Magyar Péter: Beléptünk a kritikus időszakba

Magyar Péter: Beléptünk a kritikus időszakba
Forsthoffer Ágnes és Magyar Péter a sajtótájékoztatón a Sándor-palotában – Fotó: Huszti István / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
  • Magyar szerint a következő napok vízügyi előrejelzései kissé optimistábbak lettek.
  • Délelőtt a Sándor-palotában egyeztettek a parlamenti frakcióvezetők, a miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes.
  • Debrecenben vízkorlátozást rendeltek el, Budapesten takarékosságra kérik az embereket.
  • A következő napokban is marad a 40 fok körüli hőség.

Ezt a közvetítést már lezártuk.

Magyar Péter újságírói kérdésre azt mondta, hogy remélhetőleg 50 milliárd forintnál kisebb árat fog fizetni az állam a paksi atomerőmű leállása miatt.

Az erőmű várhatóan teljesen leáll a héten, ami miatt megnő az energiaimport szerepe. Ezért az MVM-nek most meg kell vizsgálnia a fogyasztás mértékét, és az alapján jön majd ki a pontos szám. Az 50 milliárd forint egy elsődleges, hozzávetőleges becslés, amit Magyar Péter kellően bőnek is tart, mivel reméli, hogy ez alatt marad az ország fogyasztása. Szerinte ez tartható, és a fogyasztóknak ezt meg sem kell érezniük.

Pozitív tényező a napelemek termelése is, amelyek a napsütéstől függően 4000–5000 megawatt teljesítményt is termelhetnek, mondta. Magyar Péter hozzátette, hogy az említett 50 milliárd forintnál sokkal több elmegy a rezsicsökkentésre, amit egyébként fenntart, és a tűzifára is kiterjeszt a kormány.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A KDNP frakcióvezetője a helyszínen figyeli Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes sajtótájékoztatóját. Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője is itt van. Közben a Fidesz sajtótájékoztatóra készül.

„Nagyon pozitívnak értékelem a megbeszélést” – mondta Forsthoffer Ágnes a délelőtti találkozóról. Hozzátette, hogy noha nem értenek mindenben egyet az ellenzéki pártokkal, konstruktív volt az egyeztetés. Eredményesnek tartja a mai megbeszélést Magyar Péter is, mondta megerősítve Forsthoffer szavait.

Magyar szerint délelőtt voltak konstruktív javaslatok, például a vízstratégia kérdése, amit Toroczkai László hozott fel a megbeszélésen – noha a kormánynak voltak már erre vonatkozó tervei, mondta a miniszterelnök.

Magyar Péter elmondta, hogy a dezinformációkat és az aggodalmakat igyekezett eloszlatni, és átadni minden információt a kríziskezelésről. A kormány célja, hogy pozitív kommunikációt folytasson, és elegendő adatot közöljön a nyilvánossággal, mondta Magyar.

A kormány vízügyi stratégiát készít – mondta Magyar Péter, hozzátéve, hogy a vízgazdálkodáson kívül az energiatároló kapacitás bővítése és a szélerőművek építésének terén is vannak tervei a kormánynak.

„Mi hagyni fogjuk a szakmát dolgozni” – mondta a miniszterelnök, mivel szerinte a politika szerepe az, hogy meghozza a végső döntéseket, miután meghallgatta a szakértőket.

Magyar Péter azt mondta, most a saját bőrünkön érezzük a klímaváltozás hatásait, amiről a szakértők évek óta beszéltek. „Mikor, ha nem most” – mondta Magyar arról, hogy most tényleg hallgatni kell a szakmára.

A németországi és az osztrák vízhelyzetről is beszélt Magyar Péter. „Mindenhol napok óta rekordalacsony szinten van a víz” – mondta arról, hogy egyesek azt terjesztik, hogy Németországban vagy Ausztriában a duzzasztókkal visszafogják a vizet, és ezért nincs elég víz a Duna magyarországi szakaszán, így Pakson sem.

Magyar Péter szerint aki ilyesmit terjeszt, az „hazudik és zavart kelt”, és megtéveszti a saját választóit.

Aki az 1983-as paksi helyzetet hasonlítja össze a jelenlegivel. Magyar szerint akkor a mostaninál több mint egy méterrel magasabb volt a vízállás, akkor még csak egy erőműblokk működött, és kevesebbet termelt az erőmű, ezért teljesen más helyzettel nézünk most szemben, mondta.

