Orbán Viktor Tusványoson: A fiatalok öregnek, fáradtnak és unalmasnak látják a Fideszt

Orbán Viktor Tusványoson: A fiatalok öregnek, fáradtnak és unalmasnak látják a Fideszt
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Orbán szerint vírus támadta meg Magyarországot, parasztvakítás folyik, az euró bevezetése pedig kódnév a megszorításokra. Orbán szombaton tartotta hagyományos programadó beszédét Tusványoson, és szerinte a meghurcolt fideszes vezetőkből hősök, majd az ország leendő vezetői lesznek. Azért nem vette fel a mandátumát, mert nem hitt már a parlamenti munka értelmében. A volt miniszterelnök az utóbbi években rendre itt fogalmazta meg pártja céljait, idén azonban egy egészen más hangulatú rendezvényen kellett irányt mutatnia a politikai közösségének. Idén a párt több vezető politikusa, például Gulyás Gergely is kihagyta a rendzvényt, és a Tisza Pártból sem ment el senki a szabadegyetemre.

Ezt a közvetítést már lezártuk.

Helyszíni tudósítóink szerint mennek el az emberek a helyszínről, a VIP-ben Szűcs Gáborral, Hegedűs Barbarával fotózkodnak. Ezzel zárjuk is a közvetítésünket, élő videós elemzésünk itt követhető.

Németh Zsolt bejelentette, hogy jövőre is lesz Tusványos, és a pontos dátumot is elárulta. A közönség a végén hosszasan tapsolta Orbánékat, majd a többség azonnal a kijárat felé vette az irányt. Maga a fesztivál még nem ért véget, az egyik sátorban nemsokára Schiffer András elemzi Orbán beszédét, egy másikban pedig Bayer Zsolt beszélget Huth Gergellyel és más publicistákkal. Este Szabó Balázs Bandája, majd a Kowalsky meg a Vega zárja Tusványost.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Orbán a válaszai végén azzal zárt, hogy a Fidesz híveinek nem keseregni, hanem harcolni és dolgozni kell azon, hogy Magyarországnak újra nemzeti kormánya legyen.

Orbán Viktor szerint 2010-ben nem azért szavaztak olyan sokan a Fideszre, mert megszerették volna őket, „hanem mert szükség volt ránk” – mondta. Ekkor szerinte a baloldaliak is a Fideszre szavaztak, de most még nem várja azt, hogy a tiszás fiatalok a Fidesz mellé álljanak.

Szerinte „öregnek látnak, fáradtnak és unalmasnak” látják a Fideszt most a fiatalok, de ha nehéz idők jönnek, akkor pont ezek tehetik majd vonzó alternatívává őket. Azt mondta, ezért kell addig is Bóka Jánosnak jól vezetnie a frakciót, hogy az emberek lássák, hogy „bennünket, ha kell, bármikor elő lehet venni.”

Orbán Viktor szerint 25 év múlva már nem lesz Európai Unió, és az angolszász dominancia helyett ázsiai irányítású világrend következik – mondta, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság elnöki tisztségét meg kell szüntetni.

„Nem kívánom, hogy eltűnjön, azt kívánom, hogy tudjon alkalmazkodni” – fogalmazott az EU-ról, mivel a világpolitika változásai miatt szerinte minden nemzetközi szervezetet meg kellene változtatni. Ezért nem vállalná át Ursula von der Leyen pozícióját sem, úgy véli, ezt a pozíciót inkább meg kell szüntetni.

„Nem átvenni kell a bizottságot, hanem Brüsszelt el kell foglalni” – mondta, hozzátéve, hogy a Patrióták politikusainak kell átalakítania a szövetséget. A problémák gyökerei szerinte Jean-Claude Juncker 2015-ös elnökségéig nyúlnak vissza.

Orbán a neki felolvasott kérdésekre reagál. Szerinte tudomásul kell venni, hogy nincsenek kormányon. „A diákok, a csángók, a parajdiak, sportegyesületek érdekében akkor tesszük a legtöbbet, ha visszavesszük az országot.”

