Magyar Péterék feljelentenek minden újságot, amely közzétette a térképet a Tisza-szimpatizánsok adatairól
„A Tisza feljelentést tesz minden olyan médium ellen, amely az illegálisan megszerzett neveket és adatokat tartalmazó térképet megjelentette, és ezzel súlyosbította a magyar emberek százezreinek okozott kárt” – mondta Magyar Péter a pénteki Facebook-videójában, miután az Index megírta, hogy valaki interaktív térképre tette a Tisza-szimpatizánsok adatait.
Magyar felszólította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy indítson átfogó nyomozást, gondoskodjon a jogsértő térkép azonnali eltávolításáról, és vonassa felelősségre azokat, akik az adatok kiszivárogtatásában közreműködtek. Magyar Péter súlyos bűncselekménynek nevezte, hogy térképre tették az adatokat, úgy fogalmazott:
„Politikailag motivált bűncselekmény, melynek célja egyértelműen a megfélemlítés.”
A Tisza Párt elnöke arra szólította fel Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy szólaljon meg az ügyben. Emellett arra kérte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vezetőjét, hogy bizonyítsa: „a hatóság nem Orbán Viktor szolgája, hanem a magyar polgárok védelmezője”.
Magyar szerint ez újabb határátlépés, és a Fidesz nyílt támadása az appot letöltő emberek ellen. Továbbá arra kérte az érintetteket, hogy készítsenek képernyőfotót, jegyezzétek fel az URL-t, és tegyenek feljelentést, ha azt látják, valaki visszaél az adataikkal.
Miután az Index lehozta, hogy valaki egy interaktív honlapon közzétette az érintettek személyes adatait, a kormánypárti médiumok is részletesen beszámoltak róla. Bár az Index nem linkelte az oldalt, volt olyan kormányközeli portál, ahol ez is megtörtént. A NAIH később közleményben jelezte, hogy bűncselekmény térképre tenni a Tisza-szimpatizánsok adatait.
Mindez azért érdekes, mert a NAIH éppen csütörtökön adott ki közleményt arról, hogy nincs rendben, ha sajtótermékek nyilvánosságra hozzák a tiszások kiszivárgott személyes adatait, miután a kormányközeli lapok, például a Mandiner lényegében elkezdték listázni, hogy kik azok szerintük, akik letöltötték a Tisza applikációját, és azt sugallták, hogy ők a Tisza támogatói.
Mi történt a Tisza appjával?
Magyar Péter hétfő délelőtt tett bejelentést az ügyről, azt mondta, hogy nem szivárgás, hanem adatlopás történt. Állítása szerint az informatikai rendszereik hónapok óta támadás alatt állnak, ezek legnagyobb részét vissza tudták verni, „annak ellenére, hogy olyan nemzetközi hálózatokkal állnak szemben, amik érdekeltek az Orbán-kormány hatalomban tartásában”. A Tisza Párt elnöke szerint a támadás célja az volt, hogy leállítsák a Tisza jelöltállítási folyamatát, de „ők ezt nem hagyják”, és végigviszik a korábban bejelentett jelöltállítási folyamatot.
Orbán Viktor hétfőn azt mondta, hogy az ügyben összehívta a nemzetbiztonságért felelős kormánytagokat, és az adatbázis elemzése alapján megállapították, hogy „az adatok kezelésében ukrán személyek is közreműködtek”. A miniszterelnök szerint az adatok ukrán kézre kerülése „súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent”, ezért az ügy részleteinek haladéktalan kivizsgálását rendelte el.
A mostani adatszivárgási ügy nem előzmény nélküli. Október elején a kormányzati befolyás alá került Index arról hozott le cikket, hogy egy interneten terjedő fájl szerint kiszivároghatott 18 ezer felhasználó személyes adata az alkalmazásból. Az ügyben a NAIH is vizsgálatot indított, ennek részeként vizsgálják a mostani esetet is, sőt a Kiberbiztonsági Intézetet is bevonták.
Az adatszivárgási ügyet mindkét politikai szereplő nemzetbiztonsági témaként tálalja. A kormány ellentmondásos információkat mond arról, hogy kinek állna érdekében a Tisza applikációjának feltörése. Közben a Tisza egyelőre nem mutatott be olyan bizonyítékot, ami alátámasztaná, hogy orosz akció állhat a szivárgás mögött. Az ügyet ebben a cikkben jártuk körbe bővebben.