai Lászlónak azt üzente, hogy a valóság tagadása nem segít, Budapestet kudarcként bemutatni szerinte hiba. A miniszterelnök szerint nem jó, ha nemzeti ügyekben nemzeti pártok egymásnak „cselt vetnek”.

A miniszterelnök reagált a közbiztonságot érintő felszólalásokra is: szerinte nem éri meg a rendőrséget szidni. „A rendőrök keresnek, ahogy keresnek, elvégzik a munkájukat, megvédenek minket, önök meg a legalpáribb kis stikliket arra használják, hogy megtámadják őket.” Orbán Viktor szerint ez a helyzet az orvosoknál és az egészségügyi személyzet esetében is.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A Fidesz frakcióvezetője nem nagyon hallott olyat az ellenzéki képviselőktől, ami a miniszterelnök beszédét érintette volna. De azért reagált pár részletre.

„Meg lehet mondani, hogy ki az, aki új gazdatestet keres a következő választások előtt, és ki az, aki már feladta”

– mondta Kocsis Máté, aki szerint Tordai Bence például feltűnően kerüli a tekintetét.

A svéd és a magyar miniszterelnök csörtéjéről a kézilabda jutott Kocsis Máté eszébe, és arról beszélt, hogy több olyan svéd városban is volt terrorcselekmény, ahol kézilabdatornát rendeztek. Azt is mondta, hogy a svéd csarnokok konganak az ürességtől, mert félnek az emberek, és inkább nem mennek ki a sportrendezvényekre. Felidézte, hogy 2022-ben Budapesten is volt kézilabda-eb, ahol egy géppisztolyos rendőr sem állt.

Kocsis szerint undort keltő, hogy a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány magánéleti eredetű halálát politikai célra használja az ellenzék. „Ha az ügy hátterére kíváncsi, forduljon Márki-Zay Péter polgármester úrhoz.”

A Szőlő utcai javítóintézet ügyében is gusztustalan, ízléstelen és felháborító kampányt folytat az ellenzék a Fidesz frakcióvezetője szerint. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a miniszterek folyamatos nemzetbiztonsági ellenőrzés alatt állnak, így csak két kormánytag aljas, piszkos lejáratásáról van szó. Kocsis arról is beszélt, hogy zajlik a nyomozás a Szőlő utcai javítóintézetben történtek miatt, és a nyomozás egyetlen kormánytagra sem terjed ki.

„Elárulok még valamit, amiről a későbbiekben még hallani fognak: ezt az állítást egy befolyásos és gazdag ellenzéki politikuscsalád biztatására tette meg az, aki megtette” – mondta arra a terjedő pletykára, hogy két kormánytagnak közvetítették ki a Szőlő utcai javítóintézet gyerekeit prostituáltként.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője először megköszönte Orbán Viktornak a tájékoztatását, majd beleszállt a DK-ba, illetve az előtte felszólaló Arató Gergelybe. Szerinte Arató – aki a Szőlő utcai javítóintézetről beszélt – alaptalan vádakat fogalmazott meg a miniszterelnök-helyettesről is. „Visszautasítom ezeket a vádakat, látható, hogy fel akarják magukra hívni a figyelmet, ezért fogalmaznak meg ilyen aljasságokat” – mondta. Simicskó arról beszélt, hogy hasonló, kormánytaggal kapcsolatban felmerülő kockázatról nem tudnak, ezért azt kérte Aratótól, hogy gondolja meg, mit mond legközelebb.

Simicskó István egyedülálló sikernek nevezte, hogy a fiatalok lakáshoz juthatnak az Otthon Start hitelprogram keretei között.

„Szerintem ilyen a világon nincs, jól érzékeli a kormány a helyzetet, amelyben a gazdaság élénkítése mellett az infláció visszaszorítása a cél”

– mondta. „Az, hogy áram van, van víz, van vasút, épülnek autópályák, az mind a működőképességét mutatja az államnak.” Óriási teljesítménynek nevezte, hogy Horváth László drogügyi kormánybiztos vezetésével rengeteg drogot lefoglaltak az elmúlt hónapokban. A KDNP frakcióvezetője szerint a 13. havi nyugdíj bevezetése „óriási vívmány”, de „örömmel vették át” a nyugdíjasok az ételutalványokat is.