A miniszterelnök szerint ha a korábbi kormány épített volna víztározókat, bővítette volna az energiatároló kapacitást, és szélerőműveket épített volna, akkor most kedvezőbb helyzetben lehetne az ország.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Magyar Péter kitért az ország használatban lévő erőműveinek állapotára is. A délelőtti egyeztetésen áttekintették azt a jelentést, amely az erőművekről készült, ebből kiderült, hogy a létesítmények fel vannak készítve a rendkívüli helyzetre.

Most fogja minden cég beindítani a vállalt önkéntes fogyasztáscsökkentést és -átütemezést, mondta a miniszterelnök. Ahhoz, hogy ne legyen probléma, az kell, hogy péntekig kitartson ez a fegyelem.

Ha úgy alakulna, hogy a nagyvállalatok, ipari szereplők fogyasztását nem sikerült kellő mértékben csökkenteni, akkor az állam kész beavatkozni az energia-egyensúly fenntartása érdekében, mondta Magyar Péter.

A pártpolitikai csatározás helyett összetartásra van szükség, mondta Magyar Péter, miután átvette a szót a sajtótájékoztatón. Ennek érdekében hívták össze a parlamenti pártok frakcióvezetőit, mondta a miniszterelnök.

A hőség okozta krízissel kapcsolatban azt mondta: „Mindannyian vizsgázunk egy ilyen rajtunk kívül álló válsághelyzetben.” Hozzátette, hogy a társadalom kiválóan helytállt a fogyasztás mérséklésében. „Szeretném mindenkinek megköszönni, amit az utóbbi napokban tett” – mondta.

Az, hogy mindenhol megfelelő a vízellátás az országban, az annak köszönhető, hogy több ezer szakember dolgozik folyamatosan szerte az országban, mondta Magyar Péter, szerinte most még a legkritikusabb öt nap előtt állunk.

Elkezdődött a sajtótájékoztató, a köztársasági elnök jogait gyakorló Forsthoffer Ágnes beszélt először.

Forsthoffer elmondta, hogy a politikai szereplőknek közösen van feladatuk a jelenlegi helyzetben, együttműködésre és nyugalomra van szükség, ezért tartottak egyeztetést az ellenzéki pártokkal. A miniszterelnöktől azt kérte, hogy tájékoztassa a frakcióvezetőket. Erre azért is volt szükség, mert az erre a hétre tervezett parlamenti üléseket végül nem tartották meg.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A kormány szombaton jelentette be, hogy hétfőtől 17 és 22 óra között leállítják a vasúti teherforgalmat. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közölte, hogy mától életbe lép a korlátozás. Az elektromos buszok töltését éjszakára ütemezik át. Több állami épület és híd díszvilágítása is ideiglenesen lekapcsol, írta a miniszter. (Vitézy Dávid / Facebook)

Egyes fokozatú vízkorlátozást hirdetett ki hétfőtől visszavonásig a Debreceni Vízmű Zrt. javaslatára Debrecen Önkormányzata hétfőtől. A rendelet visszavonásig érvényes, az intézkedést a zavartalan ivóvízszolgáltatás érdekében hozta meg a város, a rendelkezésre álló vízkorlátozási terv alapján.

A döntés értelmében tilos a zöldfelületek és közterületek ivóvízzel, tömlős vagy locsoló berendezéssel történő locsolása, a medencék töltése, a beton-, az aszfalt-, a díszkő felületek tisztítása és hűtése, az autómosás, a szökőkutak, díszkutak üzemeltetése, továbbá a magán- és közületi strandok, fürdők, wellness szállodák medencéinek vízcseréjét is át kell ütemezni a víziközmű-szolgáltatóval egyeztetett időszakra – közölték.

Az előbbi tevékenységek szüneteltetését, elhalasztását kéri a vízhasználóktól Debrecen, mivel ezek a vízellátó rendszerek jelentős leterhelését okozzák. Hangsúlyozzák, hogy ezen korlátozások figyelmen kívül hagyása szélsőséges helyzetben akár azt is eredményezheti, hogy bizonytalanná válik az alapvető vízhasználat. (MTI)

Még tart az egyeztetés Forsthoffer Ágnes, Magyar Péter és a parlamenti pártok frakcióvezetői között, ezért később kezdődik a sajtótájékoztató. Az élő közvetítésben ez az üzenet jelent meg: „Köszönjük a türelmet! Még tart az egyeztetés, hamarosan újra jelentkezünk!”

