
Cikkünk folyamatosan frissül!
- A 9 órás részvételi arány (16,89%) hatalmas rekord, négy éve 10,31 százalék volt.
- Az elemzők ezt jelezték előre.
- A külképviseleti szavazás több helyszínen már lezárult.
- Orbán Viktor diadalittas napban reménykedik.
- Magyar Péter azt írta, hogy sorsdöntő választás előtt állunk.
Beadványaink alapján 639 esetben állapítottak meg választási jogsértést, emellett 74 rendőrségi feljelentés van folyamatban – mondta Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője. A politikus Vácon beszélt arról, hogy szerinte fel kell lépni a „Tiszához köthető választási csaláskísérletek ellen.” (MTI)
A reggel hetes részvételi adatok, a 3, 46 százalék után így folytatódott a részvételi arány reggel kilencig:
16,89 százalék.
Négy évvel ezelőtt eddigre 10,31 százalék volt a részvételi arány.
Tóth Gabi az Instagram-oldalára feltöltött posztjában azt írta, hogy „Indulunk szavazni!”. Az énekes, akiről nemrég kiderült, hogy a Fidesz frakciója havi 1,3 millió forintért alkalmazza rendezvényszervezési feladatok elvégzésére, a mondanivalóját két zászlóval, és egy szívvel nyomatékosította.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke és felesége, Semjénné Menus Gabriella leadja szavazatát az országgyűlési választáson a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban kialakított szavazókörben.
„Korábban ideológiák, felfogások, politikai filozófiák álltak szemben egymással, még Gyurcsány idején is volt valami baloldaliság, most a Magyar Péter-féle Tiszánál semmi más nincs, mint a nyers Orbán-ellenes gyűlölet, ezért nincs szellemi tartalom sem” – nyilatkozott. (MTI)

Nemcsak Magyar Péter, hanem Orbán Viktor szavazását is jelentős médiaérdeklődés övezte vasárnap reggel, a rákövetkező sajtótájékoztatón pedig olyan kérdéseket kapott, hogy:
- Gratulálna-e Magyar Péternek, ha ő nyer? (igen)
- Mekkora vereség kellene, hogy lemondjon a Fidesz elnökeként? (nagy)
- Mit keresett Orbán Gáspár Csádban? (kérdezzék meg a katonai felettesét)
- Van valami, amit megbánt az elmúlt 16 évből? („köszönöm szépen, jól vagyok.”
Orbán Viktort kérdezték Magyarország és az EU viszonyáról és Putyinnal való viszonyáról is:
A HVG arról kérdezte a Tisza Párt elnökét, hogy összeállt-e az esetleges Tisza-kormány névsora. „Előbb menjünk át a hídon” – válaszolta erre Magyar Péter. Szerinte először látni kell az eredményeket, de minden tárcára van jelöltjük.
Újságírói kérdésre azt mondta Magyar Péter, hogy biztosan követtek el hibákat, de ha valaki hibázik a Tiszában, az vállalja a következményeket. „Nem leszünk egy következmények nélküli ország” – fogalmazott.
Attól is kérdezték tőle, hogy Zelenszkij helyében átadna-e területeket Oroszországnak, amire azt felelte, hogy „szerencsére nem én vagyok Zelenszkij.” Válaszolt arra is, hogy gratulál-e Magyar Péternek, ha nyer. Azt felelte, „igen, én mindig betartom a civilizációs szabványokat.”
Mit keresett Orbán Gáspár Csádban? – ez is szerették volna tudni tőle, amire a miniszterelnök azt mondta, „kérdezzék meg a katonai felettesét.”
Arra, hogy mi lenne az első lépése másnap, ha megnyeri a választást, azt felelte, hogy köszönetet mond az aktivistáknak, akik mobilizálták az országot.

Magyar Péter a Telex kérdésére azt mondta, nem számol azzal, hogy veszítene a Tisza Párt. „Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a Tisza, és ezzel Magyarország nem nyeri meg a választást” – mondta, majd hozzátette, akkor fogadják el az eredményt, ha nem történtek olyan választási csalások, amelyek befolyásolták döntő mértékben a választás eredményét. Magyar arról is beszélt, hogy mindenképpen felveszi a mandátumát, és beül a parlamentbe.
Sulyok Tamás köztársasági elnök leadta a szavazatát Budapesten, a Németvölgyi Általános Iskola épületében. A fotón látszik, hogy az államfő átjelentkezett, hiszen zöld borítékot dob az urnába. Mivel állandó lakóhelye Szegeden van, ezért az ottani Csongrád-Csanád 1-es választókerület jelöltjei közül választhatott. Saját Facebook-oldalára még nem posztolt.