A frakcióvezető kihívásnak nevezte az ellenzéki politikusok számára, hogy meg kell küzdeniük a parlamentben maradásért. Arra biztatta őket, hogy válasszák a józan eszet, és úgy politizáljanak.

„Úgy tűnik, ön nagyon más mozit vagy színházat néz ott fent a Várszínházban, mint a magyar emberek” – kezdte felszólalását Arató Gergely, a DK képviselője. Szerinte Orbán az űrben jár, miközben az egyszerű magyar emberek megélhetési gondokkal és száguldó energiaárakkal küzdenek.

Arató szerint a magyar emberek többsége tragédiát lát, nem mesevilágot, amiről a miniszterelnök beszélt.

„A magyarok igazságot szeretnének, és ez az, amiről ön nem beszélt.”

A DK képviselője arról kérdezte Orbánt, hogy mi a helyzet „a Szőlő utcai gyalázattal”, kik azok a kormányzati politikusok és felelősök, akik lehetővé tették azt, hogy tíz évig ez történjen. Miért nem intézkedtek az állami hivatalok, a rendőrség, hogyan működhetett a kormány szeme láttára prostitúciós hálózat, ahol gyerekeket közvetítettek ki? – kérdezte Arató a miniszterelnöktől. Itt a lehetőség szerinte, hogy Orbán férfiasan vállalja a felelősséget, és elmondja az igazságot.

Azzal folytatta a DK képviselője, hogy Orbán úgy akar tanácsokat adni az Európai Uniónak, hogy a magyar gazdaság három éve stagnál, nő az államháztartási hiány és az infláció. Szerinte a magyar kormányfő csak azért nem szereti az Európai Uniót, mert korlátozzák a hatalmi törekvéseit.

„Az ön családja nem Kínában kereste az emigrációt, hanem inkább Nyugatnak indult meg”

– mondta Arató arra utalva, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István az USA-ba költözött.

Arról is beszélt, hogy Orbán állításával ellentétben Európa megértette a világ változásait, a Putyin és Trump jelentette veszélyt, és lesz erre válasza. „Erős Európa lesz. A kérdés az, hogy Magyarország része lesz-e az erős Európai Uniónak, vagy addig kivezeti az országot az unióból.” A DK képviselője szerint baloldali fordulat kell, olyan kormányzás, ami az emberek többsége érdekében kormányoz.

Arató azt javasolta a minisztereknek, hogy ha már bementek a parlamentbe, válaszoljanak a kérdésekre. Lázár Jánost például az összeomló vasúti közlekedésről kérdeznék, Pintér Sándort a gyermekvédelem problémáiról, Rogán Antalt arról, hogy mi köze „a végrehajtói maffiához”, Semjén Zsoltot pedig arról, hogy „ki az a Zsolti bácsi”.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Komjáthi Imre, az MSZP elnöke azt várta, hogy Orbán Viktor nyáron megjelent győzelmi tervében az fog majd szerepelni, hogyan segítenek a dolgozó embereken. Bízott benne, hogy az is szerepel majd benne, hogy vendégmunkások csak kollektív szerződés hatálya alatt dolgozhatnak Magyarországon, de nem volt benne, ahogy a közszolgálati dolgozók bértáblájának rendezését sem találta meg a tervben.

Komjáthi szerint a politikai erők egymás köpködésével töltötték a nyarat.

„Az egyetlen emberi hang volt a magyar politikában a Magyar Szocialista Párt volt a nyáron”

– mondta. Komjáthi ezután a magyar társadalom „rohasztásáról” beszélt, szemléltető eszköznek behozott egy piros almát is. Szerinte ha van egy egészséges kosár alma, és abba egyetlen rohadt almát beledobnak, akkor az egész kosár rohadásnak indul. Az MSZP elnöke szerint „Orbán és Rogán Antal folyamatosan dobálja a rohadt almákat a magyar társadalom almáskosarába”.