Arra is reagált, miért nem vette fel a parlamenti mandátumát. „Az a kétség alakult ki bennem, hogy a parlamentben lehet-e még értelmesen beszélni. A nálam fiatalabbak jobban viselik ezt. Nekem inkább a nemzeti ellenállás mozgalmával kell nekem foglalkoznom. Megköszönöm a bajtársaimnak, hogy helyettem szenvednek a parlamentben”

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Azt is mondta Orbán, hogy Szijjártó Péter volt és marad Európa legjobb külügyminisztere, és várják vissza. „Az, hogy a BYD-hez ment, az a támogatásommal történt.”

„Minél inkább meghurcolnak valakit közülünk, annál inkább hőssé válik. (…) Hajdu János a TEK vezetője, ő a mi hősünk, aki levezényelte azt az akciót, ami az ukrán feketepénzek szállítását megállította. (…) Hankó Balázzsal is ez történik, most csinálnak hőst belőle. Lehet ők erre nem jelentkeztek. Biztosan fájdalmas ez nekik, bennük nekünk Magyarország leendő vezetőit kell látnunk” – mondta a volt miniszterelnök.

Tőkés László hosszasan válaszolva a közönségnek azt mondta, ki kell alakítani egy olyan közvéleményt, amely kiáll a hazaszeretet mellett, mivel ez az alapja a nemzeti identitásnak. „Nehéz manapság az igent igennek nevezni, és a nemet nemnek” – mondta. Hozzátette, hogy:

„Nagyon nehéz már prédikálni, és nagyon nehéz politikailag megszólalni. Például a poloskákba is belekötöttek a miniszterelnök esetében, pedig én pontosan érzékeltem, hogy nem szabad a feleségünket lehallgatni. Ugye erről szólt ez a történet.”

Orbán Viktor poloskázós beszédében azonban nem Magyar Péterről beszélt, hanem a civileket, újságírókat, bírókat fenyegette meg, akik nem működtek együtt a Fidesz rendszerével.

Tőkés László hosszú és halk monológja közben megindult a mozgolódás és beszélgetés a közönségben. Arra sem reagálnak, amikor Tőkés védelmébe veszi Orbán 2025-ös poloskázását.

Sokan már három órája állnak a napon, és valószínűleg kezdenek fáradni. Orbán Viktort szinte teljes csendben hallgatták végig, csak néha tapsoltak vagy nevettek a viccesnek szánt részeken. Az különösen tetszett a közönségnek, amikor a Fidesz elnöke a miniszterelnök pszichés állapotáról beszélt.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A kérdés csak az, hogy mikor derül ki, hogy a Tisza rendszere fenntarthatatlan – tette fel a kérdést Orbán, majd elárulta, szerinte mi a válasz: A 134. napon derül majd ki, hogy mi fog történni az új kormánnyal.

„Napról napra nőni fog az ellenállás, és nőni fog a szabadság tábora”. „Aki hozta, az is viszi” – mondta a Tisza Pártról. Addig is szerinte ki kell tartania a Fidesznek a választói mellett.

Az is igaz, hogy az a majdnem 2,5 millió szavazó szép eredmény, de a többséghez nem elég. A győzelemhez szükséges tömegek szerinte a növekvő elégedetlenség miatt fognak majd a Fidesz mellé állni.

Szlovéniából, Lengyelországból és Ausztriából is hozott példát arra, hogy egy bukott vezető visszatérhet – ezért szerinte itthon is van erre esély. Addig is ki kell állni azok mellett, akik felemelik a hangjukat. „Sűrű idők jönnek, és mi küzdeni fogunk” – zárta a beszédet Orbán Viktor, amit tapsvihar követett.

Most a közönség kérdései jönnek.