Miután leadta a szavazatát, Magyar Péter rövid sajtótájékoztatót tartott a Hegyvidéki Mesevár Óvodánál. Magyar azt mondta, várhatóan rekord részvétel lesz, és szerinte lehet, hogy lesznek olyan szavazókörök, ahol egy vagy két szavazat is számítani fog. A pártelnök közölte, hogy eddig nagyjából 60 bejelentés érkezett a Tisza választási csalásos felületére. Magyar Péter arra kérte a hatóságokat, hogy végezzék a dolgukat az esküjüknek megfelelően, és ha bárhol választási csalást tapasztalnak, akkor járjanak el a törvény szigorával. „Én senkinek sem javaslom, hogy a fideszes maffiózók helyett esetleg börtönbe menjen” – tette hozzá.

Azt felelte, mindegy, mert már túlvagyunk rajta. „Többször azt mondta, hogy igazságtalan négy év van mögöttük, ha ez így van, akkor melyek azok a konkrét célok, amiket a válságok miatt nem tudtak megvalósítani?” – kérdezték tőle a sajtótájékoztatón. Azt válaszolta, gyorsabban kellett volna haladni, a célok felé tettek lépéseket, de könnyebb lett volna, ha a világ barátságos.
Arra, hogy van-e valami, amit megbánt az elmúlt 16 évből, azt felelte, „köszönöm szépen, jól vagyok.”
Békepártiként Putyin barátjának tartja-e magát, ahogy a Bloombergnek kiszivárgott beszélgetésben ezt állította? „Minden nagy állam vezetőjével baráti viszonyra törekszik Magyarország, és szerencsére nagyon sok barátunk van a világban” – válaszolta Orbán.
A Fidesz közlése szerint hangfelvétel került elő, amely alapján a Tisza Párt roma szavazatok megvásárlását tervezhette. A kormánypárt azt állítja, hogy az ügyben feljelentést tesznek a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt.
A közlemény szerint a felvételen Stefán Attila, Ruszin-Szendi Romulusz kabinetfőnöke beszél arról, hogy adományoknak álcázva juttatnának el támogatásokat rászoruló roma szavazóknak.
A Fidesz közleményével kapcsolatban megkerestük a Tisza Pártot is, egyelőre nem válaszoltak.
Két olvasónk is jelezte, hogy a Fidesz jelöltjeinek neveit festették stencillel a járdára a szavazókörök közelében. Az egyik fotón a zuglóban induló Radics Béla, a másikon a VIII. kerületi kormánypárti jelölt, Ferencz Orsolya neve látható az aszfalton – mindkét esetben néhány méterre egy szavazóhelyiségtől.


Huszonhárom éve a Fidesz elnöke, mekkora vereséget kell elszenvednie, hogy lemondjon? „Nagyot” – felelte. A helyszínre számos külföldi stáb is érkezett, köztük az orosz tévé is. Kérdezték, milyen várakozásai vannak, azt felelte, hogy „nyerni jöttem” – mondta.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke reggel fél kilenckor leadta a szavazatát a XII. kerületi Hegyvidéki Mesevár Óvodában. A Tisza miniszterelnökjelöltjeként Magyar Péter egyéniben is elindul a Hegyvidék központú Budapest 3-as választókerületben. Ennek két okból is szimbolikus jelentősége van: egyrészt ebben a körzetben lakik Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc, másrészt az indulással Magyar Péter azt is demonstrálja, hogy Orbánnal ellentétben ő nem fél megmérettetni magát.

Alábecsülte Magyar Pétert? „Senkit se becsülünk alá” – mondta Orbán Viktor újságírói kérdésre vasárnap reggel. Arra, hogy mit üzenne Magyar Péternek ma reggel, azt felelte, „hát, a választóknak üzentem.”
Huszonhárom éve a Fidesz elnöke, minek kellene történnie annak, hogy lemondjon – kérdezték Orbán Viktort a szavazás után. A fiataloknak azt üzeni, hogy menjenek és szavazzanak.
A részvételi adatokra úgy reagált:
„Nagyon jó, minél többen vagyunk, annál jobb”.