Komjáthi Imre beszélt a „látens melegségüket homofóbiába burkoló” Mi Hazánk politikusokról is, akik gránátokat dobálnak MSZP-s zászlókra. „Mi avitt óellenzéki módon az ilyen helyzetekben is meg tudjuk keresni egymás kezét” – mondta. Példának hozta, hogy nyáron besétált Nagy Márton államtitkáraihoz, ahol egy olasz cég által elbocsátott gyöngyöstarjáni asszonyoknak kért segítséget, aki hónapok óta nem kapott bért.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„A nagyívű Világ-panoráma előadását érdekfeszítő volt hallgatni, bár jobban szerettem ezt az Echo TV-n nézni” – reagált Orbán beszédére Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője. Szerinte a miniszterelnök valójában egy temetési beszédet mondott az Európai Unióról, csak azt nem árulta el, hogy mikor szakítaná meg a kapcsolatot Brüsszellel. „Ebben önnek állást kell foglalnia.”

Lukács szerint Magyarország nemcsak a nyarat, de az egész évet elveszítette. Az év elején repülőrajtról, fantasztikus évről volt szó, de máig nem sikerült legyőzni az inflációt, az államháztartási hiány folyamatosan növekszik, és nem tudták beindítani a gazdaságot sem.

„A repülőrajt gyorsabban omlott össze, mint a kötcsei papírdoboz.”

A Jobbik frakcióvezetője arról beszélt: a kormány nem jutott előrébb a gazdaságpolitikában, ezért „Nagy Márton mehet vissza a balettba ugrálni”.

„Magyarországon nem a kenyér szélére jut a vaj, hanem az önök barátjainak és oligarcháinak füle mögött van” – utalt Orbán szombati szavaira Lukács, aki szerint Magyarország a V4-es országok élmezőnyéből a lista végére került 15 év kétharmados kormányzás után.

A gazdasági visszaeséssel párhuzamosan az ország legfontosabb problémája a közbiztonság lett a Jobbik frakcióvezetője szerint. Nőtt a bűncselekmények száma, Magyarországon „árad a bűn.”

„Magyarországon még a zebrákat is jobban őrzik, mint a Mig-29-es gépeket”

– folytatta Lukács, és arról beszélt: a vidéki falvakban nincs elég rendőr, hiába állította ezt korábban a miniszterelnök. „A Jobbik egy élhető és biztonságos Magyarországot szeretne” – mondta a párt frakcióvezetője, aki szerint ez akkor tud megvalósulni, ha megduplázzák a rendőrök számát vidéken, újranyitják a bezárt vidéki rendőrőrsöket, és nem engedik szabadon a jövőben az embercsempészeket.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„A széttartó tolvajbandát úgy tartják egyben, hogy bevédik egymást” – mondta Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője, aki egy „macskás fadísz” feliratú pólóban tartotta meg felszólalását a parlamentben. Tordai Kádár Balázsra, az OMSZ észak-magyarországi regionális igazgatójára utalt, akit elvileg azért váltottak le posztjáról, mert politikai véleményt kifejező pólót viselt, és arról posztolt a privát Facebook-oldalára.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Tordai szerint Orbán az elmúlt napokban arra fordította a munkaideje nagy részét, hogy szájkaratézzon a svéd miniszterelnökkel. „Ezek alapján azt kell hinnünk, hogy Magyarország jobb hely, mint Svédország.” Tordai azt mondta, hogy reméli, a Fidesz politikusai is eljutnak majd a svédekhez, hogy a saját szemükkel bizonyosodjanak meg róla, hogy ez nincs így.

„Egy random kiválasztott gimnázium első osztálya jobb teljesítményt nyújtana, mint amit önök itt az elmúlt másfél évben”

– mondta. A Párbeszéd politikusa arról beszélt, hogy Magyarország rengeteg nemzetközi mutatóban zuhant vissza az elmúlt években, példának hozta a korrupciós listákat. „A gazdaság visszafelé zuhan, a korrupcióban az ország lefelé zuhan, a nyugdíjak másfélszer ilyen magasak lehetnének” – sorolta. Tordai Bence szerint Orbánék kiszárították az országot, szennyezik a földeket.