„A legfontosabb teendőnk, hogy fellépjünk az önkényuralom helyett. Építsük fel az ellenállást. Végülis az illegalitásból jövünk, engem is vittek be már rendőrök önkényuralmi rendszer alatt” – mondta Orbán.

Szerinte a Fidesznek máshogy kell viselkednie, mint az elmúlt 16 évben. A frakció hagyományos politikája kell, de ez a munka Orbán szerint kevés, a Fidesznek mást is kell csinálnia.

„Nem a hatalmi kérdésekkel kell foglalkoznunk. A Fidesz dolga, hogy szolgálja a nemzeti ellenállást. A szabadság helyreállítása a cél, a Fidesznek nem pártként, hanem szolgáltatóközpontként, inkubátorként, faiskolaként kell működnie. A szabadságot szerető emberek csoportjait kell segíteni” – mondta Orbán.

Orbán Viktor szerint most a fiatalokkal elhitették, hogy ami európai, az jó, és ez veszélyeket rejt magában. Példaként említette, hogy a zöld átállásról is elhitették, hogy jó, „pedig tudjuk, hogy tragédia” – mondta. Szerinte az uniós külpolitikáról is „látjuk, hogy háborúba visz.”

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A Fidesz elnöke úgy véli, hogy a fiatalokkal azért könnyű mindezt elhitetni, mert ők még nem látták Brüsszel sikertelenségét. „Mi ezt már láttuk 2010 előtt, de egy újszülöttnek minden vicc új” – fogalmazott Orbán. A magyar választók az évek során számos alkalommal kétharmadokkal erősítették meg a Fideszt, amit továbbra sem szabad elfelejteni, mondta.

„Baj csak az utolsó négy évvel volt, amire nemet mondtak az emberek” – mondta, mivel szerinte nem az egész 16 éves kormányzást utasították el a választók áprilisban. „A tiszások nyegle vádaskodását vissza kell verni” – mondta, és megjegyezte, hogy szerinte nagy eredményeket tudhat magáénak a Fidesz.

A Fidesz közösségének szerinte össze kell tartania, de sajnos „nem tudnak mindenkit megvédeni.” „Ha visszaáll a demokrácia, az áldozatoknak, a károsultaknak teljes jóvátételt fogunk adni” – mondta. Majd rátért, mi az utolsó teendő most a Fidesz számára.

Orbán szerint a Fidesszel szembeni pedofilvádak sikeres hazugságok voltak. „Azt is hazudták, hogy Sulyok Tamás fideszbáb, miközben ő volt Magyarország első civil köztársasági elnöke” – reagált Sulyok elmozdítására.

„Nem hagyhatjuk, hogy a hatalom következmények nélkül hazudjon az embereknek. El kell mondani az igazat az embereknek a fenyegető gazdasági helyzetről. Ezt megtettem a kampányban, kevés sikerrel” – tette hozzá a volt miniszterelnök.

„Facebook-kormányzás, mozi van, parasztvakítás folyik” – mondta. Szerinte az euró a megszorítás kódja, ezért támogatják az euró magyarországi bevezetését a spekulánsok, a bankok.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Orbán azt mondta, szerinte a Tisza önkényuralmi rendszert épít, és ellehetetleníti a politikai alternatívát „illegitim döntésekkel.”

„A Tiszára szavazó mintegy 3,5 millió ember most még azt hiszi, hogy az önkényt csak a fideszesek ellen fogják használni, de tévednek” – mondta. „Akik tavasszal a változásra szavaztak, nem hiszem, hogy a hatalommal való visszaélésre szavaztak volna.”

Szerinte a választás után kell az önkritika, de erre most nemigen volt idő. Ezért „ellenzéki önreflexió helyett ellenállási politikára kell váltani” – mondta Orbán.

„Az országot most felforgató miniszterelnök a mi sorainkból érkezett” – mondta. „Ha valamiért bocsánatot kell kérnem, akkor ez az” – mivel Magyar Péter felel a mostani ámokfutásért, mondta.

