A Magyar Péterhez hasonló, üstökösszerűen felemelkedő politikus jelensége egyáltalán nem újszerű, Emmanuel Macrontól Javier Milein keresztül Donald Trumpig vagy Volodimir Zelenszkijig sok példát láttunk ilyesmire az elmúlt egy-két évtizedben. Orbán Viktor rendszere viszont Európában mindenképpen egyedülálló: ilyen sok ideje még senkinek sem volt hasonló (populista, illiberális, hibrid, a jelzők még sokáig sorolhatók a NER-re) rezsimet kiépíteni. Ebből adódóan olyan sem nagyon volt még, hogy ez a két jelenség találkozzon: tulajdonképpen élőben nézhetjük végig a híres logikai paradoxont, amikor a megállíthatatlan erő nekimegy a megmozdíthatatlan tárgynak. Akármi is lesz az eredmény, az utólag logikusnak, sőt szükségszerűnek fog tűnni – de előtte érdemes visszanézni egy kicsit arra, hogy hogyan jutott el eddig a pontig a két nagy párt kampánya. Az ugyanis biztos, hogy két, ennyire sok szempontból és ennyire gyökeresen különböző kampányt még sosem láttunk.
A két üzenet
A politikai kampányok nem az emberek racionális gondolkodását szokták célba venni, hanem az érzelmeket igyekeznek megdolgozni. A Fidesz és a Tisza kampánya pedig alapvetően nagyon-nagyon különböző érzelmekre koncentrál. Ha egészen lecsupaszítjuk, a Fidesz üzenete annyi, hogy
„szavazz ránk, mert ha nem nyerünk, nagyon rossz dolgok fognak történni”.
A Tiszáé ezzel szemben az, hogy
„szavazz ránk, mert ha nyerünk, nagyon jó dolgok fognak történni”.
A Fidesz a félelmet szólítja meg az emberekben, a Tisza a reményt. Utóbbi a klasszikus, már-már ódivatú politikai stratégia, de az utóbbi évtizedekben nem terem sok babér a pozitív, reményre építő kampányoknak a világban. Talán Barack Obamáé volt az utolsó igazán híres és sikeres ilyen stílusú kampány 2008-ban, ami nagyot nyert a „Yes We Can” szlogennel és a Hope feliratú ikonikus poszterrel.
Azóta jellemzően a negatív, ellenségképekre és lejáratásokra építő kampányok futnak nagyot világszerte, és az ilyesmiben a Fidesz is nagy tapasztalatot halmozott fel. Idén bizonyos szempontból a 2006-os választási kampány kifacsart verziója ismétlődött meg: akkor a kihívó Fidesz futtatta a hírhedt „Rosszabbul élünk mint négy éve” depressziókampányt, a kormányzó MSZP pedig az ellentétét, a hurráoptimista „Igen, megcsináltuk”-ot. Utóbbi nyert.
A mostani negatív kampánnyal a Fidesz kicsit kényszerpályán is van, hiszen az elmúlt négy évből nincsenek igazán olyan eredményei, amikre pozitívat építhetne. 2022-ben még tudták mixelni a háborús riogatást és a sorosozást-gyurcsányozást-brüsszelezést azzal, hogy „Magyarország előre megy, nem hátra” – de most ahányszor megpróbálkoztak ilyen iránnyal a kommunikációban, az rendre csúnyán besült. Emlékszik még valaki a 2025-ös repülőrajtra, a fantasztikus évre, a jóhírek-kampányra? Választási osztogatásra is kevesebb pénz van, így maradt a háborús riogatás és a Tisza, illetve Magyar Péter elleni sorozatos karaktergyilkossági próbálkozások.
A Tisza ezzel szemben igazából ugyanazt ígéri, mint az elmúlt három választás ellenzéki indulói – csak éppen az emberek jobban elhiszik nekik azt is, hogy most minden rossz, és ez a Fidesz miatt van; és azt is, hogy ők jobban tudnák vezetni az országot. Magyar Péter nagyjából fél év alatt egymaga kinyírta a régi ellenzéket, és most elhiszik róla az emberek, hogy le tudja győzni a Fideszt is. Ez az, amit a lelke mélyén valójában senki nem hitt el sem 2014-ben Mesterházy Attiláról, sem 2018-ban Vona Gáborról, sem 2022-ben a Márki-Zay–Gyurcsány–Karácsony–Jakab–Donáth kiméráról.