„Azt mondta, nem lesz háború, lett háború, azt mondta, Trump elhozza a békét, nem lett béke” – mondta. A képviselő azt mondta, hogy amiben elismerhető a kormány eredménye, az a lopás, majd felsorolta, hogy az utóbbi években hány hotel, kúria és klub került a NER köreihez.

„A széttartó tolvajbandát úgy tartják egyben, hogy bevédik egymást” – mondta Tordai. Példának említett néhány, szerinte a Fideszhez köthető pedofilügyet is. Szerinte ezekben közös, hogy a bűnösökre gyakorlatilag semmilyen büntetést nem tudtak kiszabni. Tordai azt mondta, hogy őt nem fogja elnémítani semmilyen propaganda, ezt végül Kövér László tette meg, aki – mivel letelt a képviselő ideje – elvette a szót.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Ha miniszterelnök úr komolyan gondolná az új szlogent, akkor nagyon kevés lesz az, amit az elmúlt fél órában felolvasott – kezdte az ellenzéki hozzászólásokat Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, aki szerint Orbán ezzel a beszéddel próbálta alátámasztani azt a jelszót, hogy „tegyük naggyá Magyarországot”.

A Mi Hazánk elnöke szerint lett volna erre 15 éve a kormánynak, de több területen nem tettek semmit. Azt mondta: jó lenne például, ha Orbán Viktor megszólalna Kárpátalja státuszáról, mert a magyar autonómiáért egyedül a Mi Hazánk küzd szerinte. A V4-en belül sem sikerült naggyá tenni Magyarországot, Csehország és Lengyelország is elhúzott mellettünk. A Mi Hazánk elnöke szerint Prága és több más régiós város megelőzte Budapestet, és a magyar vidék mindeközben elsorvad, leépül, a falvak elnéptelenednek.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Mi az a gazdaságpolitika, ami fel tudná emelni Magyarországot? – tette fel a kérdést a Mi Hazánk elnöke, majd arról beszélt: alacsony a termékenységi ráta, növekszik az adósságállomány, és a jelenlegi kormány háromszor annyi pénzzel támogatta a globális cégeket az elmúlt 15 évben, mint a baloldali kormányok. A Mi Hazánk szerint ezzel szemben a magyar vállalkozókat, kkv-kat, gazdálkodókat kellene támogatni.

Arról is beszélt Toroczkai, hogy romlott a közbiztonság. Erre volt példa a nyáron Szolnok, ahol egy diszkóverekedéshez 40-45 perc után érkezett meg a rendőrség.

„Ebben önöknek ugyanúgy megvan a felelőssége, mint a balliberális szolnoki polgármesternek.”

„Látszik, hogy önöknek segítségre van szüksége. Nem találják az utat” – mondta a kormány gazdaságpolitikájáról Toroczkai, és a Mi Hazánk javaslatait ajánlotta a miniszterelnök figyelmébe.

A felszólalás végén azt is Orbán szemére vetette, hogy a kormány nem tett semmit „a végrehajtói maffia” ügyében, miközben állítása szerint a Fidesz-frakció több tagja is érintett benne.

Orbán Viktor megtartotta a nagyjából félórásra nyúlt parlamenti évadnyitó beszédét, most egymás után reagálnak majd az ellenzéki frakciók. A sort Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke kezdi.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Orbán Viktor végül az online és offline erőszakról beszélt az Országgyűlés előtt. Arra kérte a képviselőket, hogy ne veszítsék el a józan eszüket, „nem őserdőben élünk, vadak módjára”. Szerinte ma ott tartunk, hogy vannak ellenzéki politikusok, akik fegyverrel járnak nyilvános politikai találkozókra. Polgári tempót és nyugalmat kért. „Csigavér!” – mondta.

Brüsszel nem szereti a magyar gazdaságpolitikát, mondta Orbán, és azt állította, hogy az Európai Unió meg akarja szüntetni többek között az egykulcsos adózást Magyarországon. A közteherviselésről és az egykulcsos szja-ról társadalmi vitára van szükség a miniszterelnök szerint, a kormány ezért nemzeti konzultációt indít októberben. (Kötcsén még a Tisza Párt „kiszivárgott” adóterveiről beszélt.)

