Akkumulátorgyár

Újabb bizonyíték került elő arról, hogy a CATL nyáron több tucat magyar dolgozóját kirúgta
A Debrecenben építkező akkugyártó szerint „fluktuáció” miatt csökkent az alkalmazotti létszámuk.
Másfél hónapra leállítják az iváncsai akkugyárat
Az SK gyárában dolgozók termelés helyett képzéseken vesznek majd részt.
Drónfalat, digitális eurót, orosz vagyonnal finanszírozott kölcsönt jelentett be Von der Leyen
„A jogállamiság tiszteletben tartása kötelező az uniós alapokhoz – most és a jövőben is” – hangsúlyozta évadnyitó beszédében az Európai Bizottság elnöke.
2026 elejére csúszhat a CATL gyár indulása
A kínai akkugyár európai vezetője szerint még 4-5 hónap kell, mire elindulhat a termelés Debrecenben.
A CATL tesz egy nagy lépést azért, hogy az akkuipar válsága ellenére felpörgethesse a gyártását...
Új engedélyt kértek a kormányhivataltól, egy helyett kétféle technológiával gyártanak majd Debrecenben.
Nem kértek a helyiek az akkuipari gyárból, kihátrált a dél-koreai cég
A körösladányiak népszavazást is kezdeményeztek, ami végül nem valósult meg, mert a beruházó visszalépett.
A koreai sajtó szerint csak kapacitásaik felén termelnek a Magyarországon is jelen lévő koreai...
Az SK 52 százalékos kihasználtságon gyártott az első félévben és a Samsungnál is rengeteg gyártósor állhatott.
Több mint százmilliárd forintnyi állami támogatást hagytak jóvá a Sunwoda nyíregyházi akkugyárához
Az Európai Bizottság arra jutott, hogy a kínai cég beruházásához nyújtott magyar állami támogatás szükséges, megfelelő és arányos.
Szijjártó Péter a NER luxizásáról: A hivalkodás nyilvánvalóan nem erény
Szerinte Orbán Viktor és Donald Trump akkor beszélnek egymással, amikor arra szükség van, és majd találkoznak is, ha ezt a helyzet megkívánja.
Még a korábbinál is kevesebb aksit tud eladni a Samsung, az SK viszont túl van a mélyponton
A 2023-as csúcs után nagyjából a felére esett vissza a két koreai akkugyártó forgalma, az SK viszont az idei második negyedévben növelni tudta az eladásait.
Kövess minket Facebookon is!