
- Magyar szerint a következő napok vízügyi előrejelzései kissé optimistábbak lettek.
- Délelőtt a Sándor-palotában egyeztettek a parlamenti frakcióvezetők, a miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes.
- Debrecenben vízkorlátozást rendeltek el, Budapesten takarékosságra kérik az embereket.
- A következő napokban is marad a 40 fok körüli hőség.
Ezt a közvetítést már lezártuk.
Többfelé trópusi éjszakában volt részünk, azaz nem volt hűvösebb 20 foknál. Sőt, akadt egy-két pontja az országnak, ahol nem süllyedt a hőmérséklet 25 fok alá. A Bakony szívében ugyanakkor 14,4 fokot mértek hajnalban. (Időkép)
Hétfőn hajnalban már –137 centinél járt a Duna Paksnál az Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapja szerint. Magyar Péter miniszterelnök pénteken azt mondta, hogy az előrejelzések már –144 centiméternél is alacsonyabb szintet várnak, és nincs jele annak, hogy ez a trend belátható időn belül megfordulna. (444)

Ma is folytatódik a rekkenő hőség, a csúcsérték általában 36 és 40 fok között alakul. Kevés gomolyfelhő lesz az égen, de az Északi-középhegység térségében és a középső országrészben lehetnek fejlődőképes gomolyok, amelyekből zápor, zivatar is kialakulhat. A szél nagyrészt mérsékelt marad. (HungaroMet)
Ezen a héten, augusztus 3. és 9. között ideiglenesen bezár a paksi atomerőmű látogatóközpontja. Azt írták: „a döntés oka, hogy a blokkok leállítása miatt a biztonságos üzemvitelhez nem kapcsolódó tevékenységeinket – így a látogatók fogadását is – energiatakarékossági okokból átmenetileg szüneteltetnünk kell”. Az újranyitás időpontjáról később tájékoztatnak. (MVM Paksi Atomerőmű Zrt. / Kommunikációs Igazgatóság)
- Csütörtökig 40 fok környékén alakulnak a nappali csúcshőmérsékletek Magyarországon, és a hét közepén akár 42 fok is elképzelhető, így idén nyáron már másodszor dőlhet meg a melegrekord.
- Magyar Péter videóüzenetben jelentette be, hogy a Duna vízszintje egy centiméterre volt attól a szinttől, amikor le kell állítani a Paksi Atomerőművet. Ez vagy még vasárnap, vagy hétfőn megtörténik.
- A miniszterelnök azt mondta, a legkritikusabb öt nap előtt állunk, a hőmérséklet nem fog csökkenni, Paks kiesik, és a villamoshálózatunk és közigazgatási rendszerünk hatalmas terhelést fog kapni.
- Azt is bejelentette, hogy már majdnem háromszáz cég jelentett be önkéntes korlátozást hétfőre, így egyelőre nem kell kötelező fogyasztáscsökkentést életbe léptetni a vállalatoknál.
- Kapitány István felsorolta, kik spórolták a legtöbb áramot.
- Zuhanyzókat biztosít a paksi önkormányzat az atomerőmű leállítása miatt meleg víz nélkül maradó paksiaknak.