Év elején hajtóvadászatot indított a kormány a drogkereskedők ellen, az Alaptörvényben is rögzítették ezt. Orbán szerint azonban még hiányzik néhány büntetőjogi részlet, ezért arra kérte a parlamentet, hogy alkossák meg a hiányzó szabályokat az őszi ülésszakban.

Orbán Viktor azt mondta, hogy Brüsszel olyan kedvezőtlen vámmegállapodást kötött az Egyesült Államokkal, hogy azt ellensúlyozni kell. A Nemzetgazdasági Minisztérium iparvédelmi és munkahelyvédelmi akciótervet dolgozott ki. A tervekben szerepel a kis- és középvállalkozásokat segítő fix kamatozású hitel, tervezik a munkáltatói terhek csökkentését, és folytatják a munkáshitelt is. Orbán szerint eközben a megújult egyetemeink „szárnyalnak”. Azt állította, hogy a világ 30 ezer egyeteme között 12 magyar ott van a legjobb 5 százalékban.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Ezt hívja a kormány családbarát adóforradalomnak” – mondta Orbán Viktor, és arról beszélt, hogy a családvédelmi intézkedésekkel plusz 4000 milliárd forintot hagynak a családoknál.

A miniszterelnök szerint szeptember 1-jén elindult a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program, az Otthon Start, ami érdemi segítség mindenkinek, aki nem rendelkezik saját ingatlannal.

„Ez a magyar középosztály kiszélesítésének programja.”

Orbán szerint óriási az érdeklődés a program iránt, és a kormány úgy számol, hogy öt éven belül 50 ezer új lakás épül.

Arról is beszámolt a parlamentnek, hogy a kormány meghosszabbította az árrésstopot novemberig, és maradnak a kivetett extraprofit adók is. „Védekezünk a túlzó és indokolatlan áremelések ellen.” Meghosszabbították a kamatstopot, ami miatt a bankok az Alkotmánybírósághoz fordultak. „A kormány ezt a konfliktust vállalja.”

Orbán szerint a kormány döntött a kiegészítőnyugdíjak mértékéről is, így átlagosan idén plusz 51 ezer forintot fizetnek ki a nyugdíjasoknak. „A kormány meggyőződése, hogy a nyugdíjemelésnek legalább az inflációval megegyezőnek kell lennie.”

A miniszterelnök hosszan beszélt arról, hogy szerinte mennyire lemaradt az Európai Unió a kínai és az amerikai gazdaságtól. Orbán Viktor azt mondta, hogy nem várakozhattak tovább a „kétséges irányú brüsszeli gazdaságpolitikára”. Szerinte

Magyarország saját gazdaságpolitikába kezdett.

Ennek részei az adócsökkentések, amiket egyenként felsorolt Orbán, és elmondta, hogy mennyivel több pénz marad a családoknál.

Brüsszel pénzügyi szankció alá vonta Magyarországot, és zsarolnak bennünket, amiért nem engedjük be a migránsokat, mondta felszólalásában Orbán Viktor. Mindeközben szerinte a Tisza Párt és a DK azt jelentette be, hogy teljesítené Brüsszel minden követelését. A kormány szerint ez öngyilkos politika lenne, ezért Orbán nem lát kompromisszumot a kormány és az ellenzék között. Amíg nemzeti kormány van Magyarországon, nem lesz migránsbűnözés, jelentette ki.

Arról beszélt, hogy a jelenlegi uniós gazdaságpolitika lassú és cselekvésképtelen, a következő hónapok kérdése, hogy ezen tudnak-e Brüsszelben változtatni. Orbán szerint az EU jelenlegi szerkezete alkalmatlan arra, hogy sikeressé tegye a tagállamok gazdaságát. „Nem látom az Európai Unióban azt a megújulási képességet, amire szükségünk lenne” – fogalmazott Orbán, aki csak kudarcokat és az EU mellett ellépő USA-t és Kínát lát.

„Ha az Unió nem hajt végre sürgősen éles fordulatot, akkor véget ér a története”

– mondta a miniszterelnök, aki szerint az uniónak az lesz a vége, hogy szétrázódik és szétmozog. Az unióra is az vár, mint a Római Birodalomra. „Migráció, zöld átállás, klímapolitika, szankciók. Mennyi nekirugaszkodás, és csekély eredmények.”