Orbán szerint az első teendő most, hogy fel kell szólalni az ellen, amit a Tisza Párt a Fideszről állít – például az oroszbarátság vádja, ami Orbán szerint nem igaz. Ezután rátért az orosz–ukrán háborúra, amivel kapcsolatban szerinte az új magyar kormány feladta a függetlenségét, amit hatalmas hibának tart.

Orbán Viktor szerint vírus támadta meg Magyarországot. Sokféleképp lehet hívni, például államcsínynek is, de ő maradna az önkénynél és az önkényuralmi rendszer kifejezésnél. Szerinte a kormány működésének súlyos gazdasági következményei lesznek. „Ez egy rossz rendszer, ami megkérdőjelez olyan dolgokat, amiről korábban közmegegyezés volt.”

Orbán szerint támadja a kormány a kis-, és középvállalkozásokat, akik kapcsolatban álltak az önkormányzatokkal, és a gazdaság minden szereplőjét eljárás alá vonhatják egyetlen állampolgári bejelentés alapján.

A volt miniszterelnök szerint ma nehéz megítélni, mi az élet, és mi a mozi, és sokan meg vannak arról győződve, hogy minden jobb lesz. „Azt hiszik, hogy a valóságot látják, de moziban ülnek. Ez egy fantasy” – mondta Orbán, aki hozzátette, hogy a régi kommunista rendszerhez hasonlóan senki sem érezheti magát biztonságban.

„Nehéz megragadni ezt” – mondta Orbán arról, hogy április 12-e után milyen valóság köszöntött az országra. Szerinte alig lehet ráismerni így Magyarországra, de szerinte így is szeretjük, így is jó.

„Megtiltották nekünk, hogy a jövőben indulhassunk a választáson” – szerinte ezzel „a demokráciának befellegzett.” A köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke, és a legfőbb ügyész távozásával szerinte megszüntették a jogállamot, ami szerinte bűncselekmény.

„Ennek most még nincs jelentősége, de ha majd visszaállítjuk a jogállamot, akkor nagy jelentősége lesz”

– mondta Orbán, szavait nagy taps követte.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Ezután az amerikai tapasztalataira tért rá. Szerinte vannak olyan politikai gyakorlatok, amelyek a dél-amerikai baloldali, kommunista hagyományokra támaszkodó rezsimekre emlékeztetnek.

„Magyarország az új Venezuela, csak az olajvagyon nélkül”

– mondta, ami szerinte jól leírja a helyzetet, mivel a politikai ellenfelek kisemmizése, a jogilag tisztázatlan eljárások, amik szerinte most a magyarországi helyzetet jellemzik, Venezuelában hasonlóképpen történtek a kommunista rezsim alatt.

Szerinte az, hogy új állami hatóságot hoz létre, hogy leszámoljon a politikai ellenfeleivel 20. századi emlékeket idéz. „Ilyet eddig csak a kommunisták és Hitler csináltak. Tudjuk mi lett a vége.”

„35 éve találkozunk itt, ez a hely különleges, ez a megértés helye” – kezdte beszédét Orbán Viktor. A volt miniszterelnök szerint az idei különleges alkalom, hiszen újra ellenzékiként kapott ide meghívást.

Orbán szerint változtatni kell az eddigi felfogáson, és a világ helyzetének megértése helyett a hangsúlynak vissza kell kerülnie Magyarország helyzetének megértésére. „Értsük meg, mi ez a szokatlan új magyar jelenség” – mondta Orbán.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Április 13-án olyanra ébredtünk, ami azt hittük, csak rossz vicc, ízléstelen tréfa lehet. De kiderült, hogy ez a valóság” – tette hozzá.

„Tőkés László után Orbán Viktor prédikációja következik” – vezette fel Németh Zsolt a Fidesz-elnök beszédét.

