Navalnij és a régi telefonfülkék mellett a tűzijátékozás szigorítása és a fürdőfelújítás is téma volt a Fővárosi Közgyűlésben

A Sziget jövőjéről szóló hosszú vita után a Fővárosi Közgyűlés már szokásosnak számító, 10 órás maratoni ülésén a képviselők vitáztak a szilveszteri tűzijátékozás szigorításáról, a Budapest Brand és a város nagy cégeinek átvilágításáról is, és a gyermekvédelmi kiállás mellett az is felmerült, hogy a Bajza utcai metrómegálló vegye fel a „Navalnij emlékmű” nevet.
A képviselők ezekről a javaslatokról és a Sziget fennmaradását segítő előterjesztésről később szavaznak, erről külön cikkben számolunk be.
Villamos a Budafoki úton - Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közösen kezdeményezték a közgyűlésnél, hogy tervezzék meg a budai fonódó villamosvonal újabb, a Budafoki úton a Savoya parkig tartó szakaszának meghosszabbítását. Javaslatukkal az utóbbi években a környéken megvalósult ingatlanfejlesztésekhez igazítanák az infrastruktúrát. A tervek szerint első körben a Dombóvári útig hosszabbítanák meg a budai fonódót, később pedig a Budafoki úton, dél felé is folytatnák a fejlesztést. Ezzel párhuzamosan átalakítanák a Budafoki utat is, városias, zöld, sétálható főútvonalat csinálnának belőle. Kezdeményezik, hogy a kormány teremtse meg a lehetőséget arra, hogy az önkormányzat kötelezhesse a hozzájárulásra a lakásberuházókat.
Ez a budai fonódónak már a harmadik üteme lenne, a második a tervek szerint a Szent Gellért térről déli irányba, a Műegyetem rakparton végigvezetve elérné a Kopaszi-gát térségét. Ez utóbbi állami, nem fővárosi projekt, erre a közbeszerzéseket már kiírták.
Szigor a szilveszteri tűzijátéknál – Szigorodhatnak a tűzijátékozás szabályai. Karácsony Gergely Béres András párbeszédes képviselővel közösen azt javasolja, hogy december 31-én Budapest egész területén este nyolc előtt, valamint január 1-jén hajnali kettő óra után ne lehessen a kettes és hármas fokozatba sorolt pirotechnikai tűzijátékokat használni – ez a szilveszter napján használt tűzijátékok jelentős részét lefedi.
Védett övezetben, tehát lakóházak környezetében december 31-én és január 1-jén abszolút nem lehetne ezeket a tűzijátékokat használni. Eddig az volt a szabály, hogy december 31. este hat és másnap reggel hat óra között lehetett tűzijátékozni. Az időkeret jelentősen szűkülne, a védett övezetekben bevezetett tiltás pedig újdonság lenne. Tehát a panelházak közvetlen közelében nem lehet majd tűzijátékozni, de például a Széll Kálmán tér közepén és a Hősök tere egyes részein igen.
„Az a félelmünk, hogy béna kacsaként fogunk ott állni január 1-jén, mert nem tudtuk betartatni a szabályokat” – mondta Déri Tibor (DK) a javaslatról. Szerinte olyan szabályokat írnak elő, aminek ellenőrzésére nem lesz elég ember. Béres András szerint Óbudán már teszteltek hasonló előírásokat, ha most nem lépnek, akkor soha nem lesz semmilyen változás.
A Budapest Brand és a nagy átvilágítás – A képviselők tárgyaltak a főváros turisztikai, kulturális és városmarketing-feladatait korábban ellátó cég, a Budapest Brand átvilágításának elfogadásáról és arról, hogy Budapest öt nagy cégét külsős céggel világítsák át. Szentkirályi Alexandra Fidesz-frakcióvezető szerint nem megnyugtató a budapestieknek, hogy miközben a városvezetés csődről beszél, addig jutott pénz a főváros kisebb cégénél „luxusparkolásra”. Szerinte Karácsonyék aggódnak amiatt, hogy ezek után mi lehet a nagyobb cégeknél. „Rajtunk nem fog múlni, hogy a budapesti cégeknél mindenre fény derüljön” – mondta. Felelősnek azt tartaná, ha a főpolgármester támogatná az átvilágítást. „Rendkívül nyitottak vagyunk” – mondta Karácsony.
Arról nem hallottunk, hogy a főpolgármester mit gondol a saját felelősségéről – mondta a Vitézy-féle Podmaniczky Mozgalom fővárosi képviselője, Gál József, aki a Budapest Brandet átvilágító bizottságot vezette. Azt kérdezte: a főpolgármester érzi-e a felelősségét abban, hogy a prémiumcélokat többször utólag állapította meg. Beszélt a Kempinskiben a cég vezérigazgatójának fenntartott „luxusparkolóhelyekről” is. Szerinte nem áll meg, hogy a legolcsóbb parkolóhelyet bérelték.
Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerint abban az álomban ringatják magukat, hogy amennyiben nem 120, hanem 80 ezer forintért bérelnek parkolót, akkor be tudják fizetni a kormányzati elvonásokat. A külsős átvilágításról azt mondta, arról a közgyűlésnek kell felelős döntést hoznia, de ennek költsége várhatóan közel 800 millióra rúg majd. Keszthelyi Dorottya (DK) arra hívta fel a figyelmet, hogy az átvilágításhoz szükséges pénzt a fővárosi cégeknél lévő maradványból tudnák csak megvalósítani, tehát náluk kell zárolni pénzeket.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy amik kijöttek a Budapest Brand vizsgálatából, azok nem igazolják a vehemenciát, amit tapasztalnak. Ő nem tudott a Brand parkolási szerződéseiről, de „rohadtul nem tanácsolta” volna nekik. Szerinte ha egy sok milliárdos cégnél ez a legnagyobb találat, az azt jelenti, jól átmentek a teszten. „Nem sikerült semmi olyat feltárni, ami megkérdőjelezi azt, hogy felelősségteljes gazdálkodás folyik.” A prémiumcélokat a főpolgármester szerint év elején fogalmazzák meg, az más kérdés, hogy mikor írta ezeket alá. „A szabályzatunk alapján történt a kifizetés, lehet, ez nem volt tökéletes, de az Állami Számvevőszék jelzése után módosítottuk.”
Felújítanák a rakpartot – A Podmaniczky Mozgalom frakciója olyan javaslatot nyújtott be a közgyűlésnek, amiben kezdeményezte, hogy Karácsony Gergely éljen a kormány felé a felterjesztési jogával, és kérje a dunai rakpart felújítására vonatkozó EU-s finanszírozási szerződések megkötését. Rögzítenék azt is, hogy a Kossuth Lajos tér – Fővám tér közötti szakasz megújítására a tervek készen vannak, már csak a kormány engedélyei kellenek.
Vitézy Dávid szerint ha már Orbán Viktor is foglalkozik a rakpart állapotával, akkor itt az ideje, hogy jelezzék a kormány felé: a főváros készen áll a felújításra. Radics Béla (Fidesz) szerint ha olyan döntéseket hoznak, amivel a rakparton korlátozzák a közúti forgalmat, akkor valamilyen alternatívát is találjanak ki helyette.
A következő megálló: Bajza utca, Navalnij emlékmű? – A Kutyapárt frakciójában ülő ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina adta be azt a javaslatot, hogy nevezzék át az 1-es metró Bajza utcai megállóját Bajza utca – Navalnij emlékműre. A javaslat a Városfejlesztési bizottságban nem aratott nagy sikert, leszavazták azt. Vitézy Dávid szerint a megálló neve fontos utastájékoztatási eszköz, amelynek a cseréje több tízmillió forint lenne. A másik, hogy az utastájékoztatás szempontjából nagyon fontos az állandóság és a kiszámíthatóság, ami miatt nem szabad rövid távú politikai akciók keretében állomásneveket módosítani. A Tisza Párt hasonló érveket említett.
Baranyi Krisztina szerint Vlagyimir Putyin a közeljövőben mindenképpen Budapestre jön majd. Arról beszélt, hogy azoknak is adni kell valamit, akik szeretnék kifejezni a Nyugathoz való tartozásukat és azt, hogy nem értenek egyet azzal, hogy az orosz elnök Magyarországra jöjjön. Baranyi szerint bármit is gondolnak az emberek Navalnijról, ő azért halt meg, hogy az országában demokrácia legyen. Az átnevezéssel azoknak szeretnének erős jelzést küldeni, akiknek fontos a demokrácia és a Nyugathoz tartozás.
A Bajza utcai metróállomásnál, az orosz nagykövetséggel szemben van a 2024 februárjában orosz börtönben meghalt orosz ellenzéki politikus és aktivista, Alekszej Navalnij emlékhelye, amit az utóbbi időben többször is megrongáltak.
Kiállás a gyermekvédelem mellett – A Tisza Párt fővárosi frakciója azt akarja kimondatni a közgyűléssel, hogy kiáll a gyermekvédelem ügye mellett, és egyhangúan elítéli a gyermekek ellen elkövetett bármilyen formájú bűncselekményt. Szeretnék azt is, hogy független, átlátható vizsgálat induljon a gyermekek számára fenntartott állami otthonokban és intézményekben az elmúlt évtizedekben a gyermekek ellen elkövetett bántalmazási ügyek feltárására.