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Orbán Viktor arról beszélt, hogy nyáron foglalkozniuk kellett az energiabiztonsággal is, mert támadások érték a Barátság kőolajvezetéket. „Szeretném hangsúlyozni, és az ukránoknak is méltányolnia kellene, hogy Magyarország Ukrajna első számú villamosenergia-ellátója” – üzente a miniszterelnök a vezetéket támadó ukránoknak.

A kormányfő azt mondta, hogy a nyáron nem sikerült visszavonatniuk a migrációs paktumot Brüsszelben. „Kerestünk ehhez társat, de nem vagyunk elegen” – mondta. Szerinte ez azt jelenti, hogy 2027-től Magyarországra erőszakolnák ezt a „paktumot”, amit Orbán szerint nem fogad majd el Magyarország, és nem is fogja végrehajtani. „10 éve áll a határkerítés, 10 éve hirdettük meg a mi politikánkat Brüsszel öngyilkos migrációs politikája ellen” – fogalmazott. Szerinte a migráció több nyugati országban meghozta az eredményét, rendszeresek a robbantások, a lövöldözések és a zavargások, ehhez képest „Magyarország a béke szigete”.

„Magyarországnak nyíltan meg kellett mondania, és az ősz során meg kell ismételnie a külpolitikai tanácskozásokon, hogy Magyarország senkinek nem adott felhatalmazást arra, hogy a nevében háborút viseljen” – folytatta Orbán Viktor.

Arról beszélt, hogy Magyarország az Európai Unió tagállama, és senkivel nem áll háborúban, így az Európai Unióban sem állhat háborúban. Orbán szerint az Uniót nem szabad háborús célokra használni, amíg akár csak egyetlen ország ellenzi azt. Nem támogatjuk Ukrajna tagságát sem, mert attól tartunk, hogy Ukrajnával a háború is betenné a lábát az Európai Unióba, jelentette ki Orbán.

Azzal folytatta, hogy Magyarország három és fél éve él az orosz–ukrán háború árnyékában, és viseli annak minden következményét. Orbán szerint a háborúnak csak diplomáciai megoldása tud lenni. Ennek egyik lépése volt nyáron az amerikai–orosz tárgyalás, és a magyar kormányfő azt javasolja, hogy legyenek európai–orosz tárgyalások is a közeljövőben.

Hiába a Voks 2025 elsöprő eredménye, Orbán szerint Brüsszel és több magyarországi ellenzéki párt azt akarja elérni, hogy Ukrajnát felvegyék az unióba, ami tönkretenné a magyar gazdaságot.

Orbán szerint az európai politikában is történtek a nyáron jelentős események. Újabb és újabb „válsággócokról” beszélt, újdonságnak tartja, hogy az Egyesült Államok elnöke végrehajtja a választási ígéreteit, ettől szerinte a Nyugat elszokott. „Az Egyesült Államok elkezdte a ma ismert kereskedelmi világrend átalakítását” – mondta. A miniszterelnök szerint Kína és India „felvették a kesztyűt”, India szorosabbra fűzte az együttműködését a kínai–orosz tengellyel.

Újdonságnak tartja, hogy a várakozásaikhoz képest is gyenge az EU. Orbán szerint Ursula von der Leyen évértékelő beszédében elmondta, hogy Ukrajna finanszírozása lesz a legfontosabb, és lesznek új kereskedelmi megállapodások is, „amelyek ellen a tagállamok egy része fellázadt”.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Negyvenöt év után újra magyar zászló lobogott a világűrben, Kapu Tibor repítette Magyarországot a magasba, kezdte napirend előtti felszólalását a pulpituson Orbán Viktor, és gratulált a második magyar űrhajósnak.

Külön is köszönetet mondott Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztosnak, fideszes országgyűlési képviselőnek. „Mostantól kiérdemelte az űrispán nevet” – tette hozzá a miniszterelnök.