Bóka János, a Fidesz és Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője érkezik a Sándor-palotába 2026. augusztus 3-án reggel – Fotó: Bodnár Boglárka / MTI
Bóka János, a Fidesz és Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője érkezik a Sándor-palotába 2026. augusztus 3-án reggel – Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) tagvállalatai energiatakarékossági vállalásokat tettek. A kereskedők zárvatartási időben kikapcsolják a világítást, és a kritikus időszakban a működés során használt energiafogyasztást is igyekeznek visszafogni. Kikapcsolják az irodai klímákat, és támogatják az otthoni munkavégzést. Az OKSZ-tagok igyekeznek úgy eljárni, hogy mindez ne veszélyeztesse a vásárlók kiszolgálását. (Országos Kereskedelmi Szövetség)

Hétfőn 10:30-ra hirdette meg a kormány Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes közös sajtótájékoztatóját a víz- és energiaügyi helyzetről. 11:15 körül még nem kezdődött el az élő közvetítés a Sándor-palotából.

A kánikula miatt a szúnyogok is kevésbé aktívak, a folyók rekordalacsony vízszintje miatt ugyanis a tipikus vízparti élőhelyeik teljesen szárazok, így ezeken a területeken is kevesebb szúnyoggal lehet találkozni.

Néhány állandó víz és folyóholtág viszont még alacsony vízállás mellett is alkalmas hely a csípőszúnyoglárvák fejlődésére. Ezeken felül még a kertvárosias területeken érzékelhető jelentősebb szúnyogártalom: elsősorban az inváziós fajok, különösen az ázsiai tigrisszúnyog okoz problémát. Ezek a szúnyogok a ház körüli apróbb vízmegállásokban, például eldugult ereszcsatornában, vödrökben és gyerekjátékokban összegyűlt vízben is képesek kifejlődni. Ráadásul meleg égövi eredetük miatt még a mostani hőséget is jól bírják: a reggeli órákban és napnyugta környékén a legaktívabbak, de árnyékos helyeken akár nappal is érzékelhető a jelenlétük.

Az inváziós szúnyogfajok visszaszorítása és terjedésük megakadályozása érdekében célszerű felszámolni a ház körül pangó vizeket, valamint szúnyoghálóval lefedni az esővízgyűjtőket. A következő napokban nyolc megye negyvenhárom településén terveznek gyérítéseket: többek között Békés, Csongrád-Csanád és Baranya megyékben és a Tisza-tónál.

(Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)

18 órától zárásig ingyenesen használhatják az esztergomi lakosok a város fürdőit. Hernádi Ádám polgármester bejegyzésében azt írta, a Szent István Strandfürdőt és a Palatinus-tófürdőt a strandok befogadóképességének határáig lehet ingyenesen igénybe venni. A fürdők a melegre való tekintettel hosszabb nyitvatartással, 20:00 óráig üzemelnek. (Hernádi Ádám / Facebook)

Budapesten jelenleg nincs vízhiány, éppen ezért nincsen vízkorlátozás, ugyanakkor takarékoskodásra kérik a fővárosiakat – mondta Karácsony Gergely hétfői, más témában tartott sajtótájékoztatóján.

A főpolgármester szerint a Fővárosi Vízművek jelenleg tud vizet szolgáltatni minden felhasználó számára. Azt ígérte, a növények locsolásáról a Főkert ad majd ki részletes tájékoztatót.

(MTI)

Nemsokára kezdődik Forsthoffer Ágnes ideiglenes államfő és Magyar Péter miniszterelnök közös sajtótájékoztatója a vízügyi és energiaellátási helyzetről. Hamarosan beszámolunk a Sándor-palotában tartott eseményről.

Csatlakozva Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármesterének kezdeményezéséhez, hétköznap délutánonként ingyenessé teszik a strandhasználatot Szolnokon a helyieknek a nagy hőség miatt. Az ingyenes 17 és 20 óra közötti belépéshez szolnoki lakcímkártyára van szükség. Szolnok polgármestere azt is mondta, hogy az időjárási körülményektől függően döntenek majd az augusztus 10. és 14. közötti időszakról. Györfi Mihály bejelentette azt is, hogy hétfő estétől a Szolnoki Szigligeti Színház díszkivilágítását is lekapcsoltatta, továbbá ideiglenesen lekapcsolták Szolnok díszvilágítását, és nem üzemeltetik a köztéri szökőkutakat sem. (MTI / Györfi Mihály – Facebook)

A hazai energiahálózatot érő extrém terhelés enyhítése és az országos energiaellátás stabilitásának támogatása érdekében a Mészáros Lőrinchez kötődő Hunguest Hotels hétfőtől átmenetileg szünetelteti szaunáinak működését. A szállodalánc a Magyar Fürdőszövetség és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ajánlásait követve csatlakozott az iparági összefogáshoz.