A két tábor
Az összes közvélemény-kutatás drámai demográfiai szakadékot mutat a két nagy párt támogatói tábora között. A 65 évnél idősebbek vagy a legfeljebb 8 általános végzettségűek között kétszer, két és félszer annyian vannak a Fideszt támogatók, mint a tiszások. 40 év alatt és az érettségizetteknél ezek az arányok megfordulnak, a diplomásoknál és a 30 év alattiaknál pedig még ennél is durvább, akár 5-8-szoros különbséget is mérnek a kutatások a Tisza javára. Az egyetlen komolyabb kapcsolódási pont a két tábor között a családokban van, és jó kérdés, hogy az ilyen találkozásokkor a „bízz az én bölcsességemben és élettapasztalatomban” vagy a „most az én jövőm a tét, dönts úgy, ahogy én kérem” érv az erősebb a másik meggyőzésére.
Látványos, hogy a Fidesz szinte kizárólag a saját táborának kommunikál, őket próbálja felrázni, náluk próbálja az aktivitást növelni. A táboron kívülre, a bizonytalanokhoz vagy akár a nem teljesen elkötelezett tiszásokhoz alig-alig szól. Amikor mégis, abban nincs sok köszönet: nem valószínű például, hogy sok fiatalt terelt a Fidesz táborába, amikor Orbán elmagyarázta, hogy „a magyar kormány ellen lázadni nem nagy dolog, lázadjatok Brüsszel ellen, na, az valami”. Ez arra utal, hogy elengedték a fiatalok és az értelmiség meggyőzését, és arra játszanak, hogy a saját tábor hatékony mozgósításával és szürke zónás módszerekkel ki tudnak hozni egy olyan eredményt, ami a saját maguk felé torzító választási rendszerben végül győzelmet hoz.
A Tisza viszont nagyon sokat kommunikál a saját táborán kívülre. Magyar Péter hamar rájött, hogy az ellenzéki kemény mag annyira utálja a Fideszt, és annyira hozzászokott a befogott orral szavazáshoz, hogy az óellenzék megsemmisítése után már nem kell őket győzködni, tüzelni vagy olyan gesztusokat tenni feléjük (például a Pride-ra kimenni), amivel támadási felületet nyújtana a Fidesznek. Ehelyett tud azzal foglalkozni, hogy a saját táborán túl szólítson meg embereket. Ez pedig tagadhatatlanul sikeres: még az extrém kormányközeli Nézőpont számai is azt mutatják, hogy 2024 nyara óta nagyot növekedett a Tisza támogatóinak tábora (29-ről 40 százalékra), miközben a Fideszé minden osztogatás, Trump-támogatás és Orbán személyes kampányolása ellenére minimálisan még csökkent is (47-ről 46-ra).
Elképzelhető, hogy a két tábor közötti valódi szakadékot nem is az életkorban, az iskolázottságban vagy a lakóhelyben kell keresni, és ezek mind csak a velejárói a valódi indoknak. Ez pedig a kritikus gondolkodás elutasítása. A Fidesz és a Tisza támogatói ugyanis két teljesen más világban, más világmagyarázatban élnek, és a Fidesz alternatív univerzuma a kritikus gondolkodástól, de már legalapvetőbb kérdésfeltevésektől is megremeg, gyakorlatilag csak a kognitívdisszonancia-redukció pszichológiai jelensége tartja össze.
A Tisza-féle univerzumban is vannak persze kényelmetlen témák (például az, hogy a NER 16 évéből 14-ben Magyar Péter is fideszes volt), de ez jóval kisebb feszültséget okoz, mint ha a Fidesz propagandájának bármelyik tételmondatára visszakérdez az ember egy miérttel. Például miért is építenek be az ukránok kémeket abba a pártba, amit ők pénzelnek, és miért törik fel az appot, amit ők fejlesztettek, hogy aztán kiszivárogtassák belőle az adatokat és bedöntsék a saját szövetségesüket, miközben katonai támadással fenyegetik Magyarországon keresztül a NATO-t és az EU-t, a saját legfőbb támaszaikat az oroszok ellen?