Az Országgyűlés elnöke nyitja meg a hétfői ülést. Nyáron megszabadult a bajszától, de az mostanra visszanőtt. Minden visszatért a régi kerékvágásba.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Merjük naggyá tenni Magyarországot”, mondta Orbán Viktor az új parlamenti ülésszak első napján, és miközben üdvözölte a képviselőket, hangsúlyozta, hogy „a tavasz óta történt változások felértékelődtek, és sokszor évek alatt megszokott fejleményekkel érnek fel”. Erről számolt be 9.09-kor élesített cikkében az ATV.hu, de Orbán Viktor 13 órakor mondja el beszédét.

„Orbán Viktor reggeli Facebook posztja alapján íródott a cikk. Súlyos szakmai hibát követett el az ATV.hu szerkesztősége, melynek házon belül következménye lesz” – írta a cikkről az ATV kommunikációs munkatársa. A cikket azóta már korrigálták, de a korrekciónak egyelőre a cikkben nincs nyoma. Hogy pontosan milyen szakmai hiba vezetett a cikk megjelentetéséig, arra az ATV már nem válaszolt.

Szombaton volt a digitális polgári körök első gyűlése a Papp László Sportarénában, ahol Kocsis Máté, Lázár János és egy csomó, Fidesz mellett nyíltan kiálló előadóművész, sportoló, celeb után Orbán Viktor is beszédet mondott. Bejelentette, hogy október 23-án jön az újabb Békemenet, és kiadta a parancsot, hogy a következő hónapokban meg kell kétszerezni a digitális erőket, „be kell teríteni digitális polgári körökkel az országot”.

Arról is beszélt a miniszterelnök, hogy már 72 ezren csatlakoztak a digitális polgári körökhöz, és 46 ezren szálltak be a Harcosok Klubjába. Így aztán ma már ország-világ láthatja szerinte, hogy a digitális teret sem engedik át a brüsszelitáknak. Lázár Jánost a nemzeti oldal legbátrabb politikusának nevezte, Szijjártó Péternek pedig sűrű hónapjai lesznek szerinte. A maratoni gyűlésen az is kiderült, hogy mi lesz a Fidesz új szlogenje 15 év kétharmados kormányzás után:

„Tegyük naggyá Magyarországot!”

A Fidesz a látványos erődemonstrációval megmutatta, hogy korlátlan erőforrásból fogják tolni a kampányt. További részletek az elemzésünkben.

„Első ülésnap, indul a parlamenti meló. Ideje volt. Tavasz óta annyi minden történt, mint máskor évek alatt. A napirend előtt mindenről beszámolok, és – kellő szerénységgel – azt is elmondom, hogyan lesz Magyarország a változások győztese” – írta Facebook-oldalán Orbán Viktor.

A 13 órakor kezdődő ülés elején megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Sirály Péter (MSZP), Alexa György (MSZP) és Benedek Mihály (MSZP) volt országgyűlési képviselőről, majd jönnek a napirend előtti felszólalások.

Az őszi ülésszak hagyományosan Orbán Viktor felszólalásával indul. A miniszterelnök beszédére mind a nyolc frakció reagálhat, majd a végén ismét ő kap szót. Ezután következik a többi napirend előtti felszólalás, és az interpellációk után titkos szavazáson megválaszthatják az alapvető jogok biztosát, valamint az ombudsman Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettesét is.

Sulyok Tamás köztársasági elnök Juhász Imre volt alkotmánybírót, az Alkotmánybíróság nyugalmazott elnökét jelölte alapvető jogok biztosának. A nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettest az alapvető jogok biztosának javaslatára választja meg az Országgyűlés hat évre. A jelölt Gyeney Laura Zsuzsanna, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának docense, a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) vezetője.

A választás után húsz mentelmi ügyről dönt a parlament. Ezek közül hét esetben Bedő Dávidnak, a Momentum frakcióvezetőjének mentelmi jogát kezdeményezték felfüggeszteni, de több frakciótársának is napirenden szerepel a mentelmi ügye. Lőcsei Lajos mentelmi jogának öt esetben kezdeményezték a felfüggesztését, Tompos Mártonnak három, Tóth Endrének kettő, Gelencsér Ferencnek és Sebők Évának pedig egy-egy ügyben.

Az őszi ülésszak első napját az azonnali kérdések órájával és kérdésekkel zárják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!