A tiszás Molnár Dániel szerint a Fidesz ennek a javaslatnak a megszavazásával elhatárolódhat például Juhász Péter Páltól és Nagy Ferótól is. „Teljesen elbeszélünk egymás mellett” – reagált erre Szepesfalvy Anna fideszes képviselő, aki szerint a Tisza hazugságokkal és féligazságokkal akarja hitelteleníteni ezeket a fontos témákat. Ezután felsorolta, hogy szerinte miket tett a Fidesz-kormány a gyermekvédelem helyzetének javításáért.
Önkormányzatok melletti kiállás – A Fidesz az önkormányzatok mellett szeretne kiállni. „A Fővárosi Közgyűlés kiáll amellett, hogy minden fővárosi kerületben települési önkormányzat működjön” – írják a javaslatban. Erre szerintük azért van szükség, mert Magyar Péter korábban arról beszélt, hogy nincs szükség ennyi önkormányzatra a fővárosban.
A Tisza kiáll a főváros jelenlegi tagozódása mellett, ami kerületi és fővárosi önkormányzatból áll – mondta Kollár Kinga. Szerinte az önkormányzatiságnak éppen a Fidesz tette a legtöbb rosszat, ezen kormányra kerülve változtatnának. Déri Tibor gratulált a Fidesznek, mert „nem mindennap látható ilyen szívből jövő aggodalom a kerületek sorsa iránt”. Szerinte eközben a Fidesz volt az, amelyik minden lehetséges eszközzel gyengítette az önkormányzatokat. A képviselő „ki is javította” az előterjesztést, javasolta többek közt, hogy a kormány szüntesse meg a szolidaritási hozzájárulást és egyeztessen az önkormányzatokkal.
Hitel a fürdők felújítására – Budapest fürdőcége (BGYH) 60 millió euró (23 milliárd forint) hitelt szeretne felvenni három történelmi fürdője felújítására. Ebből a pénzből a nemrég bezárt Szent Gellért Fürdőre 40 millió eurót költenének. Felújítanák a Széchenyi Fürdőt is, ahol ha nem lesz felújítás a termál részlegen, akkor azt is be kell zárni. Jutna pénz a hányatott sorsú, hosszú ideje zárva tartó Rác Fürdőre is. Az önmagában nem elég, hogy a hitelt a közgyűlés jóváhagyja, ehhez a kormány engedélye is kell majd. Mint ebben a cikkben megírtuk, a felújítások miatt rendkívüli módon megnőtt a forgalom a még nyitva tartó fürdőkben.
A Tisza itt jelezte: ők nem támogatják, hogy a főváros még jobban eladósodjon, miközben a fürdők melletti hotelekben a „NER-es körök gazdagodnak”. Bujdosó Andrea azt mondta, hogy azt tudják megígérni, hogy a Tisza-kormány visszaadja az önkormányzatok forrásait, és támogatni fogják a fürdők felújítását is.
Információk az akadálymentességről – A tiszás Bovier György, aki egyben a főváros esélyegyenlőségi és akadálymentesítési tanácsnoka is, azt szeretné, hogy a főváros által fenntartott összes kulturális, sport és szórakoztató intézmény weboldala egy külön „Akadálymentesség” vagy „Fogyatékossággal élő vendégeink részére” fülön részletes információt közöljön az akadálymentességről, megközelíthetőségről, használhatóságról méretekkel, fényképekkel, jegyvásárlásra vonatkozó lehetőségekkel.
Napirenden volt még:
- Vitézy Dávid és Déri Tibor javaslatára jöhet Budapesten a megállóhelyi utastájékoztatás új generációja: e-papír technológián alapuló kijelzőket vezetnének be.
- Vitézyék felmérnék, hogy pontosan hány telefonfülke van Budapesten, amelyeket pedig már nem használnak, és rossz állapotban vannak, azokat el is távolíttatnák az utcákról.
- A Fidesz a lakhatási válságot enyhítené többek közt azzal, hogy magántőke bevonásával hasznosítaná a fővárosi tulajdonban lévő rozsdaövezeteket.
- A tiszás Barna Judit minden Rákosrendezővel kapcsolatos döntést a Fővárosi Közgyűlés elé vinne.
- A DK-s Keszthelyi Dorottya a főváros felterjesztési jogával élne. Azt kérné a kormánytól, hogy az Otthon Startot úgy alakítsa át, hogy az állami gondozottak utógondozásában biztosítsák az első lakáshoz jutás költségeit.