A két univerzum
Az, hogy ellentétes politikai erők támogatói egészen más valóságokban élnek, persze nem nagy újdonság. Öt éve az ország egyik fele a Pegasus-botrányon pörgött, a másik meg azon, hogy Brüsszel megtámadta Magyarországot, és ez ellen egy gyermekvédelmi népszavazással lehet csak védekezni. Akkor még talán meglepő volt, ahogyan mindkét oldal a világ legfontosabb témájaként élte meg a sajátját és üres kamuként a másikét – ma már ez a magyar közélet alapműködése.
Ilyenkor nem az a fontos, hogy a két valóság közül melyik mekkora átfedésben van az igazi, valóban létező realitással, hanem az, hogy melyik van közelebb az emberek által megélt, érzékelt valósághoz. 2022-ben a Fidesz azzal nyert nagyot, hogy a százmilliárdos osztogatással és a propaganda maximumra tekerésével a saját tábora mellé még sok embert tudott behúzni abba a valóságba, ahol Magyarországon aránylag jól mennek a dolgok, de rettegni kell a háborútól.
Azt a valóságot viszont, amit most építenek, az emberek nem igazán érzik a saját bőrükön. Ebben a valóságban minden bokorban ukrán kémek és brüsszeli titkosügynökök fenekednek a magyarságra, a Tisza pedig a lélegzetvételt is megadóztatná, és háborúba vinné az országot. Plusz aranybudik és százeurósokból hajtogatott tankok, „Nem leszünk ukrán gyarmat” és „Trump nem háborút indított Iránban, hanem békét”.
A Tisza valósága ehhez képest sokkal földhözragadtabb, és nagyon direktben arra épít, amit az emberek közvetlenül érzékelnek: az ország alig-alig működik, a közszolgáltatások lerohadnak, eközben a NER elitje szemérmetlenül gazdagodik. Ezt a képet erősítik a szabad sajtó által feltárt sztorik, amiket a Fidesz képtelen kiszorítani a közbeszédből, a Szőlő utcától az MNB-botrányon és Gödön át a csádi misszióig és Szijjártó Péter kínos telefonbeszélgetéseiig. A kormánypropaganda atombombának szánt sztorijai ehhez képest vagy nagyon hamar besültek (a „Tisza-adó”, a március 15-i ukrán zászlós provokáció), vagy félig felépítették őket, aztán ottmaradtak a levegőben lógva (a radnaimark.hu-s videó, a Tisza állítólagos ukrán támogatása, a szerbiai „terrortámadás”).
A Fidesz régi, tuti nyerő trükkje, hogy az ellenfelét olyan vitákba, konfliktusokba húzza bele, amiket azok nem nyerhetnek meg. Magyar Péter ezt tökéletesen kezelte, és nem ment bele az identitáspolitikai témákba, akárhogy is próbálták a fideszesek becsábítani a gender-háborúpártiság-migráció Bermuda-háromszögbe. És ezen a ponton megállt a tudomány. Tökéletesre csiszolták a bullyingra épülő kampányolás technikáját, erre megjelent egy ellenfél, aki pont erre immunis, ismeri az összes trükkjüket, és gyorsabban reagál az akcióikra, mint hogy azokba rendesen belelendülnének. Innentől pedig olyan lett a meccs, mint azok az MMA show-k, ahol a 250 kilós szumós ellen bemegy a ringbe egy 60 kilós thai boxer, azzal a stratégiával, hogy ugrabugrál körülötte, közben néha rárúg egyet a térdére, az meg elkezd bicegni, aztán előbb-utóbb összeomlik.