Azt írták, hogy a vállalat szombaton már elkezdte a takarékoskodást: lekapcsolták az összes díszvilágítást és a nem feltétlenül szükséges fényforrásokat, megszüntették a jelenleg nem használt terek hűtését, továbbá szigorúbban felügyelik és optimalizálják a klímaberendezések működését is. Egyúttal a vendégek együttműködését is kérik abban, hogy a nyílászárók csukva tartásával, valamint a szobai klímaberendezések tudatos és észszerű használatával maguk járuljanak hozzá az energiatakarékossági törekvések sikeréhez. A szállodalánc energiaigényének 10 százalékát egyébként már saját napelemrendszer termeli meg. (Hungest Hotels sajtóközlemény)

„A következő pár nap meghatározó lesz az ország víz- és energiaellátásának biztonsága szempontjából” – írta Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője a Facebookon. Hétfőn a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes ideiglenes köztársasági elnökkel, Magyar Péterrel és a parlamenti frakciók vezetőivel tekintették át a helyzetet, az eddig megtett intézkedéseket és a következő napok feladatait, írta Bujdosó. Hozzátette: „Most felelős döntésekre, együttműködésre és pontos, hiteles tájékoztatásra van szükség.” (Bujdosó Andrea Anna / Facebook)

Vasárnap az ország nagy részén száraz, forró időjárás volt a jellemző, de az Észak-Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében néhány zápor, zivatar kialakult. Ezek átmeneti lehűlést hoztak az érintett részeken, de fülledtséget is okoztak. Az Észak-Dunántúlon percek alatt közel 10 fokkal csökkent a hőmérséklet a vasárnapi esők miatt. (HungaroMet / Facebook)

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az energiaválság kezelésére átfogó javaslatcsomagot készített, amelyet elküldtek Kapitány Istvánnak. A hétvégén közzétett javaslatok között szerepel, hogy a szombati, augusztus 8-i munkanapot ne most, hanem szeptemberben kelljen ledolgozni.

Az energiafelhasználás csökkentését szolgálná, hogy most szombaton ne legyen munkanap a jelenlegi energiaválság alatt. A kamara célja, hogy a gazdaság működésében is a lehető legkevesebb fennakadást okozza a hőség, ezért a cégeket is önkéntes fogyasztáscsökkentésre kérik.

Az MKIK emellett a kereskedelmi és a szolgáltató szektor, valamint az ipar számára is külön javaslatokat fogalmazott meg. Ezek között szerepel a nyitvatartási rend rugalmas alakítása, a home office ösztönzése, vagy a műszakrend átszervezése az iparban, hogy ne csúcsidőben termeljenek. (MKIK)

Feltámadt a szél, több helyen még lángol az a tűz, ami kedden keletkezett Érd és Százhalombatta között. Tarló, körbálák és harmincezer köbméter komposzt gyulladt be. Az elmúlt napokban az érdi, a törökbálinti, a szigetszentmiklósi, a fővárosi, a százhalombattai, a monori, a szentendrei, a dabasi, a gödöllői, a váci, a ceglédi és a nagykátai hivatásos, a százhalombattai létesítményi, valamint a zuglói, a rózsadombi és a százhalombattai önkéntes tűzoltók dolgoztak a helyszínen. (Katasztrófavédelem)

Fotó: Csőzik László / Facebook
Fotó: Csőzik László / Facebook

„700 megawatt, másfél paksi blokk teljesítménye. Ennyit takarítottak meg vasárnap a magyar emberek, a vállalatok, az önkormányzatok és az intézmények közösen” – mondta Magyar Péter hétfő reggeli videójában.

A kormány vízügyi és energetikai szakemberekkel és az erőmű mérnökeivel arra keresi a választ, hogy van-e biztonságos módszer, amivel legalább a minimális áramtermelés fenntartható az erőműben. A paksi atomerőmű utolsó turbinája még mindig üzemel, hétfőn még működni fog, és talán még kedden is, mondta a miniszterelnök. Ez a turbina 240 MW-ot termel.