A választás napján is nyitva tart a legtöbb kormányablak, hogy azok is leadhassák a szavazatukat, akiknek lejárt vagy elveszett a személyazonosító okmánya. A szabályok szerint ugyanis szavazni csak érvényes igazolvánnyal lehet, ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság nem engedi voksolni a választópolgárt. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium szerint minden választáson előfordul, hogy valaki csak az utolsó pillanatban szembesül azzal, hogy nincs érvényes okmánya.
Éppen ezért biztosítják a hétvégi ügyintézést is, hogy senki ne maradjon ki emiatt a szavazásból. A voksoláshoz személyi igazolvány, útlevél vagy kártya formátumú jogosítvány szükséges, lakcímkártya viszont nem kell. Akinek nincs érvényes okmánya, az ideiglenes személyi igazolványt is igényelhet, amellyel már részt vehet a választáson. A kormányablakok többsége vasárnap 7 és 19 óra között tart nyitva, de kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyeket intéznek. A díjakat csak bankkártyával lehet kifizetni, ezért az ügyintézés előtt érdemes ellenőrizni a nyitva tartást a hivatalos oldalon. (MTI)
A Fidesz idén nem a korábbi stabil jelöltjét, Kósa Lajost, hanem dr. Barcsa Lajost indította, míg a Tisza Párt egyéni képviselőjelöltje itt Tárkányi Zsolt.
Itt lehet még szavazni a jobbikos Kiss Zsoltra, a Mi Hazánk jelöltjére, Salánkiné Kuti Zsuzsannára, Kozma Attila Mátyásra a SZOLIDARITÁS PÁRTJA-Munkáspárt jelöltjére, az MKKP jelöltjére, Sasi-Szabó Tamásra és a DK-s Varga Zoltánra.
Pakolás közben megbotlott és elesett egy szavazatszámláló bizottsági tag Pest megye 019. számú szavazókörében, Szigetszentmiklóson. Az ínye kicsit vérezni kezdett, de gond nélkül tudja folytatni a munkát. Az munkatársai leültették, és jegelték a sérülését. (NVI)
A szavazatszámláló bizottság köteles visszautasítani azt a választópolgárt, aki nem tudja igazolni a személyazonosságát, nem szerepel a névjegyzékben, már leadta a szavazatát, vagy nem hajlandó aláírni a névjegyzéket. Ezek mind alapfeltételei annak, hogy valaki részt vehessen a szavazáson. Ha valaki érvényes igazolvány nélkül érkezik, lejárt okmánnyal próbál szavazni, vagy nem a saját dokumentumát mutatja be, a bizottság nem engedheti voksolni. Ugyanakkor ha később visszatér, és már rendelkezik megfelelő, érvényes irattal, akkor leadhatja a szavazatát.

Szintén vissza kell utasítani azt, aki nem szerepel a szavazóköri névjegyzékben, vagy már aláírta azt, tehát szavazott. Kivétel lehet, ha egyértelműen bizonyítható, hogy az aláírásnál tévedés történt – például más írta alá a nevénél –, ilyenkor a bizottság engedélyezheti a szavazást, de az esetet jegyzőkönyvben rögzíteni kell. Az aláírás a névjegyzéken azt igazolja, hogy a választó átvette a szavazólapokat. Ha valaki ezt megtagadja, a bizottság elnöke tájékoztatja a szabályokról, de ha továbbra sem hajlandó aláírni, akkor nem szavazhat, és felkerül a visszautasítottak listájára. (MTI)
Bódis Kriszta, a Tisza Párt társadalompolitikai szakértője és Budapest 2-es számú választókerületének tiszás képviselőjelöltje a Facebook-oldalán megosztott egy képet arról, hogy leadta a szavazatát. A bejegyzéshez annyit írt: „Megtörtént.”

Olvasónk Amszterdamból utazott Hágába, azt írta, hat órakor értek a helyszínre, akkor már kb. 150 ember állt sorba.
„Két sorra voltak osztva a választók: az egyik sor Budapest és Pest vármegye, másik a többi vármegye. Gyorsan bejutottunk a jó szervezés miatt. Utána is folyamatosan érkeztek az emberek.”
Hágában a Leonardo Royal Hotel Den Haag Promenade-ban tartják a szavazást.

Bódi Mátyás, a Választási földrajz elemzője a Telex élő választási műsorában azt mondta, a reggel 7-es egészen magasnak számító 3,46 százalékos részvételi adat egészen brutális. Budapesten kiemelkedően sokan szavaztak az első órában, és a kistelepülések mutatják a leggyengébb adatokat – utóbbiak jelentik a Fidesz fontos bázisát. Bódi úgy fogalmazott: „ha én lennék a Fidesz kampányfőnöke, nem biztosan örülnék ezeknek az eredményeknek”.
De az autóból még nem szállt ki. A Hegyvidéki Mesevár Óvodában szavaz majd, utána pedig sajtótájékoztatót tart.
Cikkünkben javítottuk Magyar Péter szavazásának helyszínét.
Forsthoffer Ágnes, Veszprém vármegye 2-es számú választókerületének tiszás képviselőjelöltje nem sokkal nyolc óra előtt posztolt arról, hogy leadta a szavazatát.
Reggel fél nyolckor Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója kiposztolta, hogy leadta a szavazatát. „Én már leadtam a szavazatomat. A békére. A biztonságra. A kiszámíthatóságra” – írta Facebook-posztjában Kubatov.
Nagy sajtóérdeklődés övezi Magyar Péter szavazását. A Tisza Párt vezetője a Hegyvidéki Mesevár Óvodában szavaz. Magyar 2022-ben még a volt feleségével, Varga Judittal szavazott ott, akkor az MKKP-ra akart szavazni, de végül a felesége miatt a Fideszre húzta be az X-et – mondta a helyszínről a Telex tudósítója, Presinszky Judit a Telex egész napos élő adásában.
Cikkünkben javítottuk Magyar Péter szavazásának helyszínét.
Ruszin-Szendi Romulusz, Hajdú-Bihar vármegye 5-ös számú választókerületének tiszás képviselőjelöltje nem sokkal fél nyolc előtt posztolt arról, hogy ő már szavazott.