Tőkés köszöntötte az előtte szóló Németh Zsolt országgyűlési képviselőt, majd Orbán Viktor méltatására tért rá – amit nagy taps övezett. A református lelkész szerint a Fidesz elnöke „hű maradt önmagához és táborához”, és most a jelenlétével is példázza a politikai közösség folytonosságát.

Szerinte a mostani helyzet 2002-re emlékeztet, amikor a Fidesz kikapott a választáson, de a jobboldal folytatta a munkát. „Önök visszaadták a magyarság méltóságát és önbecsülését” – mondta.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Beszédének második részében Márton Áron erdélyi katolikus püspök születésének 130. évfordulójának alkalmával a „kimagasló nemzetpolitikai szerepvállalás” fontosságáról beszélt.

A miniszterelnök gúnyos posztban írt Orbán tusványosi beszéde előtt. „Szerintetek idén is felveszi ezt a pólót a magyar Nostradamus? Végül is igaza lett” – írta Magyar, aki a poszthoz Orbán tavaly viselt négyötödös pólóját és a Závecz júliusi felmérését csatolta.

Erdély multikulturalizmusáról beszélve Tőkés László a magyarlakta területek demográfiai változásairól fejtette ki véleményét. Ezután mindenkit arra kért, hogy adózzanak egy perc néma csenddel a magyar kisebbségért, és a demográfiai válságot átélő román társadalomért is.

A regionális politikával kapcsolatban azt is megjegyezte: „Joggal vetődik fel bennünk a kérdés, hogy magyar közösségünk belső önrendelkezése miért számít tabutémának országunkban?”

Tőkés László református lelkész mond elsőként beszédet. Megemlítette, hogy kilakoltatták a rendházából Anzelm atyát Nagyváradon, hozzátéve, hogy kiállnak a premontrei apát mellett.

Németh Zsolt reagált a rendezvény megváltozott helyzetére is, szerinte „Tusványos nem lehet ellenzékben”, és várnak mindenkit továbbra is, aki képes a kulturált vitára.

Németh Zsolt szerint beszélni kell április 12-éről. „Helyzet van” – jegyezte meg. És helyzet van szerinte Romániában és a világban is a háborúk miatt. Megköszönte a támogatást mindenkinek.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A külhoni magyar vezetők, egyházi vezetők és nemzetközi vendégek mellett Németh Zsolt külön is köszöntötte Semjén Zsoltot, Nacsa Lőrincet és Bóka Jánost.

A színpadon Németh Zsolt gratulált a tusványosi közönségnek, hogy fel tudtak kelni a délelőtti Orbán-Tőkés-Németh koncertre.

Nagy taps fogadja a színpadra lépő Orbán Viktort, Németh Zsoltot és Tőkés Lászlót. Még a nap is kisütött.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Nem a VIP-szektorban, hanem az annál hátrébb lévő rész első soraiban van Szabó József zenész, volt tanár, a sepsiszentgyörgyi Harmónia ifjúsági kamarakórus alapítója. Szabót kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt összesen 4 év és 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte márciusban első fokon a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Kis csúszás van a programban. Nagyon sokan még nem értek be, mert többszörös ellenőrzésen kell átesni. Az előzetes internetes regisztráció után egy QR-kóddal lehet átvenni a karszalagot, majd egy másik ponton átvizsgálják a hátizsákokat, és a színpad előtti résznél pedig egy névsor alapján nézik, hogy ki mehet be. A közönség türelmesen várja Orbán Viktorékat. Van, akinek a kezében már sör van, más a Csülök Királyból szerzett korai ebédet, de a legtöbben kávéért, vízért állnak sorba a büféknél.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Gyülekeznek a vendégek, Bölöni László erdélyi futball-legenda mellett Tuzson Bence és Bányai Gábor is várja már a beszédet.

A Fidesz kampányfőnöke, Orbán Balázs még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy mentegetőzne a Fidesz választási eredménye miatt. A politikus szerint továbbra is Orbán Viktorra van szükség a párt vezetőjeként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!