A csatornák
A Fidesz már hozzászokott, hogy végtelen erőforrásbeli fölényből kampányol, sőt egy ideje konkrétan arra épül a stratégiája, hogy az összes csapból az ő üzeneteinek kell folyniuk, amik elől képtelenség elmenekülni. Ebbe elég csúnyán belerondított az EU összefeszülése a nagy közösségi médiás cégekkel, aminek az lett a vége, hogy tavaly ősszel a Facebook és a Youtube is beszüntette a politikai témájú hirdetéseket, amiken keresztül a Fidesz eddig pár milliárd forintért simán vásárolt annyi elérést, amennyi csak kellett neki. Ezt próbálták ellensúlyozni trollfarmokkal, influenszerek és mémoldalak felvásárlásával, harcosok klubjával, digitális polgári körökkel, de hiába: újra és újra és újra abba futottak bele, hogy ha nincs hirdetéses rásegítés, az organikus érdeklődés kiábrándítóan alacsony a tartalmaik iránt.
Eközben a túloldalon Magyar Péter felült a virális vonatra, és le se szállt onnan, a közösségi médiát használva elsődleges és szinte kizárólagos kommunikációs felületként. Ahogy azt Lájkbajnokság sorozatunkban részletesen dokumentáltuk, elég sokáig nem tudta ezt a produkciót még csak tisztes távolból sem követni a többi tiszás politikus, de aztán valamikor 2026 legelején megtört a jég, és márciusban már bőven verték a fideszeseket facebookos népszerűségben.
Hasonló folyamatok látszanak a kézi vezérelt fideszes sajtóban is. Ha megnézzük a hivatalos olvasottsági statisztikákat, azt látjuk, hogy a már felfokozott hangulatú, de még aránylag békeidőnek számító január-februárhoz képest a totális kampányőrület időszakában, március 15. után a szabad sajtó nagyobb közéleti online lapjainak (Telex, HVG, 444) napi olvasótábora 20-25 százalékkal megnőtt. Az Origo, a Magyar Nemzet, a Blikk, a Bors, a Ripost eközben nagyjából ugyanennyit zuhant. És ami a legérdekesebb: a NER sajtópiaci nagy fogása, az Index is visszaesett, igaz, csak 4-5 százalékot, de inkább a fideszes propaganda és bulvár mintázatát követte az olvasottságának alakulása, mint a valódi sajtóét. Ez arra utal, hogy mostanra sikerült elégetni a szebb napokat látott lap hitelességét a „Tisza-adó” vagy a „kitálal a kiugrott tiszás” sztorikkal.
A csapatok
A Tisza egy one man show – hangzott el ebben a kampányban nagyjából egymilliószor, de hát legyünk őszinték: a Fidesz is egy one man show, Orbán Viktor köré épült, nélküle értelmezhetetlen. A Fidesznek 36 év előnye volt a Tiszához képest csapatot építeni a vezér köré és mögé, és éppen ezért nehezen érthető az a stratégia, hogy a kampány vége felé már gyakorlatilag minden reflektorfényt az Orbán–Lázár–Szijjártó csapatra fókuszáltak, az összes többi ismert arcot mellőzve a kommunikációban. A Tisza pont ezzel ellentétes pályán mozgott, és a kampány utolsó hónapjaira sikerült is Magyar mellé találniuk jó pár népszerű karaktert, Kapitány Istvántól Orbán Anitán át Gajdos Lászlóig.
A Fidesz legnagyobb HR-hibája minden bizonnyal Orbán Balázs kampányfőnökké emelése volt. A színfalak mögé természetesen nem látunk be, de a történéseket nagyjából úgy lehet rekonstruálni, hogy Rogán Antal még 2024-ben egyszerűen benézte azt, hogy Magyar Péter mekkora fenyegetést jelenthet, nem vette elég komolyan, rutinból akarta a szokásos lejáratókampányos fegyverzettel elintézni. Miután ez több nekifutásra sem sikerült, jött a csere Orbán Balázsra, aki azt a stratégiát eszelte ki, hogy copy-paste átvesz mindent Donald Trump kampányából.
