Orbán Viktor Tusványoson: A fiatalok öregnek, fáradtnak és unalmasnak látják a Fideszt

Orbán Viktor Tusványoson: A fiatalok öregnek, fáradtnak és unalmasnak látják a Fideszt
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Orbán szerint vírus támadta meg Magyarországot, parasztvakítás folyik, az euró bevezetése pedig kódnév a megszorításokra. Orbán szombaton tartotta hagyományos programadó beszédét Tusványoson, és szerinte a meghurcolt fideszes vezetőkből hősök, majd az ország leendő vezetői lesznek. Azért nem vette fel a mandátumát, mert nem hitt már a parlamenti munka értelmében. A volt miniszterelnök az utóbbi években rendre itt fogalmazta meg pártja céljait, idén azonban egy egészen más hangulatú rendezvényen kellett irányt mutatnia a politikai közösségének. Idén a párt több vezető politikusa, például Gulyás Gergely is kihagyta a rendzvényt, és a Tisza Pártból sem ment el senki a szabadegyetemre.

Ezt a közvetítést már lezártuk.

Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője is megérkezett. Gulyás Gergely nem jött Tusványosra, az ő programját pár nappal ezelőtt törölték.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A Transtelex videóriportban kérdezte a helyszínen fesztiválozókat, hogy szerintük helye lett volna-e Magyar Péternek Tusványoson, és arról is, hogy egy Orbán–Magyar vita erősítette vagy éppen szétfeszítette volna a rendezvény hagyományos kereteit.

Úgy tűnik, elsiettük azt a kijelentést, hogy Orbán tusványosi beszéde alatt mindig süt a nap. Néhány perccel a program kezdete előtt beborult, feltámadt a szél, és nem kizárt, hogy pillanatokon belül elkezd esni az eső. Azt továbbra se lehet mondani, hogy óriási tömeg lenne, de folyamatosan érkeznek még az emberek.

Navracsics Tibor a Telexnek arról beszélt Tusványoson, hogy rendszeresen beszélget Orbán Viktorral és azt reméli, hogy most van lehetősége befolyásolni a Fidesz irányát, viszont úgy látja, hogy a megújulás csak a pártot évtizedek óta irányító Orbánnal lehetséges.

Az imént futott be a VIP-be Pócs János, nagy tapsot kapott a parlamentben előszeretettel videózó fideszes képviselő, a közönségből többen is kezet akartak fogni vele.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / TelexFotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Az idei kampány, nem tudok más szót használni rá, penetráns volt” – kritizálta a Fideszt az egyik tusványosi beszélgetésen L. Simon László, korábbi kulturális államtitkár. Szerinte ez a kommunikáció egyenesen a 2026-os bukásig vezetett.

A volt miniszterelnök a Fortuna Hotelben készült a beszédére, ahol ott volt vele Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Nagy János, Orbán Viktor személyi titkára, valamint a volt miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is.

Húsz perccel a program kezdete előtt azt lehet mondani, hogy kevesebben vannak, mint a korábbi években. A színpad előtti, körbekordonozott VIP-részre is kevesen érkeztek meg. Ott van már Kósa Lajos, Bayer Zsolt, Szalai Piroska, sőt, a Mandiner munkatársának, Kohán Mátyásnak is oda szól a jegye.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A volt egészségügyi miniszter az egyik panelbeszélgetés vendége volt, ahol azt mondta, nagyon sok változás volt a Fideszben három hónap alatt, és látszik, hogy jön valami újdonság. „Holnap a főnök mond egy nagyon jó beszédet, azt mindenki figyelje, mert erre vártunk már régóta, hogy kapjunk egy iránymutatást. Ez most meg fog történni. ősszel még ráteszünk egy lapáttal, szerintem a track jó” – mondta Takács.

„Csak jót! Olyan lesz, mint szokott lenni” – válaszolta a VIP-részre siető Tessely Zoltán arra a kérdésünkre, hogy milyen beszédet vár Orbán Viktortól. Tessely 16 évig volt a Felcsútot és Hatvanpusztát is magába foglaló Fejér 3-as vármegye választókerületi képviselője, de idén áprilisban ő is kikapott a Tisza Párt jelöltétől. Ennél többet nem kívánt most mondani, de szerinte érdemes visszanézni Orbán korábbi beszédeit.

Bayer Zsolt is már a helyszínen, az imént jött szembe, de továbbra sem akar nyilatkozni a Telexnek.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Háromnegyed órával a hivatalos program kezdete előtt már sokan gyülekeznek a nagyszínpad előtt, de azt azért túlzás lenne állítani, hogy megtelt a helyszín. Tavalyhoz hasonlóan most is három részre osztották a teret: közvetlenül a színpad előtt ülhetnek a meghívott VIP-vendégek, akiknek névre szóló helyük van. A körbekordonozott részen kívül áll a regisztrált közönség, és nagyjából a tér felénél áll egy újabb kordon. Mögötte már csak néhányan lézengenek. A fesztivál területére csak biztonsági ellenőrzés után lehet bejutni, a táskákat is átnézik, de idén valamivel kisebb a rendőri készültség, mert nem volt arról hír, hogy romániai nacionalisták akarnák megzavarni a rendezvényt, mint korábban többször.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Orbán Viktornak ismét szerencséje van: szerdán még esett az eső, és nagy sár volt a fesztivál területén. Aztán csütörtökön a Fidesz elnöke hozta magával a jó időt, és most is a tűző napon állva kénytelen végighallgatni a közönség a beszédét.

Úgy tűnik, valamivel kisebb az idei büdzsé, a korábbi évekkel ellentétben a szervezők most nem osztogattak fehér, Tusványos feliratú kalapokat a résztvevőknek. Sokan készültek sapkával, szalmakalappal, amire szükség is lehet, mert jó két órás lesz az esemény.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!