„Nagyon nehéz lesz, de közösen túl leszünk rajta” – mondta Magyar Péter a következő napokról, amikor az energiarendszerre, ivóvízellátásra, a szociális és az egészségügyi ellátásra egyre nagyobb teher nehezedik majd. „A sorrend világos. Először az államnak, a nagyvállalatoknak és az ipari üzemeknek kell alkalmazkodniuk. A magyar családoktól csak ezután kérhetünk.”

Már több száz vállalat átszervezte a termelését, és vállalt önkéntes fogyasztáscsökkentést, ezzel akár egy paksi blokknyi áramot is megtakarítva a legkritikusabb, 17 és 22 óra közötti időszakban – mondta.

„Ma és a következő napokban délután 5 és este 10 óra között fogjuk vissza, vagy lehetőség szerint ütemezzük át a halasztható áramfogyasztást. Amit a magyar családoktól kérünk, az a mindennapjainkhoz képest valójában minimális. Mindössze néhány nagyobb fogyasztás használatát kell pár órával korábbra vagy későbbre időzíteni” – fogalmazott a miniszterelnök. (Magyar Péter / Facebook)

„Az Országos Mentőszolgálat felkészült arra, hogy egy esetleges, átmeneti villamosenergia-korlátozás idején is fenntartsa működésének folyamatosságát” – írták. Országos felmérésben tekintették át, hogyan biztosítható a mentésirányítás, a tartalék áramellátás és az üzemanyag-utánpótlás, valamint azt is, hogyan folytatják a munkát egy esetleges áramszünet idején. (Országos Mentőszolgálat / Facebook)

Hétfőtől esti csúcsidőben lekapcsolja, napközben minimálisra veszi digitális reklámfelületei világítását a Magyar Reklámszövetség, és minden magyar üzleti szereplőt ugyanerre kérnek – írja az MTI. A lépés országosan több mint 1000 reklámeszközt érint.

A közterületi reklámfelületek üzemeltetői minimálisra veszik a reklámok fényerejét, 17 óra után pedig teljesen lekapcsolják eszközeiket. Az intézkedés minden digitális reklámfelületre, kijelzőre, háttérvilágításra és világító tetőreklámra kiterjed az egész országban. Az érintett reklámcégek emellett saját működésükben is visszafogják az egyéb nagy energiafogyasztású eszközök használatát a kritikus időszakban.

Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék kivételével az ország összes megyéjében is harmadfokú riasztást adtak ki a hőség miatt – derül ki a HungaroMet figyelmeztető előrejelzéséből. A hét folyamán súlyosbodik majd a hőség, szerdára már minden megyében harmadfokú riasztás lesz érvényben.

A napi középhőmérséklet alakulását a legtöbb megyében 27–29 fokra teszik, a csúcshőmérséklet pedig 36 és 40 fok között alakul. Napos idő várható kevés felhővel, csak az Északi-középhegységben van esély némi esőzésre. (HungaroMet)

A Sziget Fesztivál szervezői szerint a rendezvény nem veszélyezteti az ország energiaellátását, mivel olyan aggregátoros energiaellátási rendszerrel rendelkezik, amely egy esetleges hálózati áramkimaradás esetén is garantálja a zavartalan működést. Részletek itt.

Korábban beszámoltunk arról, hogy az M1-es autópálya 24-es kilométerénél három autó ütközött össze, és máshol sem jobb a helyzet.

  • Az M44-es autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán, Békéscsaba után egy autó a szalagkorlátnak hajtott. A 117-es km-nél csak a külső sáv járható.
  • A 42-es főúton, Földes és Berettyóújfalu között három autó és egy kamion ütközött össze. A 28-as km-nél a főutat teljes szélességében lezárták, a forgalmat Derecske és Hajdúszovát felé terelik.
  • A 61-es főúton, Attala és Csoma között karamboloztak, a 97-es km-nél félpályás lezárás van. (Útinform)

Ami biztos: elmarad a parlament hétfői és keddi rendkívüli ülése. Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke, aki jelenleg a köztársasági elnök feladatait is ellátja, soron kívüli tájékoztatást kért a miniszterelnöktől. Az ellenzéki frakciók vezetői is elmennek a délelőtti egyeztetésre. Nem számítanak elhúzódó megbeszélésre, Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke fél 11-re hívott össze sajtótájékoztatót a Sándor-palotához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!