Lett is podcastturné, szürreális MI-videók, trash celebek, amerikai megachurch stílusú DPK-gyűlések és a közösségi média erőltetése orrvérzésig. Aztán persze kiderült, hogy ami a nagyon speciális amerikai körülmények között működik, az a nagyon másképp speciális magyar viszonyok között nem. Joe Rogan vagy Lex Fridman podcastja egy csomó új emberhez viszi el Trumpot – ugyanezt itthon Lentulai Krisztián vagy Hont András elég mérsékelten tudja megadni Orbánnak. Hulk Hogannel, Kid Rockkal vagy Jake Paullal haverkodni Trumpnak az ő sok millió rajongójuk behúzását is jelenti – míg itthon Dopeman vagy Győzike valószínűleg inkább riasztóan hat a fideszes táborra.
A legbizarrabb példa a rapper Jaber. Itt egy figura, aki úgy néz ki, mintha egy rendőrségi fantomképrajzoló egy busznyi békemenetelő elképzeléseit gyúrta volna össze arról, hogy hogy néz ki egy migráns, és aztán erről készített volna egy karikatúrát valaki. Vajon ki és miért gondolhatta egy pillanatig is jó ötletnek őt betolni a tíz éve a migránsok ellen hangolt kormánypárti tábor elé díszfideszesként?
Ha kicsit kiterjesztjük a fogalmat, tulajdonképpen a Fidesz kampánycsapatának tagja volt maga Donald Trump is. Az amerikai elnök támogatása nyilván nagyon erős fegyver, de egyben gigantikus kockázatot is vállalt a Fidesz azzal, hogy a külpolitikában minden zsetonját a hírhedten kiszámíthatatlan Trumpra tette fel. Nem is jött be a hazárdjáték: nem lett béke az orosz–ukrán háborúban 24 óra alatt (sőt azóta sem), nem lett pénzügyi védőpajzs, lett viszont vámháború és iráni háború.
A konkrét Orbánnak kampányolást is elintézte Trump pár videóüzenettel, Truth Social-sablonposzttal és azzal, hogy végül sok lebegtetés után J. D. Vance alelnököt küldte maga helyett Budapestre. Mintha egy kisváros polgármestere hónapokig azzal kérkedne, hogy mekkora cimborája neki maga Orbán Viktor, majd a választás hetében megjelenne személyesen megtolni a kampányát Orbán helyett Semjén Zsolt.
Magyar Péter komolyabb hiba nélkül hozta le az egész kampányt, ami óriási szó, elvégre ez végig napi több óra nyilvános szerepléssel telt, aminek minden másodpercét többszörösen átfésülte a fideszes propaganda, hátha talál egy félreérthető félmondatot, amit úgy fel tud tupírozni karaktergyilkossággá, mint 2022-ben Márki-Zay Péternél. Ilyesmiket most Tarr Zoltánnál, Kollár Kingánál vagy éppen Ruszin-Szendi Romulusznál találtak, de az ezekre épített botrányokat úgy-ahogy átvészelte a Tisza. Annál meglepőbb, hogy a Fidesz oldalán a sokkal rutinosabb politikusok mekkora, ki nem kényszerített hibákba futottak bele úton-útfélen. Lázár cigányos-vécékefés mondatai, Gulyás Gergely kormányinfós marhasága vagy Orbán rekedt veszekedése a győri tüntetőkkel tipikusan ilyenek voltak.
Kiről szólt a kampány?
Egyértelműen a Tiszáról és Magyar Péterről. Valójában még a Fidesz kampánya is sokkal inkább egy fiktív, Tisza-győzelem utáni disztópia bemutatására összpontosított, mint a saját ígéreteikre. Nyilván nem túl nehéz izgalmasabbnak és újszerűbbnek lenni egy 16 éve kormányzó pártnál, aminek 16 éve nincs választási programja, de az, hogy a fideszes kommunikáció az ellenfelét választotta központi témának, és egyetlen igazi újdonságként azt tudta felmutatni, hogy Orbán Viktort kiengedik az emberek közé (egy elég fura védőhálóval), azért így is elég sokatmondó.
Végső soron tehát visszatértünk ahhoz a kérdéshez, ami mindent el fog dönteni: hogy a Magyar Péter Facebook-oldalának címébe is beemelt jelmondat („Ne féljetek”) vagy az Orbán Viktor által szó szerint ki nem mondott, de minden csatornán teljes hangerőn sulykolt üzenet (féljetek!) lesz-e hatásosabb a